Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-575

S7«. országos ülés 1896. márczins 4-éa, sierdán. 373 stílnek és egy értelemre jutnak, midőn arról van szó, hogy Magyarországgal alkudozni kell; akkor figyelmeztetve lett a kormány arra, hogy talán szükséges volna itt is a készülődés, szükséges volna a közönséget megnyugtatni, tájékoztatni. Erről az oldalról (A nemzeti pártra mutat) egy határozati javaslattá! siettek a kormány megerősítésére. És, t. ház, mit láttunk mindezekkel szemben? Kapkodást, nagy mértékben fogyatkozásokat gyengeséget és határozatlanságot. (Úgy van! Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Felállott a kereskedelmi miniszter, s kijelentette, hogy mindenben egyetért Apponyi Albert gr. képviselő úrral, megnyugtatja az országot, hogy az ország vitális érdekei meg lesznek óva. Következik rá a pénzügyminiszter és miután előbb alaposan meg kompromittálta a 67-iki kiegyezésnek szószerinti és világos értelmét és dispoziczióit, rémképeket fest és meg akarja félemlíteni a törvényhozást azzal, hogy feloszlási proczesszusnak nézünk elébe, ha a legprimitívebb, legelemibb jogainkat akarjuk érvényesíteni és erre azután kijelenti, hogy ez a kormány az ország vitális érdekeit nem fogja feláldozni. És mit tapasztaltunk tovább? Felállott ezután a kereskedelemügyi miniszter, a kit, úgy látszik, a viczinális vita óta valami igen nagy gráoziában oda át nem tartanak, mert hiszen alig akarták meghallgatni, és a kereskedelemügyi miniszter megint kijelenti, hogy mindenben egyetért Apponyi Albert gr. képviselő úrral, de a javaslatot, mint feleslegéét nem akarja elfogadni. Hát én tudom azt, t, ház, hogy az alkudozások természete kizárja azt, hogy itt részletesen nyilatkozzék a kormány tervei és czéljai felől; de az a legkevesebb, a mit az ország, a közvélemény, a törvényhozás a kormánytól megkövetelhet, hogy legalább alapjaiban jelezze azon vitális érdekeket, a melyeknek megvédése conditio sinc qua non. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mert hiszen, ha visszatekintünk a múltba, mit látunk ? Látjuk azt, hogy talán a mostani kormány tagjainál gyakorlottabb,' nagyobb kaliberű államférfiakat is, a ravaszabb, ügyesebb osztrák kollegák alaposan lefőzték. Csakhogy ma más a helyzet, mint ezelőtt 10 vagy 20 évvel volt. Az ország az állítólagos egyensúly érdekében akkora áldozatokat hozott, az erő forrásait annyira igénybe Vette, a kulturális haladás érdekében akkora beruházásokat tett a közös védelemért és akkora költekezést vállalt magára, hogy ma már nem hiszem, hogy az eddigi, szerintem rossz, vagy egy az eddiginél is rosszabb kiegyezésnek súlyát képesek volnánk elviselni. (Úgy van! (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Befejezésül, t. ház, arra akarok kitérni, hogy fel kell világosítani a közvéleményt arról, hogy tehát mik azok a vitális érdekek, melyeknek megóvását a kormány megígéri

V Én erre, t. ház, lehet, hogy tévedek, két utat választottam. Vizsgáltam azt közgazdasági jelentőség tekintetében és politikailag, inert a vitális érdek lehet túlnyomóan politikai tartalmú és lehet túlnyomóan közgazdasági tartalmú. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És egy nagyon klasszikus forráshoz fordulok, midőn Rosenberg Gyula, t. képviselő ur felszólalására reflektálok. 0 egész őszintén enuncziálta, hogy mi Ausztriával szemben a kiegyezés terén a gyengébb és hátrányban álló fél vagyunk s többek között enuncziálta azt, hogy ő a vámszövetség fentartását különösen azon indokból fogadja el, — szó szerint idézek — >mert ellenkező eljárás meglazítaná a 67-iki kiegyezést.« T. ház! Ebből az én szerény logikámmal azt a konzequencziát vonom le, hogy ő itt a politikai tartalmat vette, mert elismerte a kereskedelmi mérleg passzivitását, elismerte azt, hogy ezen kiegyezés nemcsak hogy hátrányos volt, de amint én teszem hozzá, még hátrányosabb volt a végrehajtása, mint annak megkötése. Ha ide zsugorodik össze a pénzügyminiszter úr megnyugtatása, hogy a politikailag vitális kérdéseket megóvja, t. i. a 67-iki kiegyezés kompaktságát, akkor nagyon szerencsétlen úton vagyunk és az én felfogásom szerint ez a kiegyezés Magyarország állami fejlődésének és megerősödésének véget vet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én azt tanultam a világtörténetből, hogy a népek politikai jogai, hitelvei, szabadsága és érdekei ellen a leggaládabb bűnöket mindig a fennálló rend megóvása és megvédése czímén követték el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És azt tanultam a magyar történelemből, hogy midőn az ország jogainak és érdekeinek földretiprásáról, megsemmisítéséről, megnyirbálásáról volt szó, akkor mindig az összmonarehia érdekeire hivatkoztak. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ugyanezt tette tegnap az osztrák pénzügyminiszter, aki kijelentette, hogy a kiegyezés kérdésében a direktíva az összmonarehia érdeke, amiben impliczite benfoglaltatik az, hogy ennek kell alárendelni úgy Ausztria, mint Magyarország érdekeit, és ha akkor én Rosenberg Gyula t. képviselő úr álláspontjára állok és tudom, hogy én vagyok a gyengébb és hátrányban álló fél, akkor én ezen teóriából azt látom, hogy igaza van azon, a közhitbe, köztudatba már átment felfogásnak, hogy mindaz, a mit mi csinálunk itt a kiegyezés kérdésében, szemfényvesztés és komédia; a t. kormánynak kötött marsrutája van, a melylyel megy s a melyben pártja, mint eddig is történt, vakon követi. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbaloldalon,)