Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-621

is 631. országos Illés 1896. május 13-án, szerdán. Helyén valónak tartom, mikor az ezen népgyűlés alkalmából felmerült egy kínos inezidens következtében interpelláeziót fogok a t, belügyminiszter úrhoz intézni, helyén ^valónak tartom megemlíteni azt. hogy ha bár ma az általános szavazati jog kérdésében nagyon is eltérőek itt a parlamentben a vélemények, (Egy hang. Nagyon is,) Ez nem más jelenség, mint a magyar parlamenti életnek az alkotmányos jog terjesztése a népszabadság fejlesztése iránti teljes dekadencziája. (Ellenmondások és derültség jobbfelöl) Majd mindjárt nem fognak t. képviselőtársaim nevetni, hogyha felolvasom az önök tulajdonképeni vezérének, lelkének, apostolának; Tisza Kálmánnak még 1872-ben, tehát 24 évvel ezelőtt ebben a kérdésben elmondott beszédjét. (Halljuk! Halljuk!) Ebből fogják Önök megitélni, hogy mekkora visszafejlődés van ezen a téren a magyar közvéleményben, a mely azonban nem igazi, mert a nép millióinak rétegében és a politikai ténykedés terén működő nagy millió néptömeg kebelében általános és intenzív a vágy a választásjog kiterjesztése és általánossá tétele érdekében. Csak azóta, a mióta egy klikk tartja kezében Magyarországnak parlamenti életét, van ez a szinte ijesztő fejlődés és visszaesés, mert 1872-ben február 22-én az akkori kormány, a választási törvény revíziója érdekében, egy javaslatot terjesztett be a háznak és az általános szavazati jog érdekében 24, mondd huszonnégy napig folyt a vita a parlamentben. Ez mutatja, t. képviselőház, hogy 24 év alatt mekkora volt a parlament érzéke a választási jog kérdésében és mekkora volt az érdeklődés a választási szabadság és a választási jog kiterjesztése tekintetében. Akkor, 1872. márezius 4-én, Tisza Kálmán itt a parlamentben a következőt mondotta (Halljuk ! Halljuk!) Szilágyi Dezsővel, a háznak mai elnökével szemben, ki merev álláspontot foglalt el a választási jog kiterjesztése és az általános szavazatjog kérdésében: (Halljuk! Halljuk ! Olvassa.) »0 ugyanis« — már mint Szilágyi Dezső — »azt mondotta, hogy a czenzust úgy kell megállapítani, hogy rá ne lépjünk azon lejtőre, a mely Irányi t. képviselőtársam javaslatához, azaz általános szavazathoz vezetne. Én« — tudniillik Tisza Kálmán — »elleokezőleg azt mondom, míg bizonyos, mindjárt megérintendő előfeltételek meg nem lesznek: ne szaladjunk egyszerre le azon a lejtőn, de határozottan lépjünk rá, mert az én meggyőződésem, hogy minden szabadfejleményű országban a végezel csak az általános szavazati jog lehet és így minden lépést e téren úgy kell tenni, hogy fokozatosan ezen czél felé haladjunk és épen ha valaki a fokozatos haladást akarja, nem szabad csökönyösen megállnia, mert a csökönyös megállásnak következése azután a rohanás.« Madarász József: A 67 a csökönyös megállás ! Sima Ferencz: Tehát, t. képviselőház, Tisza Kálmánnak ezen elvileg is a választási jog tekintetében, de a parlament krónikáját véve is, jelentőségteljes nyilatkozatait csak azért valtam bátor idézni, hogy kimutassam, mily nagy visszafejlődés stádiumában van a magyar parlament ma ebben a kérdésben. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) S ha mi, a függetlenségi és negyvennyolczas pártnak hívei, kiknek kezdettől fogva állandóan programmját képezte az általános szavazati jog behozatala, élére állunk egy mozgalomnak, mely e czélt tűzte ki maga elé: ez nem tekinthető másnak, mint annak, hogy vän Magyarországon még e kérdésben igazán liberális párt, a mely kitűzött czélja felé halad következetesen, szilárdan és rendíthetetlenül. Az ügy nagy fontosságához méltóan folyt le a vasárnapi gyűlés, de sajnos, Budapest székes fővárosában nem eshetik nagyobb népmozgalom a nélkül, hogy a rendőrségnek brutális, tapintatlan beavatkozása következtében (Igás! Úgy van! a szélsőbalmt.) a legkínosabb jeleneteknek ne legyünk tanúi, (tlgy van! a szélsőbalon.) Mikor a népgyűlésnek vége volt, óriási néptömeg csendesen, békésen haza vonult, szét oszlott volna, a rendőrség azonban a kerepesi úton igazán vérlázító mészárlást követett el a békés tömegen. (Igás! tlgy van ! a szélső baloldalon.) Nem akarom színezni az eseményt. Tartózkodom minden ellenzéki kritikától. Csak egy pár kormánypárti lap kritikájára hivatkozom, A »Magyar Ujság«, a mely, méltóztatnak tudni, lehető közeli viszonyban áll a kormánynyal és nem igen szokta közegei eljárását élesebb bírálatban részesíteni, a következőket írja az esetról: A mikor az elvonuló nép már a kerepesiútra ért, egy rendőrfelügyelő, a ki a Lutherutczában foglalt állást két lovas rendőrrel, hangosan, hogy a körülállók is hallhatták, a következő parancsot adta ki: Most neki vágtatni! —'- Kíméletlenül! — A táblákat és zászlórádakat összetörni! A lovasrendőrök erre a Luther-utezán keresztül sebes vágtatással berontottak a tömegbe. A revolverrel felfegyverkezett lovasrendőrök kivont karddal üldözték maguk előtt a népet. A gyalogosok pedig a járdán is követték a járókelőket és minden ok nélkül agyba-főbe vertek mindenkit, kit balvégzete útjokba ejtett. A »Pesti Hirlap«, a mely szintén inkább a kormány lapjának mondható, a következőket írja : A rendőrtisztviselők egész nap tanúsított tapintatát és mondhatni udvarias bánásmódját a hadseregből kiselejtezett úgynevezett »rendö'r-