Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-575

374 «*75. országos ülés 1896. márczius 4-én, szerdán. T. képviselőház! Bár mi a 67-es kiegyezésnek felbontását és Magyarország teljes közgazdagági és nemzeti önállóságát követeljük, én részemről sohasem vontam kétségbe azt, hogy ezen 67-es kiegyezés keretén belől is igen sok történhetik, a mi az ország javára szolgál. Azt olvastam, t. képviselőház, az alkotmányosság behozatalának történetéből, hogy azok a hazafiak, a kik azt megalkották, azon nézetben voltak, hogy ezen intézmény g} ökeret fog verni a nemzetben, hogy ezt az intézményt a nemzet meg fogja szeietni, hogy ezen intézmény alapján fog a nemzet megerősödni oda, hogy képes lesz adandó és előnyös alkalmakkor megszerezni azt, a miről opportunitás szempontjából lemondtak. De, t. képviselőház, a 30 éves tapasztalat mit bizonyít? Bizonyítja azt, hogy ezen intézmény a magyar nemzetben nemcsak alapja, de épen talán a végrehajtásnak sivársága, hiányossága következtében gyökeret verni sohasem tudott, ezt az intézményt itt nem az ország szeretete és bizalma tartotta fenn, hanem fentartja az, a mire nem én hivatkozom, hanem a 67-es kiegyezésnek klasszikus védője, Apponyi Albert gr. hivatkozott a miniszterelnök úrral szemben: a durva erőszak és a korrupczióval, mely e kormányzati rendszert részleteiben és általánosságban jellemzi. Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Balogh Géza jegyző: Sima Ferencz! Sima Ferencz: T. ház ! Normális viszonyok között az imdemnitás kérdésénél teljesen elég volna, ha a pártok megbízottai saját pártjuk nevében kijelentenék, hogy a kormány iránti bizalomhiányból nem szavazzák meg az indemnitást s ezzel az ellenzék részéről a pártállás foglalásának elég volna téve. De a magyar parlament viszonyait normálisoknak egyáltalán nem lehet tekinteni. Hogy milyenek a parlamenti viszonyok, arra nézve elég visszapillantani arra a félórával ezelőtt történt eseményre, a mikor felszólalt itt Szapáry Gyula gróf és a túloldal minden padján mosolygással és visszautasítással fogadták nyilatkozatait. Én Szapáry Gyula grófnak, mint volt miniszternek, egyáltalán nem voltam nagyobb barátja, mint pártállásom szempontjából gróf, azaz báró Bánffy Dezsőnek. (FelMáltások a szélsőbalon: Még herczeg is lesz l) Hogy Szapáry Gyula gróf felszólalását Urányi Imre t. képviselőtársam fogadja visszautasító kézlegyintéssel, az a politikai morál oly jelensége, mely a botrányoknak igazán tetőpontját képezi. Mert hiszen, milyenek önök a hatalommal szemben? íme a kép. Mikor Tisza Kálmán megbukott, a kormánypárt a maga sajtójában és a parlament folyosóján sírt, hogy ki lesz az a férfi, a ki Tisza Kálmán helyét be fogja tölteni ? Jött utána Szapáry Gyula gróf. Tessék az önök hivatalos lapjait megnézni, ö róla akkor azt írták, hogy ez az ember még sokkal szerencsésebb politikus, mint Tisza Kálmán, mert eltekintve attól, hogy époly kitűnő debatter és az ellenzékkel szemben ép oly kitűnően meg tudja védeni a kormány álláspontját, mint Tisza, de a koronához sokkal bizalmasabb viszonyánál fogva inkább képes lesz a közjogi alapon álló pártok erejét le- ,és fölfelé biztosítani. Mikor Szapáry Gyula gróf megbukott, jött Wekerle Sándor képviselőtársunk —- meg kell adni, oly kabinettel, a minő közjogi alapon még nem volt ebben a parlamentben. Akkora férfiak ültek a kabinetben, a kikre az egész ország — pártállásuktól eltekintve — némi tisztelettel és bizonyos megadással kellett, hogy tekintsen. Akkor azt mondta a kormánypárt: Ilyen kormány még nem volt, ilyen emberek még ez ország hajóját nem vezették! Igazuk is volt. De jött azután a Bánffy-kormány, akkor önök künn a folyósón sugdostak, mert nyíltan egyetlen egy szót sem mernek a kormány ellen szólani, hogy ez csak rövid átmeneti kormány s azért lett olyan apró emberekből összeállítva a kabinet, hogy tagjainak ne képezzen semmi sérelmet, a mikor majd át kell engedniök a tért az állam vezetésére sokkal alkalmasabb erőknek és elemeknek. Most, hogy Bánffy nem megy, azt mondják önök, hogy ilyen kormány azután még csakugyan nem volt Magyarországon. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha önöknek leküláenék Bécsből a Gessler kalapját miniszterelnöknek, néznék egy darabig s azt mondanák, hisz ez csak egy kalap és egy ágas, de kevés idő múlva azt mondják, ejnye, talán mégis ember ez, egy óra múlva pedig azt rebegik: Hisz ez egészen derék államférfiú, teljesen alkalmas az ország vezetésére. (Derültség balfelól.) Ilyen jelenségek láttára nincs joguk önöknek az ellenzékkel szemben mosolyogni, az ellenzékkel szemben csupán csak egy sorsuk lehet önöknek: a pirulás. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) És e pontnál kívánom megemlíteni azt is, hogy az imént, a mikor gr. Szapáry Gyula úr hivatkozott a parlament akczióképtelenségére, a túloldalról ide mutattak az ellenzéki oldalra, hogy mi vagyunk okai a parlament akczióképtelenségének. Ha egy tehetetlen kormány áll az ország élén, a melyben nemcsak az ellenzék nem bízik, de a kormánypárt maga is eleresztené hajóját a szabad tengerekre, ha a választások küszöbén nem állanánk és ha a választásokat nem a kormány vezetné és a kormánypárti mandátumok nem a t. miniszterelnöktői és a t. belügyminisztertől függnének: akkor