Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.
Ülésnapok - 1892-566
1 74 *•• országos ülés 1896. tanak, hanem hogy a közegészségügy kívánalmaival mennyire vannak felruházva. (Folytonos zaj a szélső baloldalon.) Elnök : (Csenget.) Csendet kérek! Perczel Dezső belügyminiszter: Minthogy pedig a sajtóban — méltóztassék az egyes lapok nyílttéri közleményeire vissza emlékezni — a dolog annyira sürgetve lett, a fővárost a leghatározottabban felszólítottam, hogy ezen kérdést végre-valahára oldja meg. Ennek daczára a főváros közgyűlésében ismét nem határozott egyebet, mint azt, hogy majd máskor fog határozni; . . . Poldnyi Géza: Nem úgy van! (Nagy mozgás és zaj fobbfelöl.) Perczel Dezső belügyminiszter:. .. nem fogadja el az ajánlatok egyikét sem, hanem saját kezelésében fogja ezeket létesíteni. (Zaj a szélső baloldalon.) Ez ellen a közgyűlési határozat ellen .. . (Folytonos zaj a szélső baloldalon és felkiáltások: Joga volt a fővárosnak így határozni.) Volt joga, a mint arra is van joga, hogy a vízvezetést sem csinálja meg, de ott is belenyúl a kormány azt mondja, hogy: a lakosságnak vízre van szüksége, majd megcsináltatom én. (Élénk helyeslés jobbfelél. Zaj a szélső baloldalon.) Ezt a határozatot olyan közgyűlésen hozták, a hol 25 jelen levő bizottsági tag részéről 13 szavazott arra, hogy házi kezelésben és 12 arra, hogy Petz ajánlatának elfogadásával oldják meg ezen kérdést. Ez a határozat egy többséggel hozatván, megfelebbeztetett. (Nagy zaj a szélső baloldalon. Felkiáltások: Ki felelhette?!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Ne méltóztassanak folyton közbe szólani. Perczel Dezső belügyminiszter: Ennek elbírálása az én hatáskörömet képezte. Nekem a között kellett választanom, hogy vagy rábízom a fővárosra, hogy házi kezelésben megcsinálja, vagy nem csinálja meg, nem tudom öt év alatt sem, vagy elrendelem olyan záros határidő mellett, hogy május elsejére azt a tíz illemhelyet fel kell állítani. (Helyeslés a jobboldalon.) És tapasztalva azt, hogy a fővárosnak arra sincs elegendő jó vize, hogy az ivásra, főzésre és mosdásra szükséges vizet szolgáltassa, a midőn itt egy oly ajánlat volt, a mely a vízzel való ellátásnak tetemes megkönnyebbülésére válik, mert a Petz-féle rendszernek előnye épen abban van, hogy olajjal szagtalanít, tehát a víznek tetemes kisebb mérvét igényli egy ilyen hely, mint más, a mely tisztán vízi-csörgetésre van berendezve, a főváros mérnöki hivatala először pénzügyi tekintetben, másodszor higiénikus, harmadszor műszaki tekintetben a Petz-féle rendszert nem csak Európában, de az egész világon a legmagasabb nívón állónak találta, olyannak, sbruár fS-én, szombaton. a melynél jobb nincsen, nekem a helyzetem nagyon könnyű volt, hogy tapasztalva mindezeket — igenis a főváros közgyűlése, nem a tizenhárom tagból álló többségének, hanem tizenkét tagból álló kisebbségének véleményéhez csatlakozva — Petzczel a szerződés megkötését rendeltem el, s hogy ezen illemhelyek május elsejére késben legyenek, (Helyeslés jobbfeläl. Zaj a szélső baloldalon.) T. ház! Méltóztatnak emlékezni, kifejtettem a belügyi költségvetés tárgyalása alkalmával azt, hogy a közegészségügyi törvény minden közegészségügyi érdek megóvását nemcsak kötelességémmé teszi, hanem arra a jogot is megadja, mert minden végleges döntést, nem csak oly műnél, a mely ennyibe kerül, mint ez, hanem százezrekbe s milliókba kerülő vízvezetékeknél és más dolgokban is a kormányra ruházza és a kormányt egyenesen felelőssé teszi azért, hogy kötelességét teljesítse. Ez tehát nem önkormányzati körben, hanem közegészségügyben hozott határozata a fővárosnak. Hiszen a főváros polgármesterének, Gerlóezynak, mint a járványbizottság elnökének leveléből — az iratok itt voltak a ház asztalán — meggyőződhettek, hogy a járvány-bizottság hívta fel erre a kormány figyelmét. De másodszor, ne méltóztassanak azt hinni, hogy minálunk, mert a törvény Önkormányzatról szól, az önkormányzat korlátlan. Az önkormányzatot korlátozza a kormány felügyeleti joga s egyéb törvények; másodszor pedig korlátozza egyeseknek a felebbezési joga, mert eddigelé nem ismerek minálunk oly határozatot, a mely inappellábilis volna, olyan határozatot, a melyet — és pedig nem csak úgy, a mint Pölónyi képviselő úr felállítja a jogosult, hanem az érdekelt is, a ki abban a községben csak egy forint adót fizet — meg ne felebbezhessen. Tehát, a midőn minálunk oly korlátlan felebbezés van, hogy azt tapasztaljuk, hogy Zombor városa egy egyénnek díszpolgárrá való megválasztását is felebbezés tárgyává teszi. Meszlény Lajos: Hát a zágrábi díszpolgárság! (Derültség balfélől.) Perczel Dezső belügyminiszter: Midőn a tisztújítások lefolyását is felszólalás tárgyává teszik, akkor azt mondani, hogy a kormánynak nincs megadva az a jog, hogy a felebbezés elbírálásánál a saját felelőssége és belátása szerint intézkedjék, nem lehet. De méltóztassék, — épen Szentiványi Kálmán képviselő úr érvelésére hozom ezt fel, — meggondolni, ha igazán az lenne a törvényhozásnak intencziója, hogy felebbezéseknél a kormánynak csak kasszatórius jogot ád, nem kellett volna-e akkor belevenni egy intézkedést arra nézve, hogy ha az a törvényhatóság ismételten tízszer egymásután ugyanazt fogja