Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.
Ülésnapok - 1892-609
Ö09. országos illés 1896. Következik Kubinyi Géza képviselő úr mentelmi ügye. (írom. 1060.) Krajtsik Ferencz előadó*. T. ház! A múlt év folyamában a Nagy-Lomniczon megtartott lóversenyek alkalmával Zaboray Jenő ui. kir. csendőr egy ottani hídhoz volt kivezényelve azon czélból, hogy a rendet fentartsa. Kubinyi Géza képviselő úr ezen hídon hajtatván át, a csendőr rendelkezéseinek ellenállott és a csendőrrel szemben oly kifejezéseket használt, a melyek a becsületsértés tényálladékának megállapítására alkalmasak. Ezen okból a kassai ni. kir. IV. számú csendőrparancsnokság, mint a csendőrnek felettes hatósága, a lőcsei kir. törvényszékhez folyamodik, hogy Kubinyi Géza képviselő úrnak mentelmi jogát az ellene megindítandó büntető eljárás végett függeszszék fel. A mentelmi bizottság, abban a nézetben, hogy az iratokhoz a btk. 270. §-ának rendelkezéséhez képest a honvédelmi miniszternek felhatalmazása becsatolva nincsen, a mely pedig ennek a bíínperaek megindításához a törvény értelmében okvetlenül szükséges, de másfelől azon okból is, minthogy az egész cselekmény megtörténténél jelen volt tanukat, a kiket bejelentettek, az eljáró bíróság ki nem hallgatta, abban a véleményben van a bizottság, hogy ez okból Kubinyi Géza mentelmi joga ne függesztessék fel. Kérem a t. házat, méltóztassék a mentelmi bizottság véleményét magáévá tenni. (Helyeslés.) Elnök: Kíván valaki szólani? Elfogadja a t. ház? (Igen! Nem!) Felteszem a kérdést* Elfogadja-e a ház a mentelmi bizottság indítványát? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, álljanak fel. (Megtörténik) A többség elfogadja. Következik Sima Ferencz képviselő úr mentelmi Ugye (Lom. 1090.) Krajtsik Ferencz előadó: T. képviselőház! A mint a t. képviselőháznak bizonyára emlékezni méltóztatik, Ugron Gábor képviselő úr még a múlt év folyamában a ház nyilt ülésében bejelentette, hogy Sima Ferencz képviselő úr 1895. ápril hó 23-án a szentesi vasúti indóházban Mátéffy Kálmán szolgabíró által tettleg bántalmaztatott. Ugron Gábor képviselő úr ebben a mentelmi jog megsértését látván fenforogni, indítványozta a háznak, hogy ezen eset a mentelmi bizottsághoz tétessék át tárgyalás és jelentéstétel végett. A bizottság az ügy tárgyalására határnapot tíízött ki s arra úgy Ugron Gábor, mint Sima Ferencz képviselő urakat meghívta ; a képviselő urak azonban a többszöri meghívás daczára a bizottság előtt nem jelentek meg, és így a bizottság abba a helyzetbe jutott, hogy magát a tényállást nem az indítványozó képKÉPV. NAPLÓ 1892-97 XXXII KÖTET. április 23-én, csütörtökön. 0)'gg viselő, nem a megsértett képviselő úrnak szóbeli előterjesztése, hanem egy bűnperből kellett megállapítani, a mely a szentesi kir. járásbíróság előtt volt folyamatban, és a melynek irataiból a következő tényállás derííl ki: (Halljuk '. Halljuk!) Sima Ferencz képviselő úr a mondott napon a szentesi indóháznak ebédlő termében volt, s ez alkalommal az indóházba Mátéffy Kálmán dorozsmai szolgabíró jött be, a ki a nélkül, hogy megszólította volna, neki ment hátulról és bottal fejbe ütötte úgy, hogy Sima Ferencz képviselő úr elszédült; a képviselő úr azonban csakhamar visszafordulván, a botot megfogta, mire köztük dulakodás fejlődött ki, a melynél a jelenlevő dr. Mikecz Ödön szentesi lakos, árvíz-társulati titkár, őt megfogta és a további dulakodást megakadályozta. Ennek folytán Sima Ferencz képviselő úr úgy Mátéffy Kálmánt, mint Mikecz Ödönt az illető büntető bíróságnál feljelentette s ellenök a rendes büntető eíj bganatosítva is volt. Mikecz Ödön azonban a vád alól felmentetett, míg Mátéffy Kálmán elítéltetett. A bizottság ezen tényállás alapján magában a képviselő ellen végrehajtott tettleges bántalmazásban nem talált semmi olyan cselekményt, a mely a mentelmi jog fogalma alá volna vonható, s ezért azon nézetben van, hogy mivel Mátéffy Kálmán a képviselőt az által, hogy őt ott az indóházban megtámadta, sem az ő képviselői kötelességeinek teljesítésében meg nem akadályozta, sem pedig a házban tanúsított magatartásáért vagy szavazatáért boszút nem állott, a mire nézve semmi néven nevezendő bizonyítékok nem fordultak elő, Sima Ferencz képviselő úrnak mentelmi jogán sérelem nem ejtetett, minél fogva azt javasolja a háznak, hogy ezen jelentést, a melynek értelmében intézkedés szüksége fenn nem forog, méltóztassék tudomásul venni. (Helyeslés jobbfelöl.) Illyés Bálint jegyző: Ugron Gábor! Ugron Gábor: T. ház! Régen, midőn az országban a közlekedés nem volt olyan gyors, mint ma, midőn az ország törvényhozásának mentelmi jogai felett nem tértek szintén a gőzmozdonyok gyorsaságával napirendre, a törvényhozás tagjainak mentelmi jogát egészen másként értelmezték. Törvényeink azt tartalmazzák hogy a követeket, — most kéjíviselőket, —• az országgyűlésre való utazásukban, de még az országgyűlés berekesztése után hazautazásuk közben, a mentelmi jog védelme illeti meg, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és a ki egy képviselőt, régen követet, bárminemű okból és ürügyből az országgyűlésre való utazásakor, vagy arról való távozása közben és az országgyűlés folyama alatt, — mert a mentelmi jognak kezdőpontja az országgyűlésre való utazás, végződő pontja pedig a hazaérkezés, — ismétlem, egy képviselőt személyében, testében ak37