Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-658

658. országos ülés 1896. október 1-én, csütörtökön. 179 vetés letárgyalására nem talált garancziákat, hogy az a költségvetés itt megszavazható legyen. Ezek a dolgok, az éu felfogásom szerint, nem felelnek meg a politikai helyzetnek. Előre kell bocsátanom, hogy a t. miniszterelnök urnak a képviselőház feloszlatása iránt, ha nem is jobban, de legalább annyira tájékozottnak kellett lennie, mint a mennyire én voltam tájékozva. A miniszterelnök úr védekezik, hogy Ő meg lepetéssel volt a főrendiház előtt és azért kellett neki rögtön nyilatkoznia. Én már négy hónappal ezelőtt megmondtam, — ha a miniszterelnök úr a forrás iránt netalán tájékozást kivan szerezni, majd ha jónak látom, bizalmasan közlöm vele, (Derültség.) — hogy a képviselőház október elején fel lesz oszlatva. Egész biztosan tudtam, hogy ez be fog következni. Lehetetlennek tartottam és tartom, hogy a t. miniszterelnök úr egyedül lett volna az, a ki legalább két héttel ezelőtt ne lett volna erről tájékozva. De nekünk az indokok iránt is tisztában kell lennünk és ez az, a mi iránt én az országot tájékoztatni kivánom és pedig két irányban, és ha a t. miniszterelnök úr erre nem felel: a hallgatás is válasz lesz. A kúriai bíráskodásról szóló törvény tekintetében urbi et orbi politikai körökben hirdettetik és ápoltatik az a vélemény, ápoltatik az a hiedelem, hogy a kúriai bíráskodásra vonatkozó törvényjavaslat kérdéses szakaszainak, a melyeket én a képviselőházban megszavaztam, elejtése a korona akarata. Ez erősebb dolog, semhogy azt szó nélkül hagyhatnám e perczben, midőn a képviselőház feloszlatásáról van szó. Én a hallgatást is válasznak fogom tekinteni, de furcsának látszik előttem, hogy a főrendiháznak mértékadó tényezői előállhatnak ily híresztelésekkel, mert tudomásom szerint törvényjavaslataink előzetes hozzájárulás czéljából a koronával közöltetni szoktak. Fel kell tennem, hogy ezen esetben is megtörtént, hogy ily kardinális kérdésben a kormány nem jöhet a ház elé oly javaslattal, a mely a koronának előzetes jóváhagyását nem bírta. Szinte csodálatos, bogy ez az indoka annak, hogy a kormány kénytelen volt lefúvatni a főrendiházban, a saját pártját leparancsolni a megjelenéstől, hogy ő magát a korona előtt ne kompromittálja. Ezek oly fontos kérdések, a melyek alkotmányjogi szempontból engem érdekelnek, és azt hiszem, az ország is hálás lesz azért, ha ezen kérdésről nyílt és határozott felvilágosítást kap. Azonban a feloszlatás indokára nésve az én be csületes meggyőződésem az, hogy a t. miniszterelnök úr ma is, e pillanatban is eltagadja, eltitkolja a valót; mert azt nekünk ne magyarázza senki, hogy a költségvetés letárgyalására nézve a kormánynak garancziákat nyerni nem lehetett volna. Én összes ellenzéki képviselőtársaim nevében merem állítani, pedig egyikkel sem beszéltem e kérdésről, hogy ha a kormány a quóta kérdésében mert volna, vagy merne határozott szint vallani és helytállani azért, hogy Magyarország nem lesz kiszolgáltatva a kizsákmányolásnak, (Igás! Úgy van! a sséhö haloldalon.) minket, bár mi a quótát sohasem helyeseltük, de a politikai opportunitás elvezetett volna odáig, hogy szolgáltattunk volna garancziákat arra, ha a kormánynak van bátorsága becsületes meggyőződéssel az ország elé lépni azzal, hogy Ausztriával szemben helyt áll, mint becsületes magyar kormányhoz illik. Azonban, t. képviselőház, már hónapok óta nem titok, hogy a kormány a regnikolárís deputäczió háta mögött bujkál és leplezi tervét. Én ezen alkalmat felhasználom, hogy ezen regnikolárís deputácziónak, a melytől most elbúcsúzunk, e helyről is köszönetet mondjak azért a magyar emberhez méltó magatartásért, azért a beható tudományos munkáért, melyet kifejtettek. (Éljenzés) Nekünk, t. ház, alkalmat kell szolgáltatnunk arra Magyarország miniszterelnökének, hogy mikor a választási harcznak nekimegy, hogy ilyen életbevágó és fontos kérdésben ragadja meg az alkalmas pillanatot és jelentse ki, miszerint igaz, hogy szolidaritásban áll a regnikolárís deputáczióval. Éu kijelentem, hogy ámítás azt állfitani, mintha a költségvetés nem lett volna letárgyalható, mert ha egyetértés és szolidaritásban áll a quóta-kérdésben a regnikolárís deputáczióval, az ellenzék részéről soha olyan merényletet az ország érdeke ellen el nem követtek volna, hogy megakadályoznák a magyar állam helyes képviseletét. A feloszlatás indoka az, hogy a t. miniszterelnök úr nem bir azzal a férfias bátorsággal, hogy kiálljon az ország szine elé és megmondja, hogy ígéretet tett, vagy pedig hogy másként van obligálva, mint a quóta-regnikoláris deputäczió. De ő bujkál és be fog következni az, hogy az a szolgalelkűség, a melyet a miniszterelnök úr követ el, a mely azonban — dicséretére legyen mondva azon pártnak — eddig még nem kapott lábra, fogja Magyarországot a gazdasági válság jármába hajtani. Ez az érv az igazi indok a feloszlatásra. Azért szólaltam fel, hogy a t. miniszterelnök úrnak bőséges alkalmat nyújtsak; hogy álljon fel és jelentse ki és tiszteletet parancsoló lesz az a pillanat, midőn azt fogja, mondani: hogy Magyarország érdekeivel azonosítottam magamat és helytállók, hogy a quóta felemeltetni nem fog. Akkor meg fogom őt becsülni mérték szerint, de azt az eljárást, hogy ráfogja