Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.

Ülésnapok - 1892-609

302 609. országos ülés 18%. április 2S-4H, csütörtökön. baloldalon.) A Hármas Törvénykönyv második f részének XX. czikkelyében, a bevezetésben ezt mondja: >Ha valamely ur vagy nemes az országos vagy a közönséges gyűlések .... tartama alatt más valakit, a ki az ilyen országos vagy a közönséges gyűlésen .... jelen van .... meggyalázó, becstelen szavakkal illetne: az olyan a sértett fél kérelmére az ország rendes bírája vagy közöttük az, a kit arra kirendelnek, káptaliiu vagy konvent emberének minden közbejötte nélkül egyedül a királyi törvényszék Íródeákja vagy jegyzője által legott szemé lyesen maguk elébe idézhetik.* — Ebből látjuk, hogy ama korban az országgyűlés tagjai minden szóbeli sértés ellen is mindenkivel szemben védelmezve lettek. További törvényeket mellőzve csak az 1723 : Vlí. türvényezikknek idevonatkozó ré szét olvasom fel: »Hogy tehát ezeknek, tudniillik az országgyűlés tagjainak, a hozzájuk tartozó családtagoknak és az országgyűlés előtt panaszt tevőknek biztonsága és ez által az országgyíílésnak nyugalma megóvassék, távol legyen az országgyűlés helyén és ülésén mindennemű szóbeli sértés annál inkább pedig minden tettlegesség, és ha ilyen mégis elkövettetnék . . .« következnek a büntete'sek. Ezen törvény magyarázatára nézve többféle véleményt olvastam, de a legalaposabbnak látszik az, a melyet Cziráky »Couspectus joris publici« czímtí jeles munkájában a 412. § ban ír. Ez azt mondja: »Az országgyűlés összes tagjai a santus con ductus olt;,Ima alatt állanak, mint a kiknek biztonságáról törvénycink az által gondoskodtak, hogy különös büntetéseket szabtak azokra, a kik az országgyűléshez tartozó személyeket szóval vagy tettel bántalmazzák*. . . a mire nézve azután Cziráky épen az 1723: VII. tcz., a melyet az imént idéztem. Egyik ujabbkori jeles író, (Halljuk! Halljuk!) a szélső oldalnak egyik érdemes tagja, a mentelmi jogról írott munkájában ide vonatkozólag ezt mondja: (oloassá) »Az országgyűlés függetlensége a szólásszabadságban*. . . . (Zaj.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urakat, itt a jobboldalon, ne diskuráljanak! (Helyeslés a baloldalon) Hódossy Imre (olvassa): »Az országgyűlés függetlensége a szólásszabadságban csak részleges elismerését leli. A »salvus conductus« ezélja az országgyűlés működésének függetlenségét biztosítani, megállapítván a tagok sértetlenségét a bíróságok, hatóságok és elöljáróságokkal szemben.« Ezek azok, a miket, hogy úgy mondjam, a doktrína terén felemlíendőnek tartottam. A gyakorlat úgy 1848 előtt, mint 1867 óta ugyanazon szabályok fentartását igazolja. Egyike a legpregnánsabb eseteknek, a mely hasonlatot mutat fel a jelen esettel, az, a mely 1834ben történt az országgyűlésen (Halljuk! Halljuk! a bal és szélső baloldalon.) Akkor Bars vármegyének második követe az alsóházban olyau nyilatkozatot tett, a mely a felsőházra nézve sértőnek vétetett és ezért az udvari kanczellária a király nevében az országgyűléshez rendeletet intézett, a melyből idézem a következőket: (olvassa) »Már többször visszatetszéssel láttuk, hogy némelyek a köteles mérsékletet mellőzvén, oly dolgok történtek, a melyek az országgyűlési tárgyalás méltóságával meg nem egyezhetők. A viszonyok javulását reméltük, azonban a vakmerőségnek xijabb neme hozatott tudomásunkra, a melyek a szólás szabadsága szabadossággá fajált s ez Barsmegye második követének az országgyűlés 1833 deczember 5-én tartott ülésében tett és a naplóba is felvett nyilatkozata, melylyel a törvényhozás másik házát súlyosan megsértette. Midőn ezt a legszigorúbban elítéltük, egyúttal felhívjuk a karokat és RR.-et, hogy az országgyűlési tárgyalások méltóságának megóvására nézve kötelességéhez képest intézkedjék.* A kanczellária ezen rendeletében az alsóház nagy része, az alsóházra nézve sérelmet látott és Deák Ferencz Í834. jauuárius 24-én a többi közt ezeket mondotta (olvassa): »Törvényhozói állásunkban a végrehajtó hatalomnak oly jogát, melynél fogva az országgyűlés dorgálja a nemzet méltóságának sérelme nélkül el nem ismerhetem ... Ha ^nem tekintem is azt, hogy a királyi reskriptum az országgyűlést dorgálja, már abban elegeudő okot [látok az aggodalomra, hogy az országgyűlési belső rendnek és a tauácskozási csendesség fentartásának minket illető elintézgetésében látszik avatkozni, a mi valóban idővel a szólásszabadságra is következéseket szülhetne.« (Egy hang a baloldalon.) Ki mondotta ezí?)Deák Ferencz! Ezt hoztam fel, mint az 1848 előtti gyakorlat egyik legpregnánsabb esetet. De 1867 óta is vannak ily esetek, a melyek azt mutatják, hogy nem csak a szólásszabadság direkt megsértése vétetik a mentelmi jog megsértésének; nem csak az, ha valamely bíróság, a nélkül, hogy előzetes engedelmet kapna, vagy valamely hatóság a képviselőt fele lősségre vonja, hanem minden oly személyes sértést is, melyet akár hatóság, akár magánszemély képviselővel szemben, képviselői működésére vonatkozólag elkövet, akár tettel, akár szóval. Ilyen volt mindjárt Tisza Kálmán képviselő esete, a kihez, midőn mint miniszterelnök a miniszterelnöki palotában székelt, a palota udvarába valami néptömeg behatolt és kövek-