Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-658

180 658. országos ülés 1896. az ellenzékre, hogy lehetetlenné teszi a költségvetés letárgyalását, arra az ellenzékre, a mely röviddel ezelőtt fényes példáját adta objektivitásának, midőn tőle telhetőleg segédkezett a törvényjavaslatnak törvényerőre emelésében, azt az ellenzék nem érdemelte meg s ezért joggal és határozottan visszautasítjuk ezt. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha már felszólaltam szabad legyen néhány szót szólanom Magyarország képviselőihez (Halljuk ! Halljuk!) Én úgy látom, — meglehet, hogy tévedek, — de éu úgy látom, hogy ez az ország két irányban is nagy válság felé rohan. Láttam azt, hogy Magyarországot a közgadasági válság nagymértékben fenyegeti. Aggasztók azon jelenségek, melyekkel találkozunk. Másrészről látjuk Ausztriában azt a szolidaritást, hogy az osztrákok miként fognak kezet, hogy bennünket az anyagi téren megkárosítsanak, tönkretegyenek. Ezzel szemben látom a megoszlott magyar nemzetet, látom a felekezeti harczot, látom a nemzetiségi viszályt, látom egymásra fenekedve gyűlölködni a népet, a melynek pedig sohasem volt nagyobb összetartásra szüksége és kötelessége,mint most. E mellett aggasztó jeíenségíínek látom, hogy a t. miniszterelnök úr hatalmába ragadva a belügyminiszteri tärezát, hónapok óta sem foglalkozott mással, mint a választások előkészítésével. Tudomásunk van róla, hogy olyan szolgaságot követ el saját pártjának jelöltjei közt, hogy a főispánok nem mernek jelölni senkit, aki nem hozza magával a miniszterelnök úrtól a passe-par-toust. (Felkiáltások: A bárczái!) Látjuk a reakcziónak legsötétebb nemét, látjuk a reakcziót a maga egészében és egész valóságában, a mely a felekezeti ingerlékenységet, a vallást ürügyül veszi fel, hogy Bécsnek velünk szemben szolgálatokat tehessen. Ezek az urak nemcsak az önök ellenségei, hanem ellenségei az egész országnak, ellenségeink nekünk is. (Igás! Úgy van!) Ily körülmények között nagyon furcsán hangzik, hogy nap-nap után találkozunk oly tényekkel, melyek fényesen illusztrálják, hogy a miniszterelnök úr törvénytelen és erőszakos választásokat akar csinálni. Nekem mindegy. A míg választóim bizalmából itt lehetek, szívesen teljesítem itt kötelességemet, ha nem kell képviselővé lennem, szívesen távozom innen. De felhasználom e pillanatot, hogy figyelmeztessem Magyarország minden jóravaló választóját, hogy oly válságos idők előtt állunk, a mikor magyar ember ismerje fel a magyar embert. Ellenfelek lehetünk, de ellenségek nem, mert ez válságos lehetne az országra. Kérve kérem a miniszterelnök urat, nemcsak nagyravágyására és hatalmas eszére hallgasson, (Nevetés a szélsőbalon.) hanem szivére is és tartózkodjék a törvénytelenségektől, tartózkodjék attól, hogy Magyarországot örvénybe sodorja, mert a feleoktóber 1-én, csütörtök5n. lősség őt fogja terhelni, s akárki lesz e helyen, számon fogjuk vagy számon fogják ezt tőle kérni. Ezt tartottam szükségesnek elmondani. A főrendiház átiratára nézve pedig az egyszerű tudomásulvételt ajánlom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) B. Bánffy Dezső miniszterelnök: T. ház! Nem tudom megérteni, hogy e kérdésnél mily messze kivannak elmenni a képviselő urak ? Hisz egész kortesbeszédeket, a választók előtt tartható nagy, lelkesítő szónoklatokat mondanak el, talán csak azért, hogy az országgyűlés utolsó napjaiban folytatott tanácskozás hangulatát vigyék haza. (Zaj!a szélső laloldalon. Úgy van! Úgy van ! jobbfelöl.) Akár kívánja a képviselő úr, akár nem, én mindig helytállók ott, a hol kötelességszerűleg az ország érdekeit megvédeni szükségesnek tartom. De ne méltóztassék kívánni, hogy azzal az eszmemenettel, azzal a programmal álljak helyt, mely Polónyi képviselő úré s melyet én nem vallok, nem helyeslek. Úgy a quóta, mint a kiegyezés kérdésében ismerem kötelességemet és tudni fogom, hogy Magyarország érdekei minden körülmények között megvédendők. Álláspontomat illetőleg már a quótabizottságban nyilatkoztam s erre nézve már újabbat nem mondhatok. Nem megyek oly messze a vitatkozásban, mint a képviselő úr, csak még egyet legyen szabad elmondanom. Ez arra az álláspontra vonatkozik, melyet a korona a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat némely szakaszára nézve elfoglalt. A mit a képviselő úr itt elmondott, nem új. Az összes egyházpolitikai küzdelmek korszakában jónak látták némely körök ezt hangoztatni, s azt hiszem, egyáltalán nem adtak kifejezést a korona iránti tiszteletnek akkor, mikor feltették, hogy a korona kétszínű játékot játszik A korona alkotmányos érzülettől van áthatva, s midőn valamit a kormány előterjesztésére magáévá tesz, azt kétszinű játékkal lehetetlenné tenni nem akarja. Ezt mondhatom ez alkalommal is. Semmi okom sincs erre nézve a kétely legkisebb színezetét is látni vagy hinni, hogy a korona e törvényjavaslattól, ha az a törvényhozáson keresztül ment és szentesítés végett felterjesztetik, a szentesítést megtagadta volna. (Zaj! a szélső baloldalon. Helyeslés jobbfelől.) Nem ez időre való, hogy ezen kérdést újra felvegyük és a nemzetet a koronával újra ellentétbe igyekszünk hozni ezen egyházpolitikai kérdésben. (Zaj a szélső baloldalon.) Meggyőződésem szerint a korona, a legutolsó időt is ha veszszük, a nemzettel együtt érzett, együtt ünnepelt, a nemzet érdekeivel, a nemzet törekvéseivel ellentétben nincsen és nem is tartom jogosnak, hogy ilyen eszmék lehető-