Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.
Ülésnapok - 1892-564
122 564. országos iilés 1896. február 20-&n, csütörtökön. képesek kiképezni, hogy a magyar hajózást Trieszttől e tekintetben is függetlenné tegyük. Kívánok továbbá egy ipariskolát felállítani Temesvárit, hol egy városi ipariskola már létezik, azonkivűl fel akarok állítani Miskolczon e gy agyag-ipariskolát és végre Pécsett és Iglón a helyi körülményeknek megfelelő ipariskolákat. Kibővíteni szándékozom még a középipar-iskolákat Budapesten és Kassán oly irányban, hogy az elektrotechnikai tanfolyamot is behozzam és az eddigi 3 éves tanfolyamot 4 évesre terjeszszem ki. Végre, t. ház, hogy az ipariskolák kérdését teljesen kiegészítsem, megemlítem még azt is, hogy ipariskolai épületeket is szándékozom emeltetni és pedig a legközelebbi időben Szegeden, Késmárkon, Kolozsvártt és Marosvásárhely ti (Helyeslés jobbféló'l) A második alapfeltétele az ipar előmozdításának, — mint bátor voltam megjelölni, — az, hogy az iparosok hitelképességét emeljük. (Malijuk! Halljuk!) T. ház, éii abban a nézetben vagyok, hogy a kisiparosok hitelképességének emelése leginkább az által történhetik, és legbiztosabban érjük el a czélt akkor, ha a kisiparosok körében szövetkezetek létesítését előmozdítjuk. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezen szövetkezeteknek létesítését az államnak minden módon, sőt még áldozatok árán is okvetlenül támogatnia keik És én azt gondolom, t. ház, hogy nem járok rossz úton, ha azon összegeket, a melyeket eddig az iparalapból bizonyos nagyobb iparvállalatok segélyként bírtak, lassacskán ezektől elvonom és a kisipari szövetkezeteknek rendek kezesére bocsátom. (Helyeslés jobbfelöl.) Különben, t. ház, hogy egy ilyen hitelforrás is rendelkezésére álljon a kisiparnak, ez iránt már némileg gondoskodtam oly módon is, hogy kikötöttem, miszerint a »budapesti takarékpénztár és zälogkölcsön-részvénytársaság« tartozzék legalább 400.000 koronát 4°/o mellett a kisiparnak kölcsönkap rendelkezésére bocsátani. Ez természetesen oly alakban történik, hogy ha a kisiparosnak szüksége van ily hitelre, oda fog fordulni és ha hitelképes, azt a hitelt meg fogja nyerni. Különben a hitelnyújtás módozttai még külön fognak megállapíttatni és azok az én jóváhagyásomtól vannak függővé téve. T. ház! Az iparral bizonyos tekintetben rokontermészetű kereskedelem mindenesetre szintoly gondozást érdemel, mint az ipar érdekei. A mi kereskedelmünk, t. ház, ez idoszerint irányítva van a most még érvényben lévő vám- és kereskedelmi szerződés, (Halljuk! Halljuk!) valamint azon külföldi szerződések által, a melyek ennek alapján a külföldi államokkal köttettek, és melyek 1903, évig érvényesek. Igaz, hogy az Ausztriával fennálló vám- és kereskedelmi szerződés a legközelebbi időben lejár,. . . (Halljuk/ Halljuk!) Várady Károly: Járna le örökre! Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter: - . . azonban tekintettel arra, hogy ezen vám- és kereskedelmi szerződés a mellett, hogy politikailag is nagyfontosságú, mégis a kellő határok között leginkább megfelel az ország anyagi érdekeinek, (Zajos ellenmondások a balés szélső baloldalon.) A mint hogy a kormány már akkor, a mikor helyét elfoglalta, e tekintetben nyilatkozatot is tett, a kormány kötelességének tartotta azt, hogy tekintettel a vámés kereskedelmi szerződés lejáratára, ennek megújítása iránt tárgyalásokba bocsátkozzák az ausztriai kormányuyal. (Zaj. Halljuk! Halljuk! Egy hang a szélső balról: Azok felmondták a barátságot !) Ezen tárgyalások nemcsak tényleg megindíttattak, de folyamatban is vannak. (Halljuk ! Halljuk! Egy hang a szélső baloldalon: Meg is szakadtak!) A dolog ilyen stádiumában, meg fogja engedni nekem a t. ház, hogy a tárgyalásnak részleteire nézve itt ez alkalommal különös nyilatkozatokat ne tegyek, ne tegyek pedig azért, mert először nem is volna illendő, hogy akkor, midőn bizonyos konkrét kérdések fölött a két kormány között tárgyalások folynak, ezen tárgyalások menetéről és részleteiről a parlamentben nyilatkozatok történjenek. (Halljuk!) Másrészt károsnak is tartanám ilyen nyilatkozatokat tenni, a melyek esetleg valami állásfoglalást vonhatnának maguk után, mert azon nézetben vagyok, hogy ez által csak a mi helyzetünket nehezítenők a velünk szerződő féllel szemben. (Helyeslés jobbfelöl. Mozgás a bal- és szélső baloldalon. Elnök csenget.) Még csak annyit akarok e tekintetben kijelenteni, t. ház, hogy nézetem szerint az alkudozásoknak és tárgyalásoknak korlátolt határt szab az ország anyagi érdeke, (Mozgás a balés szélső baloldalon.) és itt azon határig lehet csak elmenni, míg az ország anyagi érdekeinek feltételei abszolúte csorbát nem szenvednek. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Várady Károly: Ez is csak frázis! Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter: Különben, t. ház, ha ezek az alkudozások valami eredményre fognak vezetni, akkor az az eredmény úgy is a t. ház elé fog kerülni s a t. háznak semmi irányban sem lesz lekötve a keze a tekintetben, hogy tisztán és kizárólag meggyőződése szerint mondjon az alkudozások eredménye felett ítéletet. Egyébiránt habár nagyban és egészben a külkereskedelem ezen vám- és kereskedelmi szerződés által meg van könnyítve, azért mégis abban a nézetben vagyok, hogy tekintettel arra a körülményre is, hogy a kereskedelem és a