Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-561

561- országos illés 1896, és talpköve, mind ez milyen lesz, ezen fordul meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha tehát közöny mutatkozik, ezt a közönyt meg kell törni, üdvözlöm Hock János barátomat, hogy ily mélyen avatkozott ez ügy fejtegetésébe, és segédkezett arra, hogy az ország figyelme e fontos intézmény beteges állapotára irányoztassék. Mert én konstatálom, t. ház, hogy ez az intézmény súlyos betegségben sinylik. Minisztereink jönnek — mennek. Bánó József: Bár mennének! (Derültség a szélső baloldalon.) Szederkényi lándor: Eszméket hoznak magukkal, de fájdalom, eddig egyetlen egy miniszterről sem leket elmondani, hogy középoktatásunk ügyét melegen, kitartóan, és az ügyhöz méltóan szivén viselte volna, pedig ez a kérdés nemcsak hogy megérdemelné egy államférfiú egész ambiczióját, de meg is követeli. Hiszen nézzük e háznak a középoktatásra vonatkozó alkotásait. Eddig egyetlen egy törvény jött létre Trefort idejében: az 1883 : XXX. tcz., és mit látunk? Azt, hogy annak főleg a tanári állásra vonatkozó legfontosabb része még ma sincs végrehajtva. 13 éve, hogy a tisztelt kultuszminiszter urak nem tartották nemcsak a tanári testület, de a magyar közoktatásügy iránt való kötelességüknek, hogy e törvényt legfőbb pontjaiban végrehajtsák. Ha már az intézményt férfiakkal látjuk el, azoknak meg kell adni, a mi az övék. Meg van írva: Ádd meg a császárnak, a mi a császáré, s az Istennek, a mi az Istené. Hát vájjon a tanárnak meg van-e adva, a mi az övé ? Letétetett a törvénynek — gondolom —• 37. §-ában, hogy a tanári állás szolgálati viszonya fegyelmi úton rendeztessék. A t. miniszter ár az általános tárgyalásnál tartott beszédében helyezte kilátásba, hogy ezt a kérdést szivén viseli, és ezt az ügyet meg fogja oldani; tehát még mindig ott vagyunk, hogy csak kilátásunk lehet, hogy majd egykor ez a kérdés meg fog oldatni. Pedig ez igen fontos része a közoktatásügynek, mert végtére is nem közönyös dolog az, hogy azok, kik a magyar közoktatás ügyét szolgálni hivatvák, állásaikban, működésükben bírnak-e nemcsak a tevékenységet, hanem a szabadságot is biztosító intézményekkel. Ezen két ügy megoldása nélkül ez a testület mindig a fehér rabszolgák sorába fog tartozni. (Igazi Úgy van! a szélsőbalon.) Példák mutatják, mikép állunk e tekintetben. Azt szokták mondani, hogy nemcsak elméletileg illusztráljuk az ügyeket, hanem gyakorlati példákkal is, az események egyes epizódjaival. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Nem szívesen mutatok rá eseményekre, melyek középoktatásunk történetének szégyenfoltjaiként emelkednek az újabb időben, mert nem szeretem, hogy az engem igen közelről február 17-én, hétfőn. gg I érdeklő városnak életéhez fűzzem azt. Nem is köszönöm meg azon férfiaknak, kik mesterileg intézték az ő belső boszujok enyhítésére szolgáló műveleteiket, hogy ép az én városom, Egeivárosához fűzték a tanügyi botrány legújabb kitöréseit. (Halljuk! Halljuk!) Én ezt itt részletezni nem is fogom. (Halljuk! Halljuk!) Azok a tanár urak, a kiket szerencsétlenségük ily helyzetbe sodort, azok tiszteletreméltóbbak, semhogy itt, e ház Naplójában Örökíttesenek meg. Quem dii odere, paedagogum fecere. Elég ez reájuk, nem hogy még a rendszer mesterséges alkalmazásával ért szerencsétlenségük egyszer • smind a köztudomás és a közvélemény előtt is tárgy altassák. Csak röviden kell mégis érintenem, mert hisz ez illusztrálására fog szolgálni annak, a miről Hock János megemlékezett és én is rámutattam, hogy a tanári állás szolgálati viszonya rendezésének s biztosítéka megalkotásának legfőbb ideje itt van. Mert mit látunk ma? Azt látjuk, hogy a tanár alá van vetve egyes szeszélyeknek (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) a titkos feljelentések, a melyek ma már a katonaságból is ki vannak küszöbölve, külön minősítvények, hamis besugások, a melyek az egyes tanárok jellemébe, becsületébe vágnak, napirenden vannak a középiskolai pályán működő tanári karnál. A kik a tanügyi közlönyök hasábjait figyelemmel kísérik, láthatják, hogy mik történnek ott. Hogy egy tanár az ország egyik végérői a másikra helyeztetik át, még pedig a szolgálat érdekében, ez napirenden van. Az illető sohasem tudja az okát, sohasem tudja, hogy miért, csak később értesül a titkos besugások, rágalmak, s nevüket és becsületüket marezangoló hírekről. Volt alkalmam a t. miniszter urat figyelmeztetni azon botrányos eljárásra, a melyet az egri reáliskola két tiszteletreméltó, nagyrabecsűlt tanárával elkövettek. Pedig azok nem foglalkoztak politikával, nem is volt alkalmuk az egri politikai életbe behatolni, sőt kijelenthetem, hogy én, bár nevük után tiszteltem őket, velük nem érintkeztem és közelebbi ismeretségben nem is voltam. És mégis, elég volt egy hamis besúgás, hogy ők ellenzéki akcziót folytatnak, abban a reáliskolában, és e két érdemes, tiszteletreméltó férfiút azonnal áthelyezték onnan, pedig diplomájukkal elnyerték azt a jogot, hogy ne bánjanak velük fehér rabszolgák módjára. Figyelmeztettem a t. miniszter urat arra a botrányra, és arra, — hogy a t. elnök úrral összeütközésbe ne kerüljek, keresem a szót, — hogy ez rágalom, besúgás, alaptalan tendencziózus hitvány ráfogás. De a t. ház figyelmébe hivom, hogy az általános tárgyalásnál a t. miniszter úr felhívást intézett a társadalomhoz, hogy a tanári testület iránt a figyelmet, a tiszteletet és érdeklődést keltse fel, hogy az