Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.
Ülésnapok - 1892-638
344 6S8 « o^aágos Ülés 1886, június 16-án, kedden. okoskodás, hogy azok teljesítsék az állam iránti kötelezettségüket, és a ki nem teljesíti, az politikai jogot ne gyakorolhasson. De mikor nálunk az adófizetés jóformán csak egy kategóriában van a választói jog kritériuma gyanánt felemlítve, akkor, mikor a 6. és 7. §-ban a választójogról szói a törvény, akkor ez az intézkedés az ilyen választási alappal szemben, mint a milyen nálunk fennáll, teljesen ezélté vesztett, anomálikus és igazságtalan. Hát én, t. ház, tagja voltam a képviselőháznak 1874-ben, akkor, mikor ez a törvény megalkottatott és én nagyon emlékszem azokra az ádáz küzdelmekre, egészen az elkeseredésig menő küzdelmekre, melyek épen a 12. §. épen ezen 5. pontja körül vívattak meg nap-napon keresztül, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Tisza Kálmán!) és akkor fényesebbnél fényesebben beigazoltatott, hogy ez tarthatatlan, ez a szabadéi vüséggel, Magyarország állami fejlődésével, Magyarország hagyományaival teljesen ellentétes, ellenkező egy alkotás mely akkor, 1874-ben a választási törvény 12. §-ának 5. pontjában foglaltatott. De volt egy igen nagy és súlyos argumentum, melylyel akkor a többség, mely e szakasz kőiül csoportosult, magát és a maga lelkiismeretét megnyugtathatta, és az az országnak akkori financziális állapota, ismétlem, finaneziáiis állapota volt. Abban az időben, méltóztatnak emlékezni, az ország financziái oly állapotban voltak, hogy majdnem rosszabb helyzete volt az országnak, mint egy kétes hitelű egyes embernek és akkor minden eszközt meg kellett ragadni ahhoz, hogy az a nép, a mely hazafiságot csinált abból, hogy az elmúlt abszolút kormánynak nem adta meg az anyagi eszközt az abszolút korszak folytatására és nagy veszteséggel, nagy önfeláldozással az adónemfizetést mondta ki, a mely eljárás és elhatározás végtére is az abszolút korszakot megingatta annyira, hogy Magyarország iránt egészen másként kellett és kezdett is gondolkozni, mint azelőtt, ezt a népet kellett hozzászoktatni ahhoz, hogy Magyarországon a rendes állapotok helyreállottak, hogy Magyarországnak alkotmányos törvényes kormányzata lévén, most már minden polgárnak kötelessége Magyarországon adófizetési kötelezettségét is teljesíteni. Az nem megy egyik napról a másikra. A kik arra az időre vissza emlékeznek, igazat fognak nekem adni, hogy mindenki a legnagyobb furfanggal — magam is azt tettem — igyekezett az adójával adós maradni és azon időből iminens nagyságra emelkedtek az adóhátralékok, hogy csakugyan, ha elvileg nem is volt helyes, ón nem is szavaztam meg, de értem az akkori kormánynak és többségnek eljárását, hogy egy magasztos polgári jogot az adófizetéshez kötötte. Ez és nem más volt az egyedüli indok 1874-ben arra, hogy ezt az önmagában teljesen helytelen, minden körülmények között indokolatlan, mert a választási rendszerünkbe abszolúte bele nem illő intézkedést a törvényhozás a törvénybe^fölvette, a melyről jól mondta Ugron Gábor t. képviselőtársam, hogy már egy évre reá 1875-ben a fizetési határidő április 15-ig tolatott ki. Ezen intézkedést mással indokolni nem lehet. Már most kérdem, ott áikmk-e azon iminens szemponttal szemben, a hol állott az ország 1874-ben, akkor, mikor uzsora kamatot fizetett az állam, akkor, mikor a legsürgősebb szükségek fedezetére alig tudott kölcsönt kapni, akkor, mikor az adóhátralékok iminens mértékben emelkedtek, akkor, mikor az állampolgárokban még nem izmosodott meg az a tudat, hogy neki adóját megfizetni kötelessége, akár nehezére esik neki, akár nem, a törvényes módon behozott adót kifizetni az* állampolgár kötelessége. Míg ellenben ma egészen más örvendetes felfogás uralkodik az országban, úgy itt bent, mint kint. A benső hangulatról nem szólok, de szólok a külsőről. A ki látja, hogy az adófizetők az előtt terminusokban február, május, augusztus és novemberben mint mennek az adót fizetni és jókor kell felkelni, ha adóját idejében le akarja fizetni, azért, hogy lerójja az állam iránti kötelezettségét, az nem fogja állítani, hogy e tekintetben Magyarországon az a felfogás uralkodik, mint 1874-ben. 1875 után kifejlődött gyakorlat egészen más és az ország lakossainak közfelfogásában nem állott volna elő az az örvendetes nagy változás, a mi majdnem lehetetlenné teszi, t. ház, azt, hogy valaki, ha csak kedvelésekben nem részesül, — ezt az egyet kiveszem, t. képviselőház, — hogy valaki adóhátralékban lehessen. Én merem állítani t. ház, hogy néha-néha mégis az én tapasztalásom szerint is látok olyat, a ki megkísérti nem fizetni, vagy nem tudja kifizetni az adóját. Ennek 30 nap alatt nyakán van a végrehajtás. Már most bocsánatot kérek, t. képviselőház, abszolúte érthetetlen előttem, hogy ott a hol kielégítési alap van, hogy ha az egyéb is, mint az ingatlan, — mert ennek a proczesszusa természetesen hosszabb — hogy szaporodhatik fel az adóhátralék annyira, ha csak egyes hatósági közegek bizonyos személyekkel szemben kedvezéseket nem gyakorolnak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ebben az esetben lehet ezt kortesczélokra felhasználni, és lehet felhasználni olyatén képen, hogy még azt is megteszik, hogy bizonyos kevés hátralékot mindig hagynak fenn, és azt a kevés hátralékot ha megígéri az illető, hogy az ő pártjára fog szavazni, azt a kevés hátralékot kifizetik, vagy elnézik neki s azután bevezettetik a lisztába.
