Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.

Ülésnapok - 1892-611

611. orssságos ülés 1896. április 27-én, hétfőn. 341 azt, nem leszek abban a helyzetben, hogy az állam kiadásait és az állam bevételeit a kormány rendelkezésére bocsássam. (Zajos tetszés, helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Illyés Bálint jegyző: Péeby Tamás! Péchy Tamás: T. ház! Nekem, valamint annak a pártnak, a melyhez tartozni szerencsém van, többször volt alkalmunk kijelenteni, hogy a 67-es alapon állunk, a mely úgy tudom, gr. Apponyi Albert t. barátom álláspontja is. És mégis kénytelen vagyok én is csatlakozni t. barátomhoz és azt mondani, hogy a jelenlegi kormánynak, a mely pedig szintén az 1867-iki alapon áll, én nem fogom megszavazni az appropriaezionális javaslatot. Én elismerem azt, hogy teljesen igaz az, a mit a t. előadó úr mondott; hat hónapja *annak, hogy itt folytonosan appropriaezionális vita folyik. De méltóztassék elhinni, hogy már maga az nagy betegséget jelent, a mikor egy parlameut folyton folyvást azokkal a kérdésekkel kénytelen foglalkozni, a melyek a nemzet betegségét jelzik, mert nem jó kedvéből harczol valaki itten mindig, folyton appropriaezionális dolgokkal, hanem harczol igenis azért, mert az egész nemzetet betegnek tartja és érzi és minden viszonyainkat olyanoknak tartja, melyeknek változniuk kell, ha jól akarjuk azokat vezetni. Én ugyan a magam részéről most az appropriaezionális vitánál nem szándékozom mélyen belemenni ezen kérdés vitatásába, mert különben taláu a mai ülés magamnak rövid volna, pedig egészségem nem engedi, hogy e vitába mélyen belemenjek. Csak jelezni akarom azokat az állapotokat, a melyek engem a legkomolyabb aggodalommal töltenek el. Osztozom először is Apponyi Albert gr. t. barátom abbeli véleményében, hogy a külpolitikában igen sokkal rosszabbul állunk ma, mint azon 30 évnek bármely időszakában állottunk, a mióta Magyarországon a parlamentarizmus helyreállott. 0 kifejezte e részbeli nézeteit, nem szükséges tehát ezekre bővebben visszatérnem. De ez még nem a legfőbb baj. Hanem méltóztassanak csak figyelembe venni, hogy micsoda különös viszonyok közé kerültünk akkor, a mikor kétségtelen az mindenki előtt, hogy ha bár igaz és nem tagadható, hogy mi is haladtunk nagyot, — a mi nagyon természetes, mert a szabadságnak lehellete maga is már olyan, hogy bizonyos haladást okvetlenül szülni szokott, — de ugyanakkor, mikor mi ezt a haladást tettük, Ausztria sokkal nagyobbat haladt, de mert Ausztria már azelőtt is erősen fejlődött állam volt, annak haladása nem tetszik oly nagynak, mert aránylag nem haladt oly nagyon, de mi egy egészen elmaradott nemzet voltunk, tehát természetes, hogy haladásunk sokkal nagyobbnak tííuik fel. Ebből azután azt következtetik, hogy mi sokkal nagyobb erővel rendelkezünk, mint a milyet akkor, a mikor a quótát megállapították, tulajdonképen erltálni .tudlak); a mi nézetem szerint, igen nagy hiba, mert méltóztassanak elhinni, ho^y azok maguk, a kik mitőlünk az újabban követelt nagy quótát ktsarczolhatónak tartják, igen jól tudják, hogy ez valóságos alappal nem bir. (Igás! Űgy van! a szélső baloldalon.) Ez annyira megyén, hogy igazán a nevetségességig halad, s azért valószínű, hogy abból csakugyan semmiesetre nem is lesz semmi. És én épen azért vagyok kénytelen legelőször is az appropriaezionális törvény ellen szavazni, mert én az 1867-iki alapot fentartani kívánom és veszélyeztetettnek tartom már azáltal is, hogy azt látjuk, hogy olyan követelésekre hangolta kormányunk a lajthántúli kormányt, hogy a mit az eddig soha nem tett, most egyszerre oly követelésekkel lép elő, a mi nem magyarázható meg egyébből, mint abból, hogy a Lajthán túl készek arra, is, hogy az 1867-iki alapot fentartani nem akarják, mert többet is vélnek rajtunk kisarczolhatónak, mint a hatvanhetediki alap, oly gyengének ismernek bennünket. Mert méltóztassanak elhinni, a Lajthán túl ismerik a mi viszonyainkat; hiába fogjuk mi magunkat, mint valami nagy, erős nemzet gerálni, egészen jól vannak informálva a mi gyöngeségitnki'ől és tudják, mi a látszat, és tudják azt, mi a valóság és erre alapítják követeléseiket. De hogy alappal bír az ő e részbeni gondolkodásuk, azt mulatja az a körülmény, hogy ebben a nemzetben semmi iránt, a mi az előtt lelkesített, a mi azelőtt képes volt az egész nemzetet egy eszmében konezentrálni, lelkesedést felkelteni nem lehet. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Az egész nemzet ma olyan apathiában van, hogy azt felrázni nem is lehet. Azt gondolná valaki, hogy ez a nemzet elalélt teljesen. Ne méltóztassék azt hinni; erre a nemzetre el lehet mondani azt, amit a szentírás mond, hogy »a leányzó nem halt meg, csak aluszik.« Ebben a nemzetben ma is megvan az az erő, amely mindig meg volt benne, csak szunnyad és még sokkal rosszabb viszonyok fognak jönni, ha a kormányzat így halad, mint most, de akkor azután óriási erővel fog ez a nemzet felkelni és akkor fogja helyrehozni a maga dolgát, természetesen, hogy ez bizonyos rombolás nélkül menni nem fog s épen ezt a rombolást kívánom én megelőzni. (Helyeslés balfelöl.) Méltóztassanak elhinni, hogy ha az a hajlam, az az irány, a mely most uralkodik, megszűnik, hogyha a jelszavak, melyeket hangoztat-