Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-579

ly 5J9. országos ülés 1896. roárczlus 8-én, hétfőn. Évtizedek, sőt mondhatni, alkotmányos önrendelkezési jogunk visszanyerése óta . . . Madarász József: Dehogy nyertük vissza ! Szivák Imre: ... a törvényhozás irányát általánosságban jellemzi az, hogy túlnyomó súlyt fektetett a szervezeti és alaki törvényekre, és ennélfogva az anyagi törvényekre, jelesül a magyar polgári törvénykönyv elkészítésére annál kevesebb figyelem jutott. Pedig ma mélyen érezzük, hogy épen millenáris alkotásaink közül ez leginkább hiányzik; noha az ezredéves állami létnek legszebb problémája talán épen az lett volna, hogy a magyar társadalmi és magánjogi viszonyokat, a dologi, kötelmi, családi, házassági, vagyoni és örökösödési jogunkat ne töredékes, szétszórt és jó részben antiquált törvények, statútumok vagy kormányrendeletek szabályozzák, hanem igenis a magyar államnak törvényeiben nyilvánuló, élő akarata. Én azt hiszem, hogy a nép politikai öntudatának, jogérzetének, ifjúsága kulturális erejének fejlesztésére szebb, eszményibb feladat nem juthatott volna, mint épen ezen viszonyokban, ezen törvényhozási szabályozásával dokumentálni a magyar, az egységes és oszthatatlan magyar nemzetnek alkotó erejét a jogegységnek ilyetén törvényhozási szabályozásával. Meggyőződésem különben is az, hogy a legjobban szervezett bíróságok kódex nélkül, csupán formális, szervezeti vagy alaki törvények mellett a jogbizonyosságot, a jogi egységet helyreállítani vagy fentartani képesek sohasem lesznek. Pedig még hozzá, bíróságaink az eszményi színvonaltól messze is állanak. Most abban a meggyőződésben, hogy úgyis lesz alkalmunk nemsokára — talán még ez év folyamában e kérdéssel tüzetesebben foglalkozni — szabad legyen általánosságban még csak néhány rövid észrevételt tennem. Első kívánalmam arra vonatkoznék, hogy miután köztudomásúlag az igazságügyi miniszter úr épen a magyar polgári törvénykönyv tervezetének elkészítésére az állandóság garancziáival bíró bizottságot szervezett, kívánnám és szükségesnek tartanám, hogy ennek a bizottságnak működése hozassák lehetőleg közel a gyakorlati élethez, és a bírálatra hivatott körökhöz azáltal, hogy ennek munkálatát időkörönkint adassanak át a nyilvánosságnak és azonkívül a kormány évenként rendszeres jelentést tegyen e bizottság működésének előha1 adásáról. Másik kívánalmam vonatkozik az úgynevezett reformtörvényekre. Ezeknek főbbjei, a mint mondtam, inkább szervezeti és alaki természetűek, a mennyiben vonatkoztak a királyi tábla és abban a királyi főügyészségek deczentralizácziójára, a sommás eljárás, az örökösödési eljárás behozatalára, a vizsgáló bírói intézménynek az új szervezetbe való beleillesztésére stb. Nagy czélokat, reményeket fűztünk mi annak idején ezeknek a reformoknak a megvalósításához. Eszményül állott előttünk az ingadozó bírói gyakorlatban a jogegységnek a helyreállítása, a bírák feletti felügyeleti jog hatályosabb kihasználása, egy magas színvonalon álló ifjú bír nemzedék képzése, előkészítése annak, hogy a sommás szóbeli és később a rendes szóbeli és közvetlen eljárás az egész voaalon életbeléptethető és ezáltal végczélunk a jó és gyors és olcsó igazságszolgáltatás eszménye megvalósítható legyen. E tekintetben, azt gondolom, nem elég megállanunk a számok és a puszta statisztikai adatok közzétételénél. Én kívánnám, hogy a mélyen tisztelt igazságügyi kormány tájékoztasson bennünket az iránt, hogy azon nagy feladatok, azon nagy czélok, a melyeket mi e reformokhoz kötöttünk, menynyiben valósultak meg, ezek az új szervezetek mennyiben hatották át és változtatták meg egész jogéletünket? Az igazságügyi kormány van állásánál fogva abban a helyzetben, hogy e tekintetben a törvényhozást alaposan és kimerítőieg tájékozhassa és nekünk jövő alkotásainkra nézve a vezérfonalat a kezünkbe adja. Meg vagyok arról is győződve, hogy mi, a kik az átmenetek korszakát éljük, ezek alatt az átmenetek alatt sokat szenvedünk, mi befektetéseket teszünk egy jobb jövő érdekében. A dolgok természetében van az, hogy a befektetések hasznát a jövő nemzedékek fogják érezni; minket nyomnak egyelőre ezeknek a terhei, kötetelességünk azonban odahatni, hogy mégis az átmenetnek, a jelennek is ezeket a terheit könnyítsük, és erre nézve én csak az adott és az általam röviden jelzett utat találom czélravezetőnek. Ezen általános megjegyzéseim után legyen szabad egy lokális jelentőségűnek látszó, de lényegében mégis országos fontosságú kérdésre: a magyar polgárosított határőrvidék birtok és jogviszonyai rendezésének kérdésére áttérnem. (Halljuk! Halljuk!) Törvényhozásunk többször foglalkozott evvel a kérdéssel. 1873-ban végbement a határőrvidéknek polgárosítása, bekebelezése. Közjogilag és közgazdaságilag ez a mű sikerűit. Hasonlót azonban nem lehet mondanunk a magánjogi átalakításról, tudniillik e vidék magánjogi viszonyainak jogrendszerünkbe való beillesztéséről. Az 1873: XXIX. tcz. foglalkozott először ezekkel a kérdésekkel. De ez nem volt egyéb, mint egy átmenet előkészítése, a mennyiben a rendelkező legfelsőbb királyi leirat egyszerűen törvénybe iktattatott, és a határőrvidék birtoklásául elfogadták egyszerűen a régi állapotnak azon elvét, hogy lehetőleg egy családi vagyon alkotandó és óvandó meg