Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-568

208 568. országos ülés 1896. február 35-án, kedden. mellett sem, hogy erre beszédem folyamán olykor-olykor rá ne térjek: szinte kötelességemnek érzem előre kijelenteni, hogy hiszen sokan vannak a házban olyanok, a kik a valuta rendezésre vonatkozó nézeteimről azon véleményben vannak, hogy ezeket túísötét színben festem. Pedig, a mint méltóztatnak tudni, még senki sem czáfolta meg azon állításomat, hogy mi az 1867: XV. t.-cz. értelmében elvállalt 30,311.540 frtnyi államadósságunkat azon esetre, ha valutánkat avatatlan kezekkel egyáltalában nem bántalmaztuk volna, ugyanis míg azon összeget 336.780-7 kgr. ezüsttel kifizethetnők. Ezen állításomat még senki eddig meg nem czáfolta, inert meg nem ezáfolhatta. Már pedig, ha ezen állítás tény, akkor igaz az is, hogy mi ezen 336.780'7 kgr. ezüstnél, az ezüstnek kilogrammját 60 frttal számítva — pedig annak kilója ma jóval olcsóbb — azon esetre csak államadósságaink ezen egy tételénél legalább is 10,104.700 frtot tudnánk minden évben rendesen megtakarítani. Ezen állításomat, ismétlem, senki sem czáfolta meg, mert meg nem ezáfolhatta, pedig a mennyire ez meg nem czáfolható, annyira nem czáfolhatók meg mindazon károsodásaink, a melyeket 1879 előtti tartozásaink után szenvedtünk valutarendezésünk által. De mindezen, senki által meg nem czáfolható tények daczára, t. ház, a legkevésbé én vehetem zokon mégis, hogy némelyek azt hiszik, hogy én a valutarendezésnél elért károsodásokat netán túísötét színben festettem. Hiszen, őszintén szólva, magam is nem egyszer jöttem azon gondolatra, hogy vájjon nem állok-e téves felfogásnak hatása alatt? vájjon nem festem-e károsodásunkat túísötét színben? míg utóvégre arról kellett meggyőződnöm, hogy a mi kereskedelmi és pénzügyi politikánknak gyarlóságait túlsötéten színezni egyáltalán képtelenség, azt nem lehet! így rá kellett jönnöm arra, hogy én nem is annyira pesszimista, mint inkább optimista vagyok, mert tény az, t. ház, hogy egészen a legutolsó időkig nem voltam képes teljességgel elhinni, bármennyien mondták, bármennyien állították, hogy az ismert őrlési engedélyekkel való visszaélés lehetővé tétele annak a 10—15 malomnak az érdekében történnék, inert nem képzeltem olyan magyar kormányt, mely képes lenne 10—15 malom érdekében megengedni, hogy nemcsak az összes magyar földmivelők millióinak exisztencziája megbéníttassék, hanem még ráadásul az összes hazai kis malmok úgyszólván ezeknek a vállalatoknak áldozatul odadobassanak! Nem tudtam elhinni azért, mert hiszen, a mint tudjuk, ugyanaz a kormány a kisebb szeszgyárosoknak adókedvezményt nyújt a czélból, hogy a nagyobb szeszgyárosokkal versenyezhessenek. Mikor ezt így tudtam, hogyan képzeltem volna, hogyan hihettem volna el, hogy ugyanezen kormány a kis malmokkal szemben annyire mostoha legyen, hogy ellenkezőleg a nagy malmoknak megadja az alkalmat arra, hogy idegen búzával való visszaélés útján i frt 50—1 frt 80 krral olcsóbb búzához juthassanak, a mely nagy előnyök révén természetesen az ország legtávolabbi részeiben levő kis malmok tulajdonosait is a nevezett nagy malmok a legkényelmesebben foszthatták, rabolhatták ki vagyonukból. (Halljuk!) T. ház! Be kell ismernem, hogy én ilyen magyar kormányt nem tudtam elképzelni, nem azért sem, mert egyáltalán nem láttam szükségesnek a nagy malmok részére ilyen nagy konczesszió, ilyen nagy kedvezmény megadását; mert, mint e téren jártas, azt is határozottan tudom, hogy aa egész világ nagy malmai közül a mi nagy malmaink a legelőnyösebb pozicziók egyikét foglalják el, úgy annyira, hogy ha ma, isten őrizzen, akármelyik perezben valami szerencsétlenség által a nagy malmok megsemmisülnének, rövid idő alatt új nagy malmok kezdenének épülni, még azon esetre is, ha kikötnők, hogy a nagy malmok mioden métermázsa búza után külön 20 kr. adót vagy más terhet kell, hogy elviseljenek a rendes adón felííl. Az az állítás, t. ház, hogy a magyar búzának szüksége lenne idegen keverékre, teljesen hasonló ahhoz, mint a mikor országszerte széltébenhosszában trombitáltatott, hogy, ha mi nyomasztó pénzügyi viszonyainkon segíteni akarunk, ha a mi iparunk, kereskedelmünk fejlődését ki akarjuk szabadítani a bilincsekbői. ha azt akarjuk, hogy pénzünk értéke ne legyen ingadozó, hogy olcsóbb legyen a kamat, hogy nagyobb, legyen a külföldi tőkének a bizalma és jobban ömöljék hozzánk a külföldi tőke és olcsóbb legyen a pénz, azon esetre valutánkat múlhatlanúl aranyra kell rendeznünk. Az az állítás, t. képviselőház, hogy a magyar búzának szüksége lenne idegen keverékre, oly annyira arczátlan, oly annyira szemtelen, (Derültség.) hogy ha azok az illetők, a kik ezt legelőször hangoztatni merészelték, csak legkisebb tisztelettel is viseltettek volna azon férfiaknak, a kik a mi közgazdasági érdekeink ellenőrzésére vannak hivatva, nem is szakképzettsége, hanem bár csak józan felfogása és gondolkodása iránt is, akkor ilyen állítást azok az emberek nem merészeltek volna koczkáztatni. A tény ezzel épen homlokegyenest ellenkezőleg áli. Nem a magyar búzának van, t. ház, szüksége idegen keverékre, hanem épen ellenkezően a Balkánbúzának vau szüksége magyar búza-keverékre, (Igás! tfgy van! a szélsőbalon.) hogy ez által a Balkán-búza piaczképessé vállhasson és a külföldi piaezon szintén értékesíthető legyen.