Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-636

636. országos ülés 1896. június 18-án, szombaton. 291 dolognak tartom, hogy ebbe én és pártom semmikép beleegyezni nem tudunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A máit, még pedig most már egy hosszú múlt azt bizonyítja, hogy még oly törvényeknek applikácziójában is a melyekben tisztán ki vannak jelölve azok a cselekmények, melyek mint bűntettek büntettetnek, úgy járt el a praxis, hogy senki sem büntettetett t bűn­tények elkövetéseért. (Igaz! Úgy van! a szélső bal­oldalon.) Ez bizonyítja, hogy mennyire nem fogja senki komolyan venni a jelen törvény fenyege­téseit, melyek el nem fognak riasztani senkit az erőszakoskodástól annál inkább, mert mind­untalanúl találkozunk kétes értelmű rendelke­zésekkel és végtelen alkalmával az önkény, a pártszenvedély, a személyes szeszély megnyilat­kozhatásának. A jelen szakaszban is nyitva áll az út a törvényhatóságoknak úgy állapitaui meg a fuvart, a mint akarják és a független­ségi kerületekben magasra, a kormánypártiak­ban alacsonyra szabni. Én elvesztettem arra nézve a reményt, hogy bármely módosítványt is elfogadjon a t. ház, hiszen ép most vetettek vissza egy oly módosítást is, a melyet a miniszter úr maga is elfogadott, a mely csodálatos körülményre nézve nem fogadhatom el azt a magyarázatot, hogy a miniszter a nagy lármában nem tudta, hogy mire szavaz, minthogy a szavazásnak sorrendjé­ből világosan kitűnt, hogy mire volt a szavazás. De bár nincs is semmi reményem arra, hogy módosításomat, illetőleg e szakasz kihagyását a ház el fogja fogadni, azért én és pártom köteles­ségünket teljesíteni fogjak mindvégig (Helyeslés a szélső baloldalon.) és küzdeni fogunk az ellen, hogy e törvényjavaslat, mely azért adatott be, hogy a választásoknak tisztaságát biztosítsa, részleteiben oly torzalakban váljék törvénynyé, hogy könnyű fegyverül szolgálhasson arra, hogy a választások még kevésbbé legyenek tiszták ezentúl, mint azelőtt. (Helyeslés a szélső bal­oldalon) Hévizy János jegyző: Molnár Józsiás! Molnár Józsiás: T. képviselőház! Az alkotmány a nemzet 870.000 tagjának jogot ad arra, hogy a törvényhozásban közvetve vagy közvetlen részt vehessen, de a törvény ugyan­ekkor nem parancsolja meg a nemzet egyetlen e gy tagjának sem, hogy ezen alkotmányos jo­got múlhatatlanul gyakorolja Á tisztesség követelménye az, hogy az az állampolgár, ki ezen szép jogokkal felruházta­tott, hogy ezen jogokat a haza érdekében hasz­nálja és a haza javára fordítsa. De a tisztesség minden fogalmával merőben ellentétben áll az, ha valaki ezen legszentebb jogát érdekből, fize­tésért gyakorolja. Nem akarom a t. ház türelmét hosszasan igénybe venni, csak azt leszek bátor megje­gyezni, hogy ha a választónak jogot adunk arra, hogy ezen hazafiúi kötelesség teljesítéséért bizonyos díjakat, bizonyos előlegeket elfogad­hasson, azon esetben mindenesetre megvan a képviselőnek is az a joga, hogy azon áldoza­tokért, a melyeket a választás érdekében hozott, a maga számára szintén viszonzást, jutalmat és kárpótlást követelhessen! Eddig is sajnosán tapasztalhattuk, t. ház, hogy a képviselők igen sok esetben csakugyan igyekeztek a választásra fordított nem törvé­nyes költségeket maguknak visszafizettetni; mert én másképen teljességgel nem tudnám megér­teni azt, miképen volt lehetséges Magyar­országon, a hol a nemzet túlnyomó része föld­mívelőkből áll, egynéhány nagy malom érdeké­ben éveken keresztül vámmentesen beereszteni az idegen búzát, akkor, a midőn ezen érthetien kiváltság által nemcsak a magyar földmívelőt és a kis malmokat tettük tönkre, hanem Ausz­triát is magunk ellen zúdítottuk! Gondoljuk meg, hogy a képviselői állást üzlet tárgyává tennünk nem szabad. Hiszen ha a mandátumot üzlet tárgyává teszszük, azon esetre alakulhatnak konzorcziumok, melyek így gondolkozhatnak. Holnap újból felszínre kerül­het a bimetallizmus kérdése! Az egyes hitele­zők, bankárok, kik az állammal szoros össze­köttetésben vannak, jöhetnek arra a gondolatra, hogy azért, hogy újból ügyes pénzműveletet csinálhassanak, melyből milliókra menő hasznuk lesz, áldozhatnak a képviselőválasztásokra egy­pár százezer, sőt millió forintokat is! (Felkiál­tások a szélső baloldalon: Teszik is!) Valamint a pénzcsoportok épen úgy jöhetnek erre a gon­dolatra, vasútépítők stb. is. Ha mi ezen az úton haladunk, ugyan gondoljuk meg, hová jutunk! Ne engedjük magunkat csillogó fények ál­tal megkápráztatni, nyissuk ki szemeinket s minden kétség kivül ma is látunk a háttérben olyan bajokat, melyek minket arra indítnak, hogy a jövőben vigyázóbbak és óvatosabbak legyünk; hogy az erkölcsi követelményeknek jövőben minden tekintetben jobban megfeleljünk. Ép ezért tisztelettel kérem a t. házat, le­gyen szives velem együtt csatlakozni Kossuth Ferencz t. képviselőtársam azon indítványához, hogy a fuvardíjak jogtalan megtérítésének le­hetősége töröltessék. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) Hévizy János jegyző: Szentiványi Kál­mán ! Szentiványi Kálmán: T. ház! Én ré­szemről ezen szakasz kihagyása mellett szava­zok; indokaimat röviden a következőkben fog­lalom össze. Tény az, hogy az összes konezepczió, mely 37*

Next

/
Thumbnails
Contents