Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-633

208 633. országos ülés 1896. június 3-án, szerdán. tisztában, hogy ha minket politikai berendezkedésünknél mindig az a félelem fog elfogni, hogy ezen törvények szabadelvű applikálása által nemzetiségi elemek fognak a törvényhozó testületbe jutni, ha minket mindig ez a rémkép ijeszt s ezáltal odasarkaltatunk, hogy a törvényeket meg kell szorítani és azokban a szabadságot, vagyis a népakarat kifejezését meg kell lánczolni, hát akkor, t. ház, mi egy kivételes állapotra jövünk, mert akkor Magyarországon sem igazságos, sem igazi szabadelvű", sem pedig a valóságos egyenlőségnek megfelelő törvényt hozni nem lehet. A nemzetiségi kérdés legyőzése egészen más helyen eszközlendő ég ilyen palliativ szerekkel ezen kérdést megoldani nem fogjuk. A tűz megvan, az, hogy úgy mondjam, folyton a hamu alatt parázsként ég, hogy majd kedvező alkalommal mint olyan láng csapjon fel, melyet azután nem lesz lehetséges elfojtanunk. A nemzetiségi kérdés egészen máshol rejlik; ne méltóztassék attól megijedni és ne méltóztassék e törvényekben az általános szabadságot ezen félelem folytán megszorítani. Én nem félek, t. ház, Magyarországon a nemzetiségektől. Arra nézve, hogy a nemzetiségi kérdés jól megoldható legyen, két dolog kell. Szükséges mindenekelőtt, hogy mi mindazon szálakat, melyek nemzetiségeinket a külfölddel, azon rokonállamokkal, melyeknek talán diplomácziai érdeke, hogy itt a nemzetiségi kérdés folyton felszínen legyen és külföldön levő néprokonaikkal összefűzik, alaposan elvágjuk. De erre, t. ház, nem elég az, hogy koronként reklamáljunk Belgrádban és Budapesten egyes esetek alkalmából, melyek már azon hatalmaknak is kellemetlenek, hanem szükséges, hogy Magyarország érdekének és súlyának latbavetésével a közös díplomáczia alaposan véget vessen azon rendszernek, mely itt évek hosszú során át fennállott, és szükséges különösen, hogy a szomszéd kisebb Balkán-államok összeköttetései az itteni nemzetiségekkel, a mi ezen államoknak bizonyos tekintetben érdekük, megszűnjenek ; azután szükséges, hogy mi egész Európa előtt bebizonyítsuk, hogy a törvényeket egyformán applikáljuk minden nemzetiségre. És e tekintetben, t. ház, nagy sajnálattal vettem tudomásul azon felszólalást, melyet itt tisztelt barátom, Kossuth Ferencz hangoztatott. Ép az ő szájából különösen nagy hibának tartom azt, hogy ő például a választási jog gyakorlatát a magyar nyelv tudásától tette függővé. Bocsánatot kérek, a választói jog nem adomány, ez azon emberi jogok közé tartozik, melyeket már száz évvel ezelőtt Francziaországban a nagy forradalomban, mint droits de 1'komme fogalma alá vettek; ezen jog mindenkinek kell hogy megadassék, a ki ezen országban polgári jogait gyakorolja és gyakorolni óhajtja, ezen jogot sem nemzetiségi, sem felekezeti, sem bármi más kategóriától függővé tenni nem lehet, ez természetbeli, született joga minden állampolgárnak. (Zaj a szélső baloldalon.) De nincs igaza Kossuth tisztelt barátomnak, mert nagyon tévednénk, ha azt hinnők, hogy mindenki, ki az országban nem tud magyarul, ellensége a hazának és annak nem adhatunk választói jogot. (Mozgás a szélső bálon.) Ha valaki azt mondja, hogy csak magyarnak kell választói jogot adni, ebből az következik, hogy másnak adni veszélyes lehetne. Hát bocsánatot kérek, a magyar iskolázás sok tekintetben még igen hátramaradt. Magyarországon mintegy tíz év óta tanítják a magyar nyelvet az iskolákban s akkor én azt követeljem, hogy ott, a hol tömeges nemzetiségi fajok laknak együtt, azok ma már magyarul írni és olvasni tudjanak! Hiszen milliókra megy azok száma, a kik saját anyanyelvükön sem tudnak irni és olvasni. (Úgy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) De nem a theóriáról beszélek én itt, hanem a praxisról. Miesoda hiba lenne az, ha én Magyarországon minden embert, a ki nem tud magyarul írni és olvasni, veszélyes elemnek tartanék. Kossuth Ferencz tisztelt barátom még nagyon kevés idő óta van közöttünk; ha majd ő neki is lesz egy húszesztendei választási praxisa, mint nekünk; ha alkalmat vesz magának nemcsak mindig tőzsgyökeres magyar vidékeket járni be, hanem ha az ő elveit majd ki akarja terjeszteni bizonyos tekintetben idegen, nem magyar ajkúakra és elmegy akár a németek, akár a tótok, akár az oláhok közé, akkor meg fogja látni, hogy Magyarországnak milliói vannak, a kik habár nem beszélnek magyarul, de magyarul éreznek. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső" baloldalon.) És, t. ház, veszélyesnek tartom épen az ő szájából azt a theóriát állítani fel, hogy itt egy minoritás politikai jogokat gyakorol, a nélkül, hogy arra hivatása lenne, s a nélkül, hogy az a nagy többségnek óhaja lenne. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon) Én Magyarországon a nemzeti államot nem a magyarság uralmának faji és hatalmi eszközének tekintem esupán, hanem tekintem mint a méltányosság, a törvényesség, a politikai czélszerűség, a históriai múlt s a jövendő igazságosság alapján. (Mozgás a szélső baloldalon.) T. ház! Nekem alkalmam volt például a németekkel épen a választási campagneban érintkezni. Ha azt mondaná valaki, hogy az a vasmegyei, vagy az a sopronmegyei német azért, hogy nem tud magyarul, rossz hazafi, arra azt felelem, hogy tessék közébíik menni s én mondhatom, hogy azok az emberek ép oly