Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-659

196 65D. országos ülés 1896. október 3-áii, szombaton. egész komolysággal és a felelősség érzetével jár el, hogy az a párt nem hivatott arra, hogy az ország valódi véleményét kifejezze? (Élénk helyeslés, Úyg van! jobbfelől. Nagy mozgás a szélső baloldalon.) Rövid idő múlva el fog dőlni a kérdés. Felelni fog az ország, és ezen felelet magában elég lesz arra, hogy a t. képviselő ár vádjai vissza legyenek utasítva. (Élénk helyeslés jobbfelől. Nagy zaj és mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Következik Hock János képviselő úr interpellácziója. Hock János: T. házi Az országos kiállítás alkalmával egy részvénytársaság alakult a fővárosban, mely a kiállítással kapcsolatosan egy látványos mulatóhelyet épített fel Ős-Budavár ezíméii. Ez a vállalat is, mint minden más nyerészkedésre alapított vállalkozás, megalakította a maga igazgatóságát és az üzlet érdekéből kifolyólag oda a legbefolyásosabb tagokat iparkodott kiszemelni, a kik azután a szükséges támogatást és konczessziót számára biztosítsák. E vállalatnak pedig alapeszméje tényleg az volt, hogy a kiállítás alkalmából ide összegyűlt idegen vendégeknek és látogatóknak bemutassa a török hódoltság idejéből a magyar fővárosnak képét, szóval, t. ház, hogy korhű mását adja a tizenhetedik századból rekonstruált Ős-Budavárának. Megvallom, nekem az alapeszme nem tetszett; mert a midőn ez a nemzet ezredéves fennállásának emlékünnepét üli, legalább is szerencsétlen gondolat a müveit külföld elé az elnyomatás korszakát állítani. Vannak e nemzetnek oly fényes történeti eseményei, melyeket a nemzet lelkesedéssel mutathat fel és kár volt kiválasztani azt a legszerencsétlenebb korszakot, midőn a nemzet fővárosában idegen volt a magyar és a török hódoltság járma alatt nyögött, Ha elgondolom, t. ház, hogy valaki Francziaországban, az od isereglett idegenek és külföldieknek bemutatná az 1871-iki Paris képét, midőn ott a porosz volt az úr; vagy — a mint Thaly képviselőtársam közbeszólott •— bemutatnák Ausztriának, hogy foglalja el Mátyás Bécset, felháborodnék az a jogos nemzeti sovinizmus, melyet csak az opporiunisztikus politika hívei tartanak helytelennek, de a melyet minden erőteljes nemzet a faji összetartás érzésének ápolására szükségesnek tart. Hát, t. ház, ez végre is egyéni vélemény, a melyre itt súlyt nem helyezek, mert hogy mennyiben volt elhibázva az alapeszme, az nem tartozik talán a t. ház tárgyalásai elé. Sőt hogy teljesen méltányos legyek, magával e vállalattal szemben, kiemelem azt is, hogy e vállalat művészi szempontból kivitelénél fogva sok artisztikus dolgot mutatott fel és nagy invenezióval készült. A mennyiben pedig a régi magyar énekek s különösen a Rákóczy-korbeli énekek összegyűjtésével és rendszeres bemutatásával, valamint a régi magyar kosztümök bemutatásával a multat idézte szemünk elé, bizonyos kulturhisztorikus érdekessége is volt. De ha méltányos kritikát akarok gyakorolni előnyei fölött, nem hallgathatom el, hogy meg ne rójjam azt a botrányt, a mely ott egész Magyarország katholikus közvéleményét felháborította. Az esetet, azt hiszem, a t. ház a lapok útján is ismeri, de én röviden ismételni kötelességemnek tartom. A múlt hó elején, vagy hogy határozott keltet mondjak, szeptember hó 2-án e helyen rendeztek egy nyilvános bohóez-estélyt, hol nyilvános körmenetben éretlen gyerkőczök a katholikus egyház papjainak és szerzeteseinek ruháiba felöltöztetve a katholikus egyház szertartásaihoz tartozó jelvényeket és tárgyakat, így különösen a szent keresztet meghurczolták, profanizálták s ekként meggyalázták azt. Ez a vallás ellen való kihágás, t. ház, történt ezer és ezer szemtanú láttára, sőt mi sajnosabb, történt rendőri felügyelet mellett úgyszólván rendőri asszisztenczia segélyével. Én, t. liáz, nem hiszem, hogy volna ennek a háznak egyetlen egy tagja, hogy volna a törvényhozásnak egyetlen egy komoly férfi ki felháborodással ne utasítaná vissza már csak a jó izlés szempontjából is ezen éretlen durvaságot, a mely tényleg a vallásos kegyelet profanizálá • sára irányult. Lehetetlennek tartom, hogy Szent István bírod almiban a koronát díszítő kereszt, a mely alatt küzdöttük egykor önvédelmi harezunkat, és élet halál harezunkat, s a mely kereszt még most is minden hívő keresztény szemében a legmagasztosabb világtörténeti eseménynek, tudniillik a megváltásnak szent szimbóluma; hogy ez a kereszt, ismétlem, annyira elvesztette volna napjainkban kegyeletes jelentőségét, hogy azt útonútfélen tréfának, gúnynak tárgyává tehessék és éretlen gyerkőczök büntetlenül a magyar kormány arra hivatott közegének közbelépése nélkül nyilvánosan meggyalázhassák. Azért, t. ház, én magához a ház jó ízléséhez, magához a ház vallásos kegyeletéhez fordulok és egyúttal a t. kormányt interpellálom, van-e tudomása erről az esetről, mert talán magának a vállalatnak is érdekében áll, hogy az igazi bűnös és bűnszerző kinyomoztassék, nehogy ez a közbotrány teljes súlyával a vezetőségre essék vissza. (Élénk helyeslés balfelől.) Interpelláeziómat a következőkben van szerencsém beterjeszteni (olvassa): »Interpelláczió az igazságügy- és belügyminiszter urakhoz. 1. Tudják-e a miniszter urak, hogy szeptember hó 2-án Ós-Budavára nevét viselő nyil-