Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-580

gg 580. országos ülés 1896. márczius 10-én, kedden. esküdtek előtt. A ki a Hentzi-szobor, a ki a fekete-sárga szín ellen ir, azt lazítással vádolják. S mikor azután ezeket a törvény teljesen helytelen felfogása miatt felmentik, akkor az esküdtszéki intézményben való bizalom rendül meg, mert ez kifelé azt a látszatot kelti, mintha ez intézmény nem felelne meg hivatásának. Pedig nem az esküdtszékben van a hiba, hanem a magyar igazságügyi politika helytelen és czéltudatot nélkülöző voltában. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Vájjon megragadják-e az igazságügyi kormányt azok a problémák, melyek szeles Európában mindenütt vita tárgyát képezik? Azt mondtam: nálunk mindenféle Ürügyek alatt meglehet támadni a személyes szabadságot. A miniszter úr nem szólt semmit az elmebetegek jogvédelméről, nem szólt arról, hogy minálunk magánorvosok véleményére, családtagok óhajára bárkit tébolydába lehet zárni. Pedig mindez szorosan összefügg az alkotmányos szabadsággal. Ott is, a hol a miniszter úr valamely jelenséget konstatál, annak okait nem kutatja a kellő módon. így például azt mondja, hogy igen örvendetesen apad a fegyenczek és a büntetendő cselekmények száma, de szomorúan kell konstatálnia, hogy a gyermekkorban levő bűnösök száma nő, és kilátásba helyezi, hogy még két javító-intézetet fog építtetni. Első pillanatra ez igen tetszetős nyilatkozat, de ha a dolog mélyére hatunk, igen furcsa konzequencziára jutunk, mert ime, hogy vagyunk ma azokkal a gyermekkorban levő szerencsétlen bűnösökkel? Ez ismét oly probléma, — a t. miniszter úr bizonyosan tudja, — a mely egész Európa kriminalisztikáját foglalkoztatja ma s mely a szt.pétervári börtönügyi s berni bűnügyi kongresszuson és a mi jogászegyletünkben is beható diskusszíó tárgyát képezte. De mit tapasztaltak ? Azt, hogy 3754 tizenhat éven aluli gyermeket ítéltek el Magyarországon a bíróságok, és hogy mindezek közül 1880 február 18-ától az 1888. év végéig ezen 3754 gyermek közül mindössze csak 146-ot s ítélet alapján csak 119-et helyeztek el javító-intézetbe, a többiek pedig a közönséges gonosztevőkkel együtt zárattak el. (Mozgás bálfélől.) • A t. igazságügy miniszter úrnak igen jól kell tudnia, hogy abban a büutető novellában, a melyet tegnap visszavont, s egyebütt is meg van állapítva, hogy nem ott van a hiba, t. miniszter úr, hogy nincs javítóintézet, hanem abban, hogy a törvény szakaszának mindeddig nem helyes, vagy ha helyes magyarázata után, de nem megfelelő törvénybeli megállapítása folytán, a gyermekeket nem küldik javítóintézetbe, hanem börtönbe, visszaeső, közönséges gonosztevők közé teszik, a hol elég sajnos, felszívják magukba a a bűnösöknek ragályát és azután ép a gyermekekről ki van mutatva, hogy ezekből válik Magyarországon a gonosztevők legnagyobb része. Ez nem azzal függ össze, hogy nines elég javítóintézetünk, hanem összefügg azzal,— amit a t. miniszter úr mindjárt nyomban kijelenthetett volna, — hogy a hiba a bilntetőtörvénykönyv 42. §-ában és az ott felállított ismérvben rejlik, azon 42. §-ban, mely a bűnösség felismerésének ismérvét állapítja meg, a mely azonban a judikatúra szerint egyszerűen a belátási képességét devalválja; ebben rejlik a hiba és a törvény azon helytelen intézkedésében, a mely nem mondja meg világosan, hogy ha fogház helyett alkalmazzák a javítóintézetet, akkor a bíró nincs időtartamhoz kötve, hanem 20 éves korig határozatlan időre kimondhatja a javítóintézetet. Itt van a hiba és ezt konstatálni és sajnálni szerintem az igazságügyi kormány feladata. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. miniszter úr jelentése és a miniszter úr beszéde is mintegy örvendetes öntudattal tárja elénk, hogy milyen fegyházakat, börtönöket építenek ma Magyarországon és hogy azok hol telve, hol félig telve vannak; továbbá örvendetes jelenségnek tűnteti fel, hogy gyűjtőfogházunk is lesz, a hol a vizsgálati fogságban lévő elmebetegeket fogják megvizsgálni. Azonban egy nagy problémáról, a melyet csak úgy odavet a miniszter úr s a mely eltér a száraz statisztikától, mely érvelést, belátást, iránymutatást involvál, az igen t. miniszter úr nem emlékezett meg beszédében; csak úgy odavetett néhány sorban szól a jelentés a foglyoknak a szabadban való foglalkoztatásáról. (Halljuk.) Mindenütt, hol ezzel a kérdéssel foglalkoznak, a foglyoknak és különösen az erre születésüknél, nevelésüknél fogva hajlammal bíró foglyoknak a szabadban való foglalkoztatásában egyik javító, erkölcsnemesítő irányzatát látják a kriminalisztikának. A t. miniszter ár jelentésében is csak egész röviden mondta azt, hogy 30 fogház mellett az elitéltek építkezési, szőllőmívelési, átrendezési, kertészeti és más munkával foglalkoztak. A t. miniszter úr igen jól tudja, hogy ez visszaesést jelent a régi állapothoz képest és hogy épen az, hogy a t. igazságügyi miniszter úrnak csak ezen dagályt és apályt feltüntető statisztikára szeretnek súlyt fektetni, az oka annak, hogy ez az eszme is a jelentésben csak úgy mellékesen van odadobva. A t. miniszter úr figyelmét hívom fel arra, hogy sok esztendővel ezelőtt nemcsak a fogházak mellett és nem az egyszerű fűzfavesszőkből készített iparczikkek, kosarak stb. képezték a szabadban való foglalkozás tárgyát, hanem egy