Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-561

561. országos Illés 1896. február 17-én, hétfőn. .' ismerkedik, hogy azután hajlamaihoz képest tovább képezhesse magát? Igaza van a t. miniszter úrnak, mikor azt mondja, hogy ott van a specziáíis kollégiumok és szemináriumok intézménye, ezeknek a feladata volna az, ha emellett egyeseknek tudományos hajlama és valódi tehetsége is van, hogy útját megmutassuk annak, hogyan kell a tudományos vizsgálódást folytatni, a forrásokat felkutatni s kezelni, hogyan kell magát tovább képeznie s akkor csakugyan megkapja az egyetemen azt a tudományos alapot, a mely okvetlenül szükséges arra, hogy a tudomány érdekében üdvösen működhessék, a tudományt fejleszthesse és előbbre vihesse. Ezt csak azért hoztam fel, t. ház, nehogy azt mondják, hogy felszólalásom ezélja az lett volna, hogy az egyetem tudományos feladatát kétségbe vonjam, sőt ellenkezőleg azt hiszem, hogy ezen az úton sokkal nagyobb mértékben fogjuk elérni azt, hogy a tudomány előbbre vitessék és fejlesztessék, mint a mai rendszer mellett. (Helyeslés a laloldalon.) Az egyetemi tan- és vizsga-reform tekintetében a t. miniszter úr figyelmébe még egy kérdést kívánok ajánlani, annyival inkább, mert a kiindulási pontra nézve a t. miniszter úrral szintén egyetértésben vagyok. A t. miniszter úr azt mondta, hogy az egyetemi oktatás terén okvetetlenül szükséges bizonyos konzervatívizmus, bizonyos stabilitás, mint éti szoktam azt nevezni. A t. miniszter úr leginkább meggyőződhetett arról, mikor még közöttünk működött, hogy mennyire hátrányára van az a jogi oktatásnak, hogy 25 esztendő alatt négy-ötféle tanrendszer váltakozott egymás után. Ha tehát a t. miniszter úr komolyan akarja az egyetemi oktatás stabilitását, akkor nem elégséges erre tisztán a vizsgarendszert szabályozni törvénynyel, hanem tessék c törvény keretébe az egész jogi oktatás tan- és vizsgálati rendszerét belevonni épúgy, mint a középiskoláknál történt, (Helyeslés a baloldalon.), mert az egyetemi oktatás nem kevésbbé fontos, mint amaz. Mert mit tapasztalunk ? azt, hogy a mint egymásután gyakrabban változnak a miniszterek, épúgy az egyes miniszterek egyéni különböző felfogásához, vagy esetleg azoknak különböző felfogásához, kik a miniszterekre befolyást gyakorolni képesek voltak, hogy ne mondjam egyéni informácziók és szeszélyekhez képest a tanrendszer is minduntalan átalakul. Az eddigi úton tehát nem fogjuk az egyetemen a stabilitást a tan- és vizsgarendszerben elérni. Mivel pedig az igen t. miniszter úr mint szakférfiú ezen kérdésekkel, jelesül a jogi tanés vizsgarendszernek átalakításával tisztában lehet és tisztában is van, a mennyiben kilátásba is helyezte, hogy a vizsgálatok rendjéről beterjesztendő törvényjavaslattal egyidejűleg tájékoztatni fogja a t. házat a jogi oktatásnak általa tervezett egész reformjáról, azt ajánlanám figyelmébe, tessék magát azt a törvényjavaslatot az egész vonalra kiterjeszteni, a jogi oktatást az egész vonalon törvény útján szabályozni. Azt a javaslatot úgy is át akarja alakítani, a melyet t. gróf Csáky Albin volt miniszter úr terjesztett be, épen azért nem tárgyaltuk eddig a közoktatásügyi bizottságban, tehát időben nem veszít, de ha ép egy évet még veszítene is, nagyobb fontosságú az, hogy ez a reform alaposan és állandósággal eszközöltessék, mint az, hogy rögtönösen és nem a kellő alapossággal és tartóssággal vitessék keresztül. És ha már ennél vagyok, még egy kérdést akarok érinteni, vonatkozva a t. miniszter úrnak az orvosi vizsgálatokra nézve tett kijelentésére. Helyeslem azt a felfogását és úgy is kell gondoskodni a vizsgarendszerről hogy a túlterheltségnek lehetőleg eleje vétessék, de kérem, hogy akkor ezt a jogi vizsgákra nézve is léptesse életbe. Én nem bánom, hogy a harmadik és negyedik év végén, legalább az én kontemplálásom szerint, teendő vizsgákat tétesse le akár két csoportban, egy-egy hármas bizottság előtt, vagy ha egy csoportban téteti le, akkor ötös bizottság előtt, de meg kell válogatni mindenesetre a tantárgyakat, csak a szükségesekre kell szorítkozni, a feleslegeseket pedig nem kell bevenni. Ez tehát a másik, a mit a t. miniszter úr figyelmébe ajánlok. De ennek kapcsában hozzá kell tennem azt is, ha a t. miniszter úr helyesli az én álláspontomat, akkor neki el kell fogadnia azt is, hogy az egyetemi oktatás elméleti oktatás, az elméleti szakképzés, tehát magukat ezeket a vizsgákat, melyeket az egyetemen belül az elméleti szakképezés mértékének megállapítására tartanak, annak megállapítására t. i., hogy a mit az illetőnek az egyetemen elsajátítani kellett, el is sajátította-e azt, kellőleg csak az oktatásra hivatott tanárok képesek elbírálni, azért kizárólag az egyetemi tanárokra kell bízni. Ám állítson fel az állam gyakorlati államvizsgákat, a melyeknél mellőzze inkább a tanárokat, mint főleg az elmélettel foglalkozókat; de ha ezeket az elméleti vizsgákat sikerrel akarjuk eszközöltetni, akkor ne vegyünk oda más czenzorokat, mint a kiket az illető hallgatott, vagy hallgathatott, mert máskép az ifja nem tudja, hogy ki fogja examinálui; s ha az egyik így, a másik úgy kérdezi, komoly tanulás helyett megint csak szerencsét próbál, megint csak a vak szerencsérc bízza vizsgája sorsát. Én nekem nincsen kifogásom az ellen, hogy ha a t. miniszter úr minden bizottságban egy kültagnak a résztvételét is előírja, csakhogy arra kérem, hogy ez az egy tag ne legyen egy külön szaknak a vizsgálója, hanem 5*