Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.

Ülésnapok - 1892-612

306 612. országos ülés 18»6. április 28-án, kedden. séges, nagyratörekvő nemzet vágyait, lelkét, hanem egyedül csak ledérséget, hitványságot, a melyben :t társadalom a káityaasztalok mellett elsú'lyed, elmerül. (Hosszantartó, élénk helyeslés és tetszés, taps a szélső baloldalon.) A társadalmi élet sűlyedése még mindig tart g azt lehet mondani, hogy hétről-hétre megszámlálhatnék a lépcsőket, a melyeken megyünk lejebb és lejebb. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Ne csodálkozzék senki, hogy Magyarországon ugyanakkor, a mikor a nemzeti színház a franczia silány regénynek, a »Félszűzek«-nek, a »Századvégi leányok« czímíí színművével reklámot csinál, a mikor az operában kitiltják az öltözőből a férjeket, bizonyosan azért, mert nincs módjukban, hogy elküldjék őket Dél-Amerikába diplomatáknak, tehát kidobják a férjeket az utczára; a mikor az erkölcstelenség, a ledérség nagy közintézeteinknél felüti fejét és sűrűn burjánzik, akkor ne csodálkozzék senki, hogy a főváros légkörében mind több a mérges miazma, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) hogy közeledünk ahhoz, hogy félnünk, rettegnünk kell attól, hogy valami félpompadour-féle kegyosztó és kegyjut-ilmakat szóró kormányzás, ép úgy, mint XV. Lajos korában Franeziaországban, itt nálunk uralmat és tivornyákat ne ülhessen. (Zajos liehjeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Mikor azt látjuk, hogy a fővárosban alig lehet pirulás nélkül kimennie az embernek az utczákív, hogy ne találkoznék azon kétes erkölcsű lények egész tömegével .... (Derültség jóbbfelöl. Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) ne találkoznék az utczákon a ledórséggel, akkor azt megrendszabályozni, nem pedig szabadonboesátani szokás, mert a társadalomnak nem szabad az erkölcstelenséget dicsőítenie, hiszen akkor a demi-monde felkel az utcza sarából és mind magasabbra emelkedik fel az első emeletig, azután átcsap a küszöbön és behatol a szalonba. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én ezt az országot nagynak, dicsőnek, erősnek akarom tudni, de csak erényben lehet nagy és erkölcsei által. Ha jó tulajdonságait ez a nemzet levetkőzi, férfias jellemvonásáról lemond a társadalomban, bátorsága megszűnik és elhalványul és azok, a kiknek szólniok kellene, elnémulnak s tisztán csak a suttogásra szorítkoznak : akkor ez a nemzet nem tarthatja fenn magát. (Élénk helyeslés a bál- és szélső baloldalon.) Ha én tekintem azon foszlányokat és romokat, melyek közt csak ha 25 évi parlamenti működésem után is visszatekintve a múltra, el kell, hogy haladjak, akkor eszembe jut, hogy ez a nemzet — úgy látszik — sírról-sírra, mint lépcsőről-lépcsőre halad az enyészet felé. És az a bemutatkozás, melyet a milleniumon most rendeznek, nem egy, még ifjú erejében, tevékenységében, teljes élet-kedvében, önérzetében lévő tiemzet, hanem egy felczifrázott, kikendőzött, felöltöztetett, minden színészkedésre képes, de minden igazi erőt és hatalmat kifejteni képtelen nép. A második ezredévbe nem úgy fog bemenni a nemzet, mint egy hős dalia, a ki saját karja és fegyvere erejének tudatában az új századokat áj küzdelemre hívja fel, hanem csak úgy jelenik ott meg, mint az az »Ecce homo!«, a ki bársonyba van öltöztetve, fejére van téve a korona, — de az a korona töviskorona, a szenvedések koronája — arcza vérzik és ekként mutatják be a tömegnek: »Ecce homo!« Nem fogadom el a költségvetést, hanem van szerencsém avval szemben a következő határozati javaslatot benyújtani: (Halljuk! Halljuk!) >Határozati javaslat. A kormány a költségvetési törvény végrehajtására adott felhatalmazással jogot nyer az ország jövedelmeit bevenni és úgy felhasználni, hogy a nemzet méltósága, törvényei, érdekei, a közszabadság és alkotmány biztosítékai, meg ne csorbuljanak. A jelenlegi kormány a június 8-iki közjogi ténykedésnél a nemzet méltóságát nem érvényesíti, a zágrábi zászlóbotränynál nem védte meg és Szerbia sertésével szemben annak nem szerez elégtételt. Az ország függetlenségét sérti, hogy a honvédség tábornoki kara egyszerre idegen nevelésű és szellemű tisztekkel becseréltetik, hogy a magyar államhivatalok és hivatalnokok egy idegen állam czímerét, a kétfejű sast, viselik. A tiszta választásokban találja főbiztosítékát alkotmányunk. Úgy az országgyűlési képviselőválasztásoknál, mint a törvényhatósági tisztújításoknal, a választásokat a hatóságok által szervezett és intézett erőszakkal, törvénysértéssel, és kijátszással szemérem és büntetés nélkül meghamisítják. Nemzetünknek azon joga, hogy az állami költségvetés az országgyűlés által szavaztatik meg, a gyakorlatban megsemmisül, mert a miniszterek Önhatalmúlag ügyosztályokat állítanak fel, meg nem szavazott összegeket elköltenek s megszavazott pénzeket meg nem engedett czélokra fordítanak, sőt e cselekedetüket hosszas időn át az országgyűlés előtt eltitkolják. A vármegyei és városi önkormányzatot, alkotmányunk e százados bástyáját, a főispánok önkényuralma és a minisztereknek még az anyagi önrendelkezést is megtámadó túlkapásai a tehetetlenségig megbéuították. Az ország törvényeinek megtartására felügyelő kormány az őt feszélyező törvényeket lépten nyomon maga szegi meg. Németül levelez a közös miniszterekkel. Idegen honpolgárt ki-