Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-582

582. országos ülés 1896. márczins 12-én, csütörtökön. 101 végrehajtási rendeletben a miniszternek azt a törvényt, a melynek végrehajtása iránt rendelkezik, értenie kell; azt tehát értelmezni is kell, mert nem a betűjét kell végrehajtani; ő nem a betű értelmében jár el, hanem a törvény értelme szerint. Egyébiránt további félreértéseket, azt hiszem, bajos volna tisztába hozni a nélkül, hogy mindazt, a mit elmondtam, ne ismetelném. Hivatkozom tehát arra, a mit már mondtam. (Helyeslés jobbfelóí.) Hévizy János jegyző: Molnár Józsiás! Molnár Józsiás: T. képviselőház! A midőn a honfoglalás ezredik évében és új alkotmányos életünk 28-ik évében a lapoknak azon közlését olvassuk, hogy valahára már eljutottunk odáig, hogy Magyarország fővárosában, Budapesten, a börze kiadta a jelszót, hogy > ezután csak magyarul,« nálunk azt a dolgot, ismerve viszonyainkat, természetesnek is találhatom. Pedig nincs a világon nemzet, a melynél újság számba mehetne, hogy fővárosának börzéjén az állam hivatalos nyelvén fognak beszélni. Nincsen nemzet a világon, a mely ily hírremeg ne döbbenne és ne kérdené: hát lehet-e ott egyáltalán más nyelven is állandóan beszélni, mint az ország hivatalos nyelvén? Ezen különleges állapotot azonban, ismervén viszonyainkat, ismétlem, még megtudom érteni. Sőt egy kis szakértelemmel és kellő tanulmányozással meg lehet érteni azt is, mért nem tudjuk iparunkat emelni ? Mért nem tudunk kultúránknak kellő áldozatot hozni? Miképen történhetik az, hogy amúgy is temérdek adósságaink beiértékét önként hitelezőink előnyére, hasznára feljebb emeljük. Mikép történhetik, hogy mi a XIX. században, a mikor mindenütt a technika terén elért vívmányok yagyonilag óriás fellendülést idéznek elő, hogy mi akkor pénzügyi és közgazdasági téren egyaránt hanyatlunk? Mert ezen tényeknek egyszerű magyarázata szerintem az, hogy nemzetünk közgazdasági, kereskedelmi téren járatlan. De, tudvalevőleg a magyar nemzetről azt tartja a világ, hogy mi jogász nemzet vagyunk. Tény, hogy a magyar inteíligenczia legnagyobb része előszeretettel megy a jogi pályára. Tudományosan képzett férfiaink legnagyobb szálaiékát azok képezik, kik a jogi pályán nyerték kiképeztetésüket. Ilyen körülmények között ugyancsak szintén megdöbbenve kell kérdeznünk, hogy mi lehetett az oka annak, hogy alkotmányos életünk küszöbén a jogászok alkalmat és jogot szolgáltattak arra, hogy bizonyos egyének az uzsoraszabadság révén illetéktelen jogot nyerhessenek arra, hogy a nép járatlanságával visszaélhessenek s hogy ez által egyes embereket véres verejtékkel szerzett, vagy őseiktől öröklött vagyonukból kifoszthassanak és pedig az államhatalom segítségével! Tény az, hogy a jogászok utóvégre is belátták ez óriási botlásokat és eltörölték az uzsoraszabadságra vonatkozó törvényt. Igen, de még el sem feledhettük e törvény romboló hatását! Még élénk emlékünkbe élhetnek azon egyének, a kiket ez a meggondolatlan törvény vagyonuktól megfosztott és arra kényszerített, hogy hazájukat elhagyják vagy szolgák legyenek az ősi birtokon! Még nem is hegedtek be azok a. sebek teljesen a melyeket ezen törvény okozott. Mindezek daczára még is megtörténhetik az, hogy jogászaink már is új alkalmat szolgáltatnak arra, ha nem is épen ugyanazon az úton, de hasonló módon, saját otthonukban fosztassanak ki egyes korlátozottabb felfogású állampolgárok a törvény egyik másik hibás intézkedésének következtében. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A fizetési, meghagyásról szóló törvényről, a melyre czélozok, tegnap Okolicsányi László t. képviselőtársam részletesen elmondotta, hogy mennyire visszaélnek azzal egyesek. Azt hiszem nem szükséges tovább fejtegetnem e visszaéléseket, mert azoknak lehetősége minden józanul gondolkozó, a jogterén képzett ember előtt tisztán állanak, már pedig, ha az alkalom meg van, akkor a visszaélés sem hiányzik. A ki erről meggyőződést akar szerezni, az a járásbíróságoknál bőségesen szerezhet tapasztalatokat. En tehát ezúttal csak azt leszek bátor kérdezni Magyarország illetékes jogászköreitől és a t. igazságügyi miniszter úrtól, hogy az észnek, a jognak, az igazságnak minő elve alapján követelhetik meg például azt, ha én otthon, családom körében becsületes munkával végzem napi teendőimet, s akkor bejön hozzám egy soha általam nem látott ember s velem beszélgetésbe áll, akár kidobom azonnal az illetőt akár nem, akár állok szóba vele akár nem, de ez az ember, ha kereskedelmi ügynök, az esetre mindjárt saját házamban véljem szembe ő előjogot nyerjen arra, hogy velem szemben pert indíthasson, hogy engem Budapestre idézhessen ? Szeretném, ha az igen t. jogász urak lennének oly szívesek és felvilágosítást adnának arra, hogy tudományos képzettségük miféle eredménye, miféle szüleménye követeli meg az egyeseknek ezen jogosultságát, ilyen illetéktelen kiváltságát ily jogtalan visszaélhetésre ? Ismerve közgazdasági viszonyainkat és helyzetünket, tekintettel arra, hogy Magyarország kiadásainak és bevételeinek egyensúlya bizony nincs a legjobb rendben, a mennyiben, ha mindjárt az ipari és kereskedelmi téren háztartásunk állami mérlege jó képet mutat is, igen erősen be vagyunk adósodva a külföldnek és a kül-