Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-580

580. országos ülés 1896. i»árczius 10-pn, kedűen, 37 igen helyes gondolkozású, nagy szakképzettséggel bíró fegyházigazgató, ha jól emlékszem, Tauffer volt. az; ki évtizedekkel ezelőtt a lipótvári fegyházban megpróbálta, hogy egy nagyobb területen mezőgazdasági munkával foglalkoztassa a fegyenczeket. De ez is abban maradt, mert kevesebb felelősséggel, kevesebb gondossággal és a statisztikának sokkal könnyebb lámaszávai lehet fegyház- és börtönpolitikát csinálni. Különösen nálunk, hol börtönrendszerünk javító hatását oly lakossággal szemben kell kipróbálni, mely a mezőgazdasággal foglalkozik, értem a magyar mezőgazda-népet, nagyon meg kell becsülnünk azt a törekvést, hogy a szabadságvesztés-büntetést szenvedők nagy része visszavezettessék fokozatosan először a belső, később a külső és mindig nagyobbodó területeken a mezőgazdasági munkához, a mely őt nemesíti, a mely benne fentartja a becsületes munkának jövőben való respektálását. (Helyeslés a bal- és szélső balon.) A kir. ügyészségnek egy igen szakértő tagja, ki ezen a téren már próbált is egyet-mást, a következő érdekes kijelentést teszi egyik munkájában, melyet erről a témáról írt és mely a magyar mezőgazdasággal foglalkozó népre vonatkozik : (Olvassa.) » Annál szomorúbb megfordított helyzetbe jön a magyar fajú letartóztatott földmívelö osztály, a többi fajokkal szemben akkor, ha foglalkozásuk helyhez kötött, gépies ülő munkára kényszeríttetik, még akkor is, ha élelmezése javítva lett. Míg a gzabadbani munkáltatás és hajlamaihoz szóló foglalkozásnál engedelmes, szorgalmas egyénnek bizonyul, és daczára a súlyos földmíves munkáknak, a szűk élelmezés mellett is ép és egészséges marad, addig a műhelyek asztalainál, — a lelki kényszer és ellentétes foglalkozás miatt fásult szívűvé válik — s nemcsak nagy százalékát szolgáltatja a guganyavalyaknák, mely betegség tudvalevőleg a halál előhírnöke, hanem a nagy kontingense a halálozásnak azon sorvadásból veszi eredetét, mely sorvadást a műhelyek ártó kigőzölgése oltotta bele a szabad mozgáshoz szokott földmívelö osztályba.« T. ház! Ez is olyan téma, melyíyel érdemes volna az igazságügyi kormánynak foglalkozni. Itt van azután a visszaesők helyzete, itt van a patronázs intézménye. Évről-évre olvassuk ismét csak azt a szomorú számot, hogy a rabsegélyző egyletnek, a magyar kormány ismét 6000 frtot — egyszer többet, másszor kevesebbet, most, ha jól emlékszem 6000 frtot — bocsátott rendelkezésére, de a szakembereknek és maguknak a fegyházigazgatóknak felszólalásait figyelemre se érdemesíti a t. igazságügyi kormány. Méltóztatik látni, hogy a visszaesők nagy számát — pedig a visszaesők nagy számát nálunk is konstatálni kell — az okozza, hogy akik egyszer bűnöztek és el voltak zárva, azok a társadalomban többé helyet nem foglalhatnak, és tapasztaljuk-e azt, hogy midőn a visszaesések miatt annyi fegyházat kell építeni Magyarországnak, az igazságügyi kormány tett-e valamit a patronázsnak oly módon való átalakítása tekintetében, a mint azt Európában mindenüti; megkövetelik? Hiszen a t. igazságügyminiszter úrnak igen jól méltóztatik tudni, hogy az intelligencziával bíró elitéltekre, ha kijönnek a fegyházból, vagy börtönből, a kőbányai menház megszégyenítő és helyzetüknek sem felel meg, ők tehát munkára, újabb foglalkozásra vannak kényszerülve, a melyet a társadalomban nem kapnak meg, tehát az igazságügyi kormány, a mely épen ügyészi karával részt vesz ezen patronázsban, midőn ezen visszaesők statisztikáját konstatálja, volna hivatva egy újabb és a művelt társadalom elemeinek bevonásával létesítendő patronázsnak kezdeményezésére. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Rátérek már most az igen t. miniszter úr tegnapi beszédének egy másik részére, a melyben ő maga azt mondja egyik helyen, hogy a bűnvádi pereknek lebonyolítása tekintetében nem valami örvendetes tapasztalatai vannak. Igaz ugyan, hogy magának a büntető jogszolgáltatásnak egy igen sajátságos javulását konstatálja az igen t. miniszter úr, mikor azt mondja, hogy az ügyviteli szabályok megalkotása folytán a büntető perek külső formája, felszerelése szabatosakba, egyöntetűbbé vált és ezzel a felső bíróságnak igen jó szolgálatot tettek. Én azt hiszem, hogy az igen t. miniszter úrnak méltóztatik belátni, hogy először is az ügyviteli szabályok nem arra valók, hogy a bűnvádi perrendtartást pótolják, és másodszor ezen ügyviteli szabályokat, a melyeket különben sem tartanak meg mindenütt helyesen, a büntető pereknek Szaporodását és ezen pereknek lassú, hosszú időn át tartó lebonyolítását megakadályozni nem lehet. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Nem is úgy mondatott! Visontai Soma: Én csak azt akarom jelezni, hogy még csak örvendetes jelenségnek sem tartom a jogszolgáltatásra nézve, a mit a t. miniszter úr mondott, hogy külső formáikban szépen nyilatkoznak meg a percsomók és az ítéletek. (Úgy van! balfelől. Mozgás jobbfelöl.) Talán a miniszter úr sem értette úgy, de a beszéd szó szerinti szövege úgy tünteti fel a dolgot. De hogy vagyunk mi a bűnperekkel, t. ház? Ha a t. igazságügy miniszter úr figyelemre méltatja a főváiosban az egyik vagy másik bűnpert, azt fogja látni, hogy ezeknek kötelességszerű elhanyagolása mintegy tradicziót képez.