Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-587

224 S®'* országos ülés 1896. márczhis 18-án, szerdán. nűsága szerint Szalay Imre t. képviselőtársam felszólalása a szélső baloldalon általános helyes­léssel fogadtatott. Ezzel szemben áll Szalay Imre t. képviselő úrnak az 1894. nov. 14-iki or­szágos ülésen tartott beszéde, a melyet közve­tetlentíl a földmívelésügyi miniszter úrnak pro­grammbeszéde után tartott a 378. számú ülés naplója szerint. EB itt igaz, hogy Szalay Imre t. képviselő úr támadta a kormányt, hogy az állam konkurrenczíát csinál a szőlőoltványokkal a magántermelőknek. De ha azon naplót t. kép­viselőtársam és az előadó úr méltóztatik elol­vasni, akkor meggyőződhetnek két dologról. Az egyik az, hogy Szalay Imre ezen felfogásával a házban csaknem egyedül állott, mert a napló tanúsága szerint felszólalását egyik ellenzék részéről sem követte a legkisebb helyeslés sem. Ellenben, midőn gr. Festetits Andor akkori földmívelésügyi miniszter programmjának ezen részét támadta, Hegedűs Sándor t. képviselő úr, az akkori pénzügyi előadó úr, közbekiáltott, hogy jól van ez így. S ugyanekkor Wekerle Sándor akkori miniszterelnök úr szintén azon közbeszó­lással élt, hogy ennek eredménye is van, mert 90 frtra leszállították az eddigi 120 frtos árakat. De, t. ház, már most lássuk gr. Festetits akkori földmívelésügyi miniszter úrnak beszédét, a me­lyet 1894. decz. 1-én tartott. Ebben azt mondja: (Olvassa.) »Elsősorban szükségesnek tartom a már fennálló úgynevezett telepeknek nagyobbítá­sát, (Helyeslés a jobboldalon.) sőt ezen telepeknek ilyen nagyobbított minőségben való igen jelen­tékeny szaporítását, (Általános, élénk helyeslés.) és pedig azon egyszerű oknál fogva, hogy minél tömegesebben állíthassuk elő olcsó áron vessző­ket a nagy közönség számára, (Élénk helyeslés.) hogy így minél rövidebb idő alatt és minél ol­csóbban juthasson a nagyközönség, különösen a szegényebb osztály azon helyzetbe, hogy el­pusztult szőlőjét regenerálhassa. Ebben a tekin tétben okvetlen el kell térnem Szalay Imre t. képviselő úr álláspontjától, inert nézetem szerint az államnak nem hivatása esetleg egyes embe­rek érdekeit előmozdítani, szemben a közérdekkel. (Általános élénk helyeslés.) «. Hát ezekből, t. ház, mi tűnik ki ? Az a történeti igazság, hogy akkor a földmívelésügyi miniszter úrnak ezen kijelentését, nemcsak az őt támogató akkori többség, hanem az egész ház részéről általános,^ élénk helyeslés követte, mert sehol a naplóban ellenmoudást, a mely az ellennézetet ilyenkor ki szokta fejezni, feljegyezve nem találunk. Ez tehát a történeti igazság, és az, hogy az ellenzék, mely tökéletesen helyeselte a maga részéről a kormány padokról jövő azon kijelentést, most csak következetes akkor is el­foglalt álláspontjához, hogy a szőlővesszők állami előállítását tartja megfelelőnek. Ellenben a t. többség az, a mely most pártolja és támogatja és mai szavazatával általánosságban el is fogadott olyan javaslatot, a mely határo­zottan ellentétben áll az akkori földmívelésügyi kormány politikájával és programmjával. Ennek a kijelentésére voltam, t. ház, és ennek bizonyítására voltam köteles az egyik váddal szemben. A másik általános érv a javaslat ellen­őrzőivel szemben az, hogy ime, a javaslat ellen­zői is két táborban állanak nézeteikkel, az egyik á kölcsön mértékét, módozatait, forrását a másik azonban a javaslat első részében nem tartja helyesnek. Hát, t. ház, ítz igen t. föld­mívelésügyi miniszter úr, felemlíteni méltóztatott az ellentéteket, a melyek Bernát Béla t. képvi­sdlötársam és közöttem e részben fennállanak. Én legelőször is azon nézetemnek adok kifeje­zést, hogy az ellenzéken levő pártoknak fel­adata, a komoly, az egyéni meggyőződést visz­szatükröző bírálatnek a kifejtése, de nem lehet egyáltalában feladata, kötelessége az, a midőn ezen egyéni meggyőződését alapuló bírálatot ki­fejezésre juttatják, ott egymás közt a megegye­zést, az érintkezési alapot is megkeresni, nem azért, mert a?, ellenzéknek működése nem az alkotás, az ellenzéknek működése a kormány alkotásaival szemben az ország érdekeinek a megvédése. Az ország érdekeinek megvédése tekintetében azután az ellenzéknek nem az­zal kell idejét és erejét elfoglalnia, hogy egymással vitatkozzék, egymást meggyőzze és egymás közt ju-sson megállapodásra, hanem arra, hogy a jobb meggyőződését igyekezzék az al­kotásba bele vinni és azt, a mit az országra üdvösnek tart, igyekezzék meggyőző érvekkel oda emelni, hogy esetleg a többség részéről elfogadásra találjon. (Helyeslés balfelöl.) Én a magam részéről komoly ellentétet az ellenzéki pártok felfogásában e tekintetben nem találok, de ha találnék is, a mint az első vita megkezdésekor kijelentettem, a midőn azt hit­tem, hogy izoláltan állok nézetemmel a házban, akkor is kifejezésre juttattam volna azon néze­teimet, a melyeknek alapos voltáról a vita fo­lyamán még inkább meggyőződtem, és a melyek engem arra vezetnek, hogy most általánosság­ban azt jelentsem ki, hogy a mi álláspontunk, a kik a kölcsönnek a drágaságát vitattuk, rövi­den az, hogy mi a szőlőbetegségben szenvedő birtokosokat nem akarjuk még betegebbé tenni azzal, hogy ezen kölcsön alakjában nekik patkó­szeget adjunk be orvosszerul, hogy gyomrukat még jobban megfeküdje; már pedig e drága kölcsönnek hatása csak az lesz, hogy egy újabb szölőbetegség, vagy legkisebb elemi-

Next

/
Thumbnails
Contents