Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-580

58 580. országos ülés 1896. niárczias 10-én, kedden. latok végrehajtása tárgyában adott ki egy rendeletet Ha már most én az ő kodifikácziónális munkálatát méltatni kívánnám, hogyan mérlegeljem azt ezekből a rezultátumokból ? Hiszen az örökösödési eljárásról szóló törvény alig lépett életbe, abból nem lehet még konklusumokat levonni Hát itt van a bűnvádi eljárásról szóló alkotása; lássuk esak ezt, mielőbb a másik, szerintem a lényegesebb dologra áttérnék. (Halljuk! Halljuk!) Mi van ezzel a bűnvádi eljárással? Csak nagyon röviden akarom jelezni. A legjobb akarat, t. ház, pártkülönbség nélkül meg van arra nézve, hogy ebből a törvényjavaslatból törvény legyen. Sürgettük a bizottságban, sürgettük, talán több szorgalommal, mint a mennyit el is várhatott volna ettől a bizottságtól az igazságügyi miniszter, hogy mindent megtegyünk arra nézve, hogy a törvény előkészítő munkálata ezen ülésszak alatt be legyen fejezve. Jóformán csak a derekán voltunk ennek a munkának midőn kénytelenek voltunk meggyőződni, — legalább én arról győződtem meg, — hogy ennek a törvénynek életbe léptetése, ennek a javaslatnak, törvényerőre emelkedése nem egyéb, mint üres ígérgetés, frázis. Mert, t. ház, itt van kezemben báró Bánffy Dezső beszámoló beszéde, melyben világosan megmondta, hogy neki legfőbb törekvése, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Olvassa fel!) nem érdemes felolvasni, (Derültség a szélső baloldalon.) Mondom, legfőbb törekvése, hogy a bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat napirendre tűzessék, sőt többet mondok, hogy az 1896-iki húsvéti szünidőig ebből törvény legyen; ez neki kormányzati programmja. Perczel Béni: Még lehetséges! Polónyi Géza: Mindjárt megalkuszunk, igeu tisztelt jegyző barátom; tessék csak meghallgatni ! Mit tapasztaltunk azután! Mikor azután a programmnyilatkozatokra került a sor az idén a képviselőház munkarendjére nézve, akkor a miniszterelnök úr már kihagyta a bűnvádi eljárásról szóló javaslat napirendre tűzését, Meginterpelláltam itt a házbau, követeltem, hogy nyilatkozzék, de nem voltam képes e tekintetben tőle pozitív ígéretet nyerni. Már most mi a programm ? Közigazgatási javaslatok, kiegyezési javaslatok, kúriai bíráskodás. Itt van húsvét, itt van a millenáris ünnepségek egész sora; mire önök ezt a három javaslatot törvénynyé alkothatnák, már régen nyakunkon vannak a választások. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Kola János: Van ebben komolyság?! Polónyi Géza: Én ugyan nem halottam, hogy igen t. képviselőtársam mit mondott, de sejtem. Azt mondta Kóla barátom, hogy minek beszélek olyan sokat? Kóla János: Azt kérdeztem, hogy van-e ebben komolyság? Polónyi Géza: Nagyon sajnálom, most sem értettem, g így nem reflektálhatok rá! Kóla János: Azt kérdeztem, hogy beszédében van-e komolyság? (Elnök csenget.) Polónyi Géza: Hogyne! Csak tessék meghallgatni! Én egy propozicziót teszek az uraknak. A t. igazságügyminiBzter úr, a kinek csodálatos pechje van, hogy kollégáiéval mindig ellenkező álláspontra helyezkedik, ezen kérdésben is az igazságügyi bizottság előtt azt a nyilalkozatot tette, hogy ő garantirozza nekünk, hogy ezen javaslatnak napirendre kell kerülnie, és pedig, vagy soron kívül, vagy ha másként nem, parallel ülésekkel a házban. Ezt a nyilatkozatot a miniszter úr tette. És méltóztatik tudni, hogy mit mondtunk mi hozzá? Azt, hogy nehéz munka, nagy dolog parallel üléseket tartani, de mi hozzájárulunk. Komoly munka ez, t. barátom! Mikor az ellenzéki képviselők látják az országban a jogbizonytalanságot, hogy a személyes szabadság kérdése 5—6 féle elvek szerint intéztetik el, midőn nincs kompetens bíró, nincsenek elvek; midőn látjuk, hogy egy egész nagy területén a jognak, bizonytalanság uralkodik, akkor mi segédkezet akarunk nyújtani az orvoslásra, daczára annak, hogy a törvény főelveit nem osztjuk, mert a vádelv tűihajtásával azon diszpoziczióboz, hogy a királyi ügyészből Magyarországon nyomozó hatóság dekretáltassék, én mint magyar jogász hozzájárulni soha nem tudok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A miniszter úr, aki tegnap beszédében is a vád és védelem egyenjogúságának elvét hangoztatta, tartozik saját reputácziójának és ezen elvnek azzal, hogy azt meg is védje az országgyűlás előtt. De ott vau azonkívül a katonai büntető törvénykönyv, melyet száz esztendő óta nem tudlak megalkotni. Mert hiszen a katonai büntetőeljárás régibb, t. miniszter úr, mint a mi bűnvádi eljárásunk históriája. Hisz ez Mária Terézia idejéből való kérdés. Hát, t. ház, ezt a katonai bűnvádi eljárást nemcsak megoldani nem akarja, mert kényes kérdés, meg nem is tudja, hanem ebben a bűnvádi eljárásban már valósággal a katonaságnak és a katonai bűnvádi eljárásnak polgárjogot bktosít és törvény által akarja azt szentesíteni. Ez a második indok, t. ház, a miért hozzá nem járulhatok. Mégis, t. képviselőház, nehogy bárki minket jogosan gyanúsíthasson, hogy mi a nagy alkotásokat nem mozdítjuk elő, én, a ki már ötödször vagy hatodszor hozom sürgetőleg szóba a házban, íme felhívom a t. miniszter urat, tessék felállani, energiával, akarattal, erélylyel; nem akarunk szolgákat a miniszteri székben látni, akik a miniszterelnök úr bajusz-