Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.
Ülésnapok - 1892-581
72 881. országos ülés 1896. márezins 11-én, szerdán. mit; rámutattam, hogy a büntető eljárás terén sok baj van, hogy itt segítenünk kell. Hogy a képviselő úr honnan vette az adatot arra, hogy mivel szépítem én az állapotot, azt nem tudom. Hiszen jól tudja, hogy én a vizsgálati fogság idejét rendeletileg meg nem állapíthatom ; azt is tudhatja, hogy a perrendtartást rendeletileg nem csinálhatom meg, hogy így ezen bajokon nem segíthetek. Hiszen ha rendeletileg intézkedném ezen dolgokban, akkor volna igazán alapja Polónyi képviselő urnak kifogásra, hogy a törvényt megszegem és az alkotmányt megsértem. Hanem mikor ilyen köríílmények forognak fenn, mikor ezt a képviselő ár mind jól tudja, akkor azt a vádat állítani fel, hogy én elhallgatom a hibákat, azt hiszem, nem igazságos, de nem is méltányos. (Helyeslés a jobb oldalon.) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy én hallgatok a letartóztatási intézetek állapotáról, azoknak kiépítéséről stb. és nem birok tudomással arról és nem gondolok azzal, hogy az elitéltek szabadon való munkáltatásban részesíttessenek, nem tudok a rabsegélyezésről, nem tudok a fiatal elitéltek állapotáról és nem gondoskodom ezekről, stb. stb., és ezen állításainak bizonyítására is ugyanabból a jelentésembői, melyfközkézen forog, mely mindenki előtt nyilvánosan áll, szerzi az adatokat, ugyanabból a jelentésből, a melyből meggyőződhetik, hogy úgy a rabsegélyezésrői, mint a visszaesőkről való gondoskodás és a szabadban való munkáltatás tekintetében itt intézmények vannak, a melyek folyton fejlesztetni, folyton gyarapíttatni fognak a melyek folytonos gondját képezik az igazságügyi kormánynak a tekintetben, hogy elérjük a kulturállamokat e részben is. Ha a képviselő úrnak az a kifogása volna, hogy ezen intézmények ma. még nálunk is korlátolt mérvben vannak meg, ennek lehetne valami alapja: azonban, t. ház, én nem vagyok abban a helyzetben, hogy ily dolgokat, a melyek másutt is évtizedek alatt fejlődtek oly fokra, hogy teljesen kielégítsék a modern kívánalmakat egy-két év alatt megvalósítsam. Hanem a jelentésből meggyőződhetik, hogy abban ama nagy dolgokról, melyeket ő mint nagy konczepcziókat felhozott mindazokról az igazságügyi kormány gondoskodik. Felhozta Fűimének az állapotát is a képviselő úr. Azt beismerem, hogy e tekintetben első beszédemben ki nem terjeszkedtem. Fiume tekintetében volt szerencsém a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával nyilatkozni és megígértem, hogy Fiume területére nézve a jogegységet Magyarországgal be fogom hozni; e tekintetben a munkálatok már készen vannak már novemberben szándékoztam az államtitkár urat az előadó úrral leküldeni a helyszínére, hogy e kész tervezetet a gyakorlati életre alkalmazva életbeléptethessük és ez által a jogegységet a két terület közt helyreállíthassuk. Nem én vagyok az oka, hogy folyton budgettárgyalással vagyunk elfoglalva; az államtitkár urat tehát nyolcz napra nem nélkülözhetem. Mihelyt idő lesz rá, Fiume ügye rendeztetni fog. (Helyeslés jőbbfelöl.) Visontai t. képviselőtársam azután egy határozati javaslatot adott be, mely a börzebíróságra vonatkozik Mielőtt erre térnék, méltóztassék megengedni, hogy reflektáljak arra az ismét kitalált ellentétre, a mely a minisztérium kebelében minduntalan felmerül és mintha a börzebíróság kérdésében közöttem és a kereskedelmi miniszter úr között szintén felmerült volna. A kereskedelmi miniszter úr a börzéről szólva előadván, hogy a börze reformja czéljából ankétet hív össze, azt mondotta, hogy ebben az ankétben megbeszélendő volna a tőzsdebíróságok hatásköre is. Én pedig azt mondottam, hogy a rendelkezésemre álló adatok alapján egyelőre nem szándékozom háborgatni a börzebiróság intézményét, a mennyiben azonban az általános perrendtartás megkészítése alkalmával ennek szüksége fenn fog forogni, nem zárkózom el az elől, hogy a hatáskör és szervezet tekintetében esetleg módosítások történjenek. Én ebben és a kereskedelmi miniszter úr nyilatkozatában ellentétet nem találok. Minthogy pedig a börzebíróságra vonatkozólag álláspontomat jeleztem és abban a nézetben vagyok, hogy e bíróság reformjára ezúttal szükség nincs, a képviselő úr a határozati javaslatát, melyben utasíttatni kívánja az igazságügyminisztert, hogy a 94. §-t soron kívül, kivéve az általános perrendtartás többi rendelkezései közül, módosítsa és reformálja, el nem fogadhatom és kérem a t. házat, hogy azt szintén ne méltóztassék elfogadni. (Helyeslés jobbfelól.) E határozati javaslat másik része büntető intézkedésre vonatkozik, a mennyiben azt mondja: »avatatlau egyének a tőzsdejátékra való csábításának büntetőjogi megtorlása tárgyában sürgősen törvényjavaslatot nyújtson be.« Amennyiben a tőzsdejátékra való csábítás ravasz fondorlattal történik, a büntető törvény csalásra vonatkozú rendelkezése által megtorlást nyer; amennyiben ezenkívül még talán szigorításra van szükség, abban a törvényjavaslatban, a melyet visszavettem és a mely át fog dolgoztatni és ki fog bővíttetni, lesz szerencsém arról gondoskodni, amennyiben szükséges ; egyelőre a határozati javaslatnak e része szerintem felesleges és azért, kérem, hogy azt ne méltóztassék elfogadni. (Helyeslés jobbfelől.) Polónyi t. képviselő úr azzal kezdte beszé-