Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-579

579. országos ülés 1896 i. márcziiis 9-én, hétfőn. 5 a házközösség formájában, olykép azonban, hogy a házközösség minden jogosult tagjának beleegyezésével szabad legyen ezt a vagyont elidegeníteni, sőt a házközösségnek 18 évet elért tagjai hozzájárulásával szabad volt ezt a vagyont el is terhelni. Á házközösségnek felosztását első sorban az érdekeltek tetszésére kívánták bízni. Ez azonban eredményre nem vezetett, és ennek oka leginkább a felosztás vezetésére hivatott hatóságok szervezetlenségében keresendő. Végtére is, Í2 évi experimentálás után 1885-ben e törvényhozás azon kényszerűség elé jutott, hogy újból kellett foglalkoznia a polgárosított határőrvidék magánjogi viszonyaival. Akkor alkottatott meg az 1885 : XXIV. tcz., a mely — sajnos — egy nagy visszaesést mutat már 1873 : XXIX. íez.-kel szemben is, a mennyiben azt a csekély szabadságát a birtokmozgalomnak, az egyéni tulajdon kihasználásának sem hagyta meg, amit még az 1873. törvényczikk meghagyott, különösen e törvénynek 25. és 28. §§-ai azok, a melyek az érdekelt lakosságot végtelenül sújtják, az egyéni tulajdonnak kihasználásában raegbénítólag korlátozzák, úgy, hogy ma a határőrvidék 57.000 házközösségével majd ugyanannyi törpe hitbizományával — el lehet mondani — egy nagy pauperizmusnak képét tünteti fel. A 25. §-ában e törvény annyira megkorlátozza a családfőt, hogy szabad birtoka, a melylyel rendelkezni, a melyet elterhelni'lehetne, a házközösség fejének sincs; mindegyiknek a birtoka, gyermekei utóörökiési joga által meg van terhelve. Apa és gyermekek úgyszólván egymásnak kölcsönösen gyámhatósága alá vannak helyezve, sem az apának nincs szabad rendelkezés alatt álló egyéni birtoka, — sem viszont még a nagykorává vált gyermekek sem rendelkezhetnek szabadon vagyonuk felett. A legcsekélyebb elidegenítés, vagy elterhelés esetében szükséges valamennyi várományosnak, valamennyi életben levő, vagy születendő, kiskorú részére kirendelendő gondnok és a gyámhatóság jóváhagyásának kieszközlése. Itt mi sem természetesebb, minthogy ilyen nehézkes eljárás mellett ezen birtokok forgalma, s hitel szempontjából! kihasználása nemcsak meg van nehezítve, hanem úgyszólván lehetetlenné is van téve, — és nem lehetne csodálni azt, hogy ha a határőrvidék népe, a mely nem részesül a szabad tulajdon azon áldásaiban, melyek az anyaországnak: magyarországi és erdélyi részeiben különbség nélkül mindenki részére biztosítva vannak, talán nem tanúsítana elég ragaszkodást ez új magyarországi jogrendszerhez. Ma, mikor egy határőr vidéki birtoknak tulajdonosa azt el nem adhatja, el nem idegenítheti, mert más felett, mint a birtok haszonélvezete felett nem rendelkezhetik, mit tesz mégis, ha magának, vagy családja szükségletének kielégítése végett tőkére, idegen pénzre szorul? Más módon nem bír magán segíteni, mint megkerüli a törvényt, titkos, búvó utakon szerez magának hitelt és idegen pénzt azáltal, hogy leköti a birtok haszonélvezetét, és pedig, minthogy ez máskép nem megy, maga által kieszközölt bírói végrehaji ás útján. Lehet képzelni,, hogy az ilyen pénz mily drága. Hogy az ilyen pénzzel az uzsora mily áldozatokat szed ezen nép soraiból, arra nézve elég utalnom a határőrvidéki telekkönyvek szomorú statisztikájára; méltóztassanak beletekinteni; ezer és ezer családnak haszonélvezete, tehát az egyetlen forrás, melyből táplálkozhatik, a különben is minimumra szabott birtokrészek mellett, bírói végrehajtásokkal van hosszú időre lekötve. Én azt gondolom, t. ház, ha Magyarország szükségesnek látta a régi határőrvidéket, melynek létjoga a védkötelezettség általánosítása után megszűnt és többé külön viszonyok fentartásának értelme nincs, politikailag szabaddá tenni és a polgári szabadságnak, a közjognak a miénkhez hasonló áldásaiban részesíteni, nincs ok többé arra, hogy ezt a szabadságot közgazdasági és magánjogi téren is a régi határőrvidéknek meg ne adjuk. (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) Itt radikális eszközként vagyok bátor a mélyen t. igazságügyi kormánynak figyelmébe ajánlani azt, hogy nekünk az 1885: XXIV. tcz. szerencsétlen fogalmazása 25. és 28. szakaszait végkép el kell törölnünk, ha már mindenkinek külön ki nem hasíthatjuk szabad egyéni tulajdonát és azt birtokba nem adhatjuk, a telekkönyvben keresztül nem vihetjük, annyit legalább keresztül kell vinni, hogy eszményi hányadokban megállapítsuk kinek-kinek tulajdonát, a mi felett szabadon rendelkezhetik, és ezt a telekkönyvben az anyagi jog intézkedéseinek megfelelőleg vigyük keresztül; sőt esetleg ennél tovább is kell mennünk ezen szerencsétlenül konstruált kényszer-közösségek megszűntetése tekintetében. Azt hiszem, nekünk el kell határozni magunkat arra, hogy miután a házközösségnek sem az érdekeltek kezdeményezésére hagyott, sem hivatalból megindított feloszlatása a kivánt eredményeket nem szülte, sőt az 1885-iki törvény valóságos visszaesést idézett elő még a régi állapotokkal szemben is, nekünk a házközösségek teljes, általános és végleges feloszla tását s hivatalbóli megszűntetését törvényben ki kell mondanunk. Úgy tudom, hogy a mélyen t. igazságügyi kormány ezeknek a visszásságoknak tudatával bír, a mint tudatával bír a ház is, melyhez ezen nehéz viszonyokat ecsetelő számos panaszkérvény lett már beadva. Ha méltóztatott ezen