Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-589

589. országos ülés 1896. márczius 20-án, pénteken. 259 tehát megbántva nem volt, a legszigorúbban lett sújtva. (Mozgás a laloldahn.) Ily körülmények közt őszintén bevallom, senkinek sem veszem rossz néven, nem nehézményelem, ha bármely ügyét ezen bíróság eldöntésére nem bizza. T. ház! Tekintettel arra, hogy a magyar kir. honvédség olyan intézmény, a mely edd'g hazánkra becsületet hozott és nem szégyent, én daczára annak, hogy a t. kormánynyal szemben bizalommal nem viseltetem, a honvédelmi költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés bálfelöl.) Illyés Bálint jegyző: Lits Gyula! Lits Gyula: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A honvédségnek fejlődési iránya és feladatának sorsa iránt minden magyar ember élénk érdeklődéssel viseltetik. (Helyeslés a szélsőhalon.) Ez az érdeklődés fokozottabb mértékben nyilvánul azoknál, a kik azon meggyőződésben vagyunk, hogy a 67-iki kiegyezés alkalmával a magyar hadsereg és a magyar sorhadi csapatok eszméje csakis a törvényben és papiroson jut kifejezésre, de a valóságban az meg nem jelenik. Én alig is hiszem, hogy Deák Ferencz és gr. Andrássy Gyula, a kiegyezésnek ezen apostolai, (Halljuk! Halljuk!) megnyugodtak volna e kiegyezésnek azon magyarázatában, hogy a magyar csapatok, a magyar hadsereg eszméje csak a papiroson maradjon és ne legyen meg a valóságban is. Különösen Deák Ferencz mély hazafiságától és bölcseségétől alig feltételezhető, hogy ő megnyugodott volna abban, hogy a hadsereg csakis az egységes és az "osztrák elnevezést hagyva el és lévén közös hadsereggé, egyebekben ágy iránya, mint szelleme és különösen alkatelemeire nézve az maradjon folyton, a mi volt a kiegyezés előtt is. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De hát azt kérdezheti valaki, t. ház, hol vannak tehát a magyar hadsereg és a magyar sorhadi csapatok, a melyek az 1867-iki kiegyezési törvényben tényleg felsoroltatnak? Azt mondják nekünk, hogy benne vannak a közös hadseregben, vagyis, hogy a fától nem látjuk az erdőt. Oly formán vagyunk vele, t. ház, mint a misének szent ostyájával, a mely az úrfelmutatás alatt csodaszerííen átváltozik Krisztus urunk valóságos testévé és vérévé. De ha nekem, mint katholikus embernek, ezen csodálatos átváltozásban, az dogmám lévén, hinnem kell is, a hadsereg ezen transzszubsztancziájáról az én hazafiságom meggyőződni nem tudott és azt hiszem, hogy maga Deák Ferencz is a hadseregkérdésének ezen megoldásában megnyugvást nem talált volna. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) És valószínű, hogy épen mert a hadsereg kérdésé-ben a 67-iki kiegyezés alkalmával ily kudarca ért bennünket, maga gr. Andrássy Gyula, a honvédség felállításával mintegy kárpótlást és vigaszt kívánt nyújtani a nemzetnek olyképen, hogy ez képezze jóformán mintegy magvát és törzsét a leendő magyar hadseregnek. És feltehető az is, hogy a nemzetnek áldozatkészsége az első percztől fogva egész mostanáig azért nyilvánult meg oly bőkezűen, mert a nemzet csakugyan okulva azon kudarczon, a mely a magyar hadsereg kérdésében a kiegyezés alkalmával érte, a nemzeti önállóságnak egyik attribútumát most már a magyar királyi honvédségben kívánja tekinteni. {Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ugyanebből érthető, t, ház, azon féltékenység is, a melylyel a nemzet honvédsége iránt viseltetik; érthető a gondosság, érthető az aggodalom, a mely a honvédség fejlődési iránya és vezetése iránt különösen, [és minden alkalommal megnyilvánul. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Mert a nemzet azon felfogásból indul ki, hogy egyfelől megad minden áldozatot a honvédség érdekében, de másfelől annak kettős feladatot tűzött eléje: feladatául egyfelől azt, hogy 'komoly veszedelem esetére a [honvédség a nemzetnek komoly és valóságos védelmét képezze, de másfelől és különösen azt, hogy ez a magyar királyi honvédség, a mely esküt tesz egyúttal a haza alkotmányára is, az alkotmánynak, a szabadságnak és intézményeinknek megbízható és komoly őre legyen. (Élénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) És én itt ki merem mondani, t. képviselőház, leplezetlenül és egészen őszintén, hogy ha a honvédségnek nem e kettős feladat jut osztályrészéül, ha a honvédség egyedül és kizárólag a közös hadseregnek mintegy függeléke és tartaléka lesz, úgy minta jogi disztinkczió moudja: Accessorium segnitur suum principale, és ha abban különösen a magyar jelleg és szellem, s az a czél, melyet a nemzet a honvédséghez fűz, meg nem jelenik, és 'meg nem nyilvánul, akkor, t. képviselőház, az egész honvédségnek feutartása nem egyéb, mint nagyzási hóbort, nem egyéb, mint nagyhatalmi hiúskodás. (Élénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Mert, hogy a nemzet fentartson egy közös hadsereget, arra milliókat áldozzon, és fentartson azonkívül csupán csak a zsinórzatára különböző, de szervezetére, czéljaira és alkatelemeire ugyanolyan másik hadsereget, de külön és specziális magyar szellem nélkül: ez, t. képviselőház, lehet — mondom — nagyhatalmi hiúskodás, de okos és előrelátható politikának én a magam részéről nem tartom. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Nem lehet azt kétségbe vonni, t. képviselőház, hogy a magyar nemzetnek áldozatkészsége a honvédségben rövid néhány évtized alatt oly