Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-622

u 622. országos ttlés 1896. május 15-én, pénteken. letesen is, részben a tanítás, részben az isten- I tisztelet szempontjából, ezen kérdés iránt érdeklődni. Azt gondolom azonban, — részletesebben kellene ismerni az adatokat, nem elég ezen kérvényt magát ismerni — hogy itt a sérelem nem oly egyházi és politikai községek részéről jön, a melyek már régi idő óta HorvátSzlavónországokban vannak letelepülve, (Úgy van ! Úgy van!) a melyeknek van egyházi szervezetük és a melyek az egyházi szervezetek régiségén alapuló iskolát tartanak fenn, hanem hihetőleg — a rendelkezésemre álló adatok alapján, mondhatom ezt — a Magyarországból nagy csoportokban Horvátországban Szlavóniában letelepülő magyarok részéről jön a panasz. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És itt t. ház, bár elismerem, hogy ezeknek úgy nyelvük, mint egyházi istentiszteletük szempontjából igényeit kielégíteni kell és gondoskodnunk kell arról, hogy azok nyelvüket, esetleg vallásukat el ne veszítsék, mégis meg kell gondolni, hogy szorosan véve ezeknek ott, mint jövevényeknek nincs is szervezetük. (Mozgás a szélső báloldalon.) Bocsánatot kérek a kifejezésért, ott azokban a községekben jövevények, a mint jövevények Magyarországon egyik vagy másik községben olyanok, a kik abban a községben az egyházi életben — mert az egyházi szervezet keretében kell 'a kérdés alapját keresni — nincsenek otthon. Azt hiszem tehát, meg kell gondolni, hogy azok, midőn ott jogokat követelnek, mily mértékben követelhetik ezt, az ott már szervezve lévő egyházi vagy községi szabályzatokkal szemben. Különben értesülésem szerint — a mint Gyurkovics György t. képviselőtársam is előadta, — hivatalos részről semmi nehézség nem gördíttetik ott az ellen, hogy azok anyanyelvükön tanúihassanak, sem pedig az ellen, hogy istentiszteletet anyanyelvükön tarthassanak. Ha jól tudom, 12 család kérésére, minden egyes politikai községben, ha kívánják, mindjárt törvényes intézkedés teendő arra nézve, hogy gyermekeiknek a magyar nyelv taníttassák. (Egy hang a szélső baloldalon: Nem áll!) A t. képviselő úr azt mondja, hogy nem áll; én azt, és pedig adatok alapján, mondom, hogy áll. Ezen kérdéssel a kormány foglalkozott; foglalkozott különösen arra való tekintettel is, hogy az evangélikus reformátusok és az evangélikus lutheránusok részére, ő Felsége által szentesített törvények Horvát-Szlavonországban miként léptettessenek életbe. Minthogy ezen hívek legnagyobb részben magyar anyanyelvnek, kellett, a magyar nyelv tanítása és a magyar istentisztelet szempontjából is ezen kérdéssel foglalkozni. A horvát autonóm kormánynyal létrejött megállapodás következtében legközelebb, a mint most a horvát-szlavón országgyűlés összeül, már egy törvényjavaslat fog beterjesztetni, mely ezen kérdést, a protestánsok ő Felsége által szentesített törvényei életbeléptetésének kérdését is megoldja. Ezeket láttam szükségesnek, t. ház, itten a kérdésre vonatkozólag elmondani, kijelentve azt, miszerint igenis, ngj, a mint azt Lukáts képviselő úr óhajtotta, a kormány gondjának, kötelességének tárgyává fogja tenni, evvel a kérdéssel foglalkozni, úgy, hogy a horvát autonóm jogkör sérelme nélkül a magyar nemzeti érdekek rövidülést, hátrányt ne szenvedjenek. (Élénk helyeslés.) Thaly Kálmán : T. ház ! A jelenlegi, Szlavóniának nevezett Dráva és Száva közötti fészekben lakó magyarság érdekében, hosszú képviselői pályámon többször nyilt már alkalmam felszólalni. Ezúttal nem volt szándékomban ezt tenni, azonban igen t. képviselőtársam és barátom, Gyurkovics György, abban a válaszában, a melyet Lukáts Gyula t. képviselőtársam és barátom felszólalására mondott, említett egy pár tényt, a melyek, hogy megjegyzés nélkül ne maradjanak, minthogy részben az én felfogásom szerint tévedésen alap álnak, mégis arra ösztönöznek engem, hogy röviden bár, ezekre, a melyek szorosan összefüggnek a szlavóniai magyarság kérdésével, némi rektifikáló megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Azt méltóztatott mondani, hogy annak, hogy a magyarság ott nyelvét el nem vesztette, legnagyobb bizonyítéka az, hogy századok óta élnek már ott magyarok. Méltóztassék megjegyezni, — hisz nagyon jól tudjuk mindnyájan és tudni fogja a képviselő úr is — hogy 1848-ig azon vármegyék, követeiket közvetlen választással a magyar országgyűlésre küldöttek. Szerem-, Yerőcze-, Pozsega- és a régi Valkó vármegyék magyar vármegyék voltak, épúgy, mint Csanádés Hajdúmegye, s mint ilyeneket betűrendben sorolja elő a corpus juris az országgyűlésnek magyar vármegyéi közt. Tehát, ha ott még a magyarság az őslakók közt megmaradt, az nem az úgynevezett Szlavóniának érdome, hanem Magyarországé, a mely azon részeket legalább az 1868 iki országgyűlésig közvetlenül sajátjának tekintette, úgy, hogy azon részeknek képviselői közül a mostani horvát-szlavón miniszter édes atyján, a turopoiyai grófon, Josipovich Antalon kívül, kettő nyelvére nézve is magyar volt, a kik még a debreezeni országgyűlésen is résztvettek és hazafiságukért azt a martiromságot is átszenvedték, a mit a szűkebb értelemben vett Magyarország polgárai. Kétféle magyarokat különböztetünk meg. Csak az egyikféle az, a kikre hivatkozni méltóztassék. Mindössze öt község az, a melynek őslakossága még fenmaradt, a me-