Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-638

638. országos ülés 1898. junius 16-án, kedden. 345 Egyről azonban mindenki bizonyos itt a t. házban. Nagyban és egészben — és ezt nem fogja a t. belügyminiszter úr sem kétségbe vonhatni — az az eljárás, a mely évekre kinyúlólag lehetővé tette ezelőtt az adóhátralékoknak be nem fizetését, ma meg nem állhat. Hiszen az a legelítélőbb volna a pénzügyi kormányzatra, a mikor annak módjában van, igazán szigorú törvények alkalmazásával az adóhátralékokat behajtani, hogy ha ez így történnék. De különben, t. képviselőház, én nem hallottam a költségvetés tárgyalása alkalmával egyetlen egyszer sem azt, hogy az ország financziái a deroute felé közelednek, mert ime az adóhátralékok olyan nagymérvűnek volnának. Az adóhátralékok egy átlagos minimális összegben mozognak már évek óta, a mely minimális összeg képződik nagyrészt a leírandó hátralékokból, a melyek azután majdan időnként le is fogmik Íratni. (Úgy van! balfelől.) Mellékesen megjegyzem, t. ház, hogy mint egy vármegye közigazgatási bizottságának tagja, tapasztaltam, hogy nem múlik el egy közigazgatási bizottsági ülés, hogy a pénzügyigazgató ne hozná be a leírandó adóknak egy nagy masszáját, a melyek részint feltalálhatatlanság, vagyontalanság, részint más okból törvényes jogczímén a közigazgatási bizottság által leíratnak, de a melyek szerepelnek a B) tabellán és a választók összeírása alkalmával akadályul szolgálnak, hogy az illető választók összeírathassa nak. Ha vannak is adóhátralékok, azok korántsem lehetnek oly mérvnek és oly összegűek, hogy egy, az egész ország minden választójára egyaránt kiható és terhes, — többet mondok — a magyar állampolgárok összességére bizonyos mértékig lealázó, őket stigmatizáló szakaszt tartsunk fenn, mert ez nem tesz egyebet, mint azt, hogy Magyarország polgáraiban a haza, alkotmány és a törvény iránti kötelesség megingott annyira, hogy ezzel az eszközzel lehet csak az ország iránti kötelességteljesítést fentartani és hogy a törvényhozás nem bízik az ország polgárainak azon elhatározásában, hogy ők, a midőn a választói jogot gyakorolják, közfunkcziót teljesítenek, másfelől az ország iránti adóbeli kötelezettségöket teljesítik akkor is, ha fejők felett nem függ ez a Damokles-kard. A mi helyes lehetett — szerintem akkor sem volt helyes — huszonkét évvel ezelőtt, az ma mindenki bevallhatja a házban—ma nincs helyén, sőt ma már, ismétlem, bizonyos mértékig az ország alkotmányos érzületére és kötelességérzetére stigmatizáló jelleggel is bir. Én, t. ház, nem tehetek róla, hogy azt a szakaszt, melyet ezelőtt huszonkét esztendővel ezen az oldalon nem tartottunk helyesnek, még inkább KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XXXIII. KÖTET. most huszonkét esztendő múlva, mint teljesen indokolatlant a mi rendszerünkbe nem illő, teljesen felesleges és az ország alkotmányos érzületére egyenesen lealázót, el ne fogadjam. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hogy ha mindennek daczára ez mégis fentartatnék, nagyon természetes, hogy inkább járulok a tárgyalás alatt lévő 144. §-hoz, mint ahhoz, hogy a régi állíttassák vissza, mert ez bizonyos mértékig annak szigorúságát mérsékli. Első sorban szavazok tehát Sima Ferencz t. képviselőtársam határozati javaslatára, hogy tudniillik a választási törvény 12. §-ból az 5. pont egyszerűen hagyassék ki. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Szalay Károly: T. ház! Osztom mindazokat az indokokat, melyeket előttem szóló t. képviselőtársaim előadtak és ennek folytán pártolom Sima Ferencz t. képviselőtársam indítványát. Midőn javaslatomat megokolom, egy körülményre vagyok bátor a t. házat figyelmeztetni s ez az, hogy ez a szakasz épúgy, mint az 1874: XXXIII. tez. 12. §-ának 5. pontja, a legerkölcstelenebb intézkedés, mert nyilvánvaló hazugság, hogy ez nem a vagyonos emberre szól, hanem csupán a szegény emberre, kit ez úton is nyomnak, az kitűnik onnét, hogy attól a gazdag embertől nem kérdezik soha, hogy az összes adóját kifizette-e, hanem csak azt, hogy ebben vagy abban a községben az adóját kifizette-e. Meg is történt nem egyszer, hogy háromnégy uradalom birtokosa uradalmaiban nem fizette ki az adót, de kifizette egy városban, hol egy háza volt, s így daczára annak, hogy adós volt annyival, mint 200 földmíves ember, szépen benmaradt a választók névjegyzékében. Az ilyen törvény minden, csak nem szabadelvű, és nagyon helyesen mondotta Ugron Gábor t. képviselőtársam, hogy ideje volna egyszer már azt a reakczäonárius törvényt a törvénytárból kiküszöbölni. Azt is szokás mondani, hogy a ki jogával akar élni, teljesítse az állam iránti kötelességeit. Azt kérdem én, hogy az az ember, ki 10 forint 50 krajczár adóval van megróva s ennek folytán választó, ha az egész 10 forint 50 krajczárnyi adóját ki nem fizeti, az egész éven át nem teljesítette-e az állam iránti kötelességét a közvetett adó fizetése által sokkal nagyobb mértékben? Megint csak ott vagyunk, hogy ez az egész törvény, így, a mint van és volt, nem más, mint egy hazugság, s miután én hazugságot törvénykönyvbe iktatni nem akarok, járulok Sima Ferencz t. képviselőtársam indítványához. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Kivan még valaki szólani"? Senkisem kívánván, a vitát bezárom. Következik a szavazás. Előbb fel fogom u