Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-580

34 580. országos ülés 1896. adatokat szolgáltatott, hogy mennyi a vizsgálat Magyarországon; de csodálatos módon, ami ezen statisztikának cs;ik némi tart dmat adott volna, a mi legjobban érdekelheti a parlamenti embert, hogy meddig tartanak ezek a vizsgálatok Magyarországon; (Úgy van! a szélsőbalon.) mennyi a leghosszabb, mennyi a legkisebb tartama általában, és ezen 15.000 szerencsétlen vizsgálati foglyot tekintve, mennyi a leghosszabb és mennyi a legrövidebb tartama a vizsgálati fogságnak Magyarországon: arról nem tett említést. Ha erről csinált volna kimutatást a t. miniszter úr, akkor azt hiszem, kevésbbé lett volna Öntudata, önérzete és megelégedése oly erős, mint a hogy az tegnap nyilvánult. Hiszen, t. ház, nem elég érv a személyes szabadság megtámadására az, hogy átmeneti korszakot élünk, és hogy ez az átmeneti korszak borzasztó nehéz egy helyzet, a melyen átsiklani és áthaladni nem lehet. Hiszen, t. ház, vannak a bűnvádi eljárási gyakorlatnak megállapodott elvei, a melyek a bíróság által tiszteletben volnának tartandók. De miért nem konstatálta a t. miniszter úr tegnap azt, hogy milyen elmaradás, milyen visszafejlődés, milyen hanyatlása a felfogásnak tapasztalható épen ott, a hol a személyes szabadság respektálása volna első feladata a jogszo'gáltatásnak. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Egy esztendeig terjedő vizsgálati fogságokat konstatálunk Magyarországon nem egyszer, (Úgy van! a szélső baloldalon.) és t. ház, és t. miniszter úr, méltóztassanak csak ma megnézni, hogy az ürügyek — nem indokok —- hányféléje létezik, a melyeknek alapján embereket elfogni és börtönbe dugni lehet. Azt mondaná erre talán a t. miniszter úr, hogy ez a bírói meggyőződésen alapszik. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Nem! Visontai Soma: A bűnvádi eljárás, és a személyes szabadságnak respektálása bizonyos elveken épül fel, és bátor vagyok a t. miniszter úr emlékezetébe idézni, hogy volt idő, midőn épen a magyarországi vádhatóságnak a feje, az akkori magyarországi főügyész, az ő igen fenkölt gondolkozásával volt az, a ki síkra szállt a tömeges elíogatások, letartóztatások és vizsgálati fogságok ellen. Kern méltóztatik ezzel szemben ma hanyatlást, visszamenést, visszaesést tapasztalni? Azt a sokféle indokot, melyek alapján ma embereket letartóztatnak, én ma itt felsorolni nem akarom; annak helye nincs is, csak bátor vagyok a t. miniszter úr figyelmébe ajánlani azt, hogy az a statisztika, mely rövidesen csak azt konstatálja, hogy ma 15.000 vizsgálati fogoly van, és hogy mennyi a vizsgálatoknak száma: az nem kielégítő ott, a hol a vizsgálatok és vizsgálati fogságok hosszú tttárczlns 10-éJ), kedden. időre terjednek, és a hol oly kevésre veszik épen az embereknek személyes szabadságát, T. ház! Itt van az a statisztika én előttem is, a melyre a t. miniszter úr hivatkozott. Csakhogy csodálom, hogy épen az ő kimutatásából én egészen ellenkező eredményre jutottam. Mert én abból a kimutatásból és jelentésből azt látom, t. ház, hogy az összes királyi táblák területén 1892-ben az előbbeni évről 5274 vizsgálat maradt befejezetlenül, 1893-ban már 7053; 1894-ben már 8357, és ha a szaporodást veszszük, 1892-ben 24.556, 1893-ban 31.000 volta szaporodás, 1894-ben pedig 32.474. És ha látjuk a restancziákat, ott is szaporodás mutatkozik. 1892-ben 7053; 1893-ban 8300, 1894-ben 8813. Igaz, hogy a t. miniszter úr ezen fontos jelentésében szintén csak statisztikai adatokat tár fel, azonban azoknak anyagi tartalmat nem ad, és oly fontos adatokat, mint a milyeneket én ma felhoztam, és a melyek minket érdekelnek, nem tárt fel; tehát közvetve, összetett módon kell előállítani a számadatokat. És mit tapasztalunk? Azt, hogy 15.000 volt a vizsgálati foglyok száma. Méltóztatnak látni, hogy milyen óriási arányát képezik a letartóztatottaknak a vizsgálati foglyok. így látjuk, a kimutatás itt van, mely azt mondja, hogy az egyik oldal a »jogerősen elítélteké, és a másik ^jogerősen még el nem itéltek« számát mutatja, tudniillik ez abból indul ki, hogy az összes letartóztatottaknak el kell itéltetniök. Én a ^jogerősen még el nem itélteket« úgy veszem, hogy azok közt olyanok is lehetnek, a kiket fel is lehet menteni. Tehát azt mondja a kimutatás, hogy 1892-ben 7393 volt elitélve, és 2358 volt vizsgálati fogságban; 1893-ban 6767 volt elitélve; ennek megfelelőleg 30%, 2412 volt vizsgálati fogságban; 1894-ben 6105 volt elitélve és 2651 volt vizsgálati fogságban. Tehát 1892-ben 75% volt az elitélt és 24% a vizsgálati fogságban levő ; 1893-ban 73% volt elitélve és 26% vizsgálati fogságban; 1894-ben 65% volt elitélve és 34% a még el nem ítéltek, tehát az úgynevezett vizsgálati fogságban levő emberek száma. Erdély Sándor igazságügy miniszter: Nincsen az mind fogságban! Visontai Soma: Engedelmet kérek, akimutatás így szól: »a királyi törvényszékek és járásbíróságok fogházaiban letartóztatott egyének statisztikája*. így olvasom ezt a miniszter úr jelentéséből, és ezt megerősíti a részletes statisztika. Engedelmet kérek, a t. miniszter úr előáll itt egy statisztikával, és ha azután mi megezáfoljuk, akkor a világos szöveggel ellentétben méltóztatik nyilatkozni. Azt hiszem, ez nem teljesen megfelelő, mert íme itt van a részletes statisztika, mely azt bizonyítja, hogy 1894-ben —• nem akarok hónapokat felhozni,