Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-582

582. országos ülés 1896. márezins 12-én, csütörtökön. 99 törvényt általában interpretálni, de igenis az igazságügyminiszter úrnak nemcsak joga, hanem kötelessége is egy törvényt, a midőn azt alkal­mazza, interpretálni. (Ellenmondás a szélső balolda­lon.) Mikor alkalmazza, mindenki interpretálja: midőn pedig a miniszter rendeletet bocsát ki, akkor egyszersmind alkalmaz és interpretál. Ez természetes, hiszen ő a törvény értelmében jár el; lehetetlen is, hogy egy törvényt úgy alkal­mazunk, hogy azt ne értelmezzük; hisz mindig a törvény értelmét alkalmazzuk ! (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Hát mit alkalmazunk? Nem a törvény szavát, vagy betűjét, hanem annak értelmét! Ehhez szó csak nem fér. (Helyeslés jobbfélöl. Ellenmondás a szélső haloldalon. Elnök csenget.) Már most, midőn a házassági törvény elrendeli, hogy az illetékes bírósághoz át kell tenni a pereket, akkor az igazságügy miniszter ezen rendeletben megmondotta, hogy melyik bíróságot tartja illetékesnek, tehát interpretálta a törvényt saját felfogása szerint és én azt hi­szem, tökéletesen helyesen. Mert mit mond az 1868: LIV. tcz. 36. §-a? Ez azt mondja, hogy házassági perekben általában illetékes az a bíróság, a melynek területén utoljára együtt laktak a házas felek, — hűtlen elhagyásra pedig külön illetékességet állapít meg. Ki vannak azonban véve azon felekezetek, melyeknek egy­házi bíróságaik vannak. Ha tehát valamely fele­kezetnek nincs egyházi bírósága, vagy meg­szűnt az egyházi bírósága, akkor az általános szabály alá esik. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) De hiszen e törvényt értelmezni csak lehet! Hiszen méltóztatott szintén értelmezni a tör­vényt! Ha például Erdélyi részekben (Halljuk! Halljuk!) eszébe jutott volna az egyik vallás­felekezetnek az, hogy az ő egyházi bíróságát feladja, mi történt volna? Azonnal törvényt kellett volna hozni, hogy melyik bíróság az illetékes ? Azt hiszem világos, hogy nem, hanem magától beállt volna az az illetékesség, a melyet a ítörvény általában előír. Dönteni kellett, a rendeletben. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Tör­vényben!) mert hiszen arra szólott a felhatal­mazás, hogy a törvényt végre kell hajtani. Nem akarom a vitát nyújtani és azért nem szólok hozzá ahhoz a kérdéshez sem, hogy czél­szertíbb lett volna-e törvénynyel szabályozni az eljárást ? Múlhatatlanul szükséges nem volt, mert hiszen csak az anyagi törvény változott, de nem az eljárás. Kivévén annyiban, a mennyiben a házassági törvény eljárási szabá­lyokat is tartalmaz. Még csak egy megjegyzést bátorkodom koczkáztatni arra vonatkozólag, a mit épen most említett volt Polónyí képviselő úr. Tudni­illik felhozta azt, hogy épen ma olvasta, hogy a táblai elnöki titkárnak magasabb a fizetése, mint a kúriai elnöki titkárnak. Hát ennek az oka, hogy egy konkretuális statusban vannak; a ki régibb, annak tehát magasabb fizetése van. Polónyi Géza; Hiszen a kúriai elnöki titkár már meg van őszülve és penészedve ; már 40 esztendő óta szolgál! (Zaj a bal- és szélső­balon.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, t. ház ! Plósz Sándor államtitkár: Méltóztassék erre nézve megnyugodva lenni; itt gemmiféle pro­tekczió nem határoz, hanem tisztán az ánszinnitás, hogy tudniillik ki van régebben hivatalban. (Hall­juk! Halljuk!) Nem a korkülönbség, hanem a hiva­tali idősbség határoz. Csak ezeket voltam bátor megjegyezni; egyébként a tételt elfogadom. Hévizy János jegyző: Issekutz Győző! Issekutz Győző: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nem volt szándékom a tételhez hozzá­szólani, de kötelességemmé teszi ezt azon körül­mény, hogy az állami szervezetnek épen azon hatósága részéről, (Halljuk! Halljuk!) melynek feladata a közjogok védelmezése, az igazság­ügyi kormány képviselőitől kell nap-nap után oly kijelentéseket, olyan elveket hallanunk, a melyek a magyar közjog sarkalatos tételeivel homlokegyenest ellenkeznek. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) En, t. b individualitásban rejlő tekin­télyek előtt mindig a legnagyobb tisztelettel hajlok meg akkor, a mikor az én egyéni tisz­teletem kifejezéséről van szó. De az egyéni individualitások súlya alatt tett közkijelentések kel szemben kénytelen vagyok állást foglalni akkor, midőn ezen kijelentések a közjogoknak, az alapelveknek, a közbiztonságnak veszélyez­tetését foglalják magukban. A mélyen t. állam­titkár úr ma azon helynek a súlyával, melyet elfoglalt, azon helynek súlyával, melyet elfog­lal ma és azon jelentőség súlyával, amelylyel mint perrendtartási kodifikátor bír, kivánt itt egy kérdést a napirendről levenni oly érdekkel és oly formában, hogy mindazok előtt, a kik a magyar közjog iránt érzékkel bírnak, (Halljuk! Halljuk!) szinte követeli, hogy ezen kérdést a napirendről levétetni ne engedjék. Az igen t. államtitkár úr, akkor, mikor Polónyi Géza t. képviselőtársamnak a házasság­ügyi eljárás szabályozására vonatkozó törvény­javaslat sürgetésével foglalkozik, azt mondja, hogy itt nem egy bíróság illetékességét változ­tatta avagy állapította meg a miniszteri ren­delet, mert abban a perczben, a mikor a házas­ságjogi törvény életbelépett, az addig illetékes­séggel bírt házasságjogi bíróságok illetékessége megszűnt. Az igen t. államtitkár úrnak felfogása ez: mert nem volt illetékes bírája ezen pereknek, azért kellett komolyan statuálni — mint ő ma­is*

Next

/
Thumbnails
Contents