Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-545

64 645. országos ülés 1896. január 29-én, szerdán. Nem a papirosra vetett törvények biztosítják az adminisztráczió jóságát és tisztaságát, hanem biztosítják azok, kik ezen törvényeket kezelik, végrehajtják; mégpedig a szerint hajtják végre, a mily szellem vezeti őket, és a mily szellem inspirálja az ő adminisztratív cselekedetüket. Hiszen a központi naprendszerben a czentrális égitest, a nap az, a melyből árad a melegség és a világosság, az életnek minden feltétele: az adminisztratív életben, és a cselekvő energiát az élet szempontjából az a központi hatalom sugározza le a vidékié, és a hogy ő gondolkozik, ugy jár el az a főispán is, mert hisz 8 a miniszternek bizalmi embere, és felelős neki minden cselekedeteért. Ne tessék azért az egyes főispáni visszaéléseket az egyénre hárítani; felelős értök a miniszter úr, ki azokat tűri, ápolja s e liázbau ürügyeket keres azok mentegetésére. (Helyeslés halfelöl.) Főleg a közigazgatásra alkalmazható az a latin mondás: »Fac me talem, talis ero.« Láttam én már a jelen rendszerrel is tűrhető közigazgatást ; nem is kell hozzá sok: csak az az egyetlen komoly elhatározás, hogy a polgárok jogait, s az e jogokból folyó rendet, a miniszter Bohse engedje alárendelni a pártérdeknek. De e komoly elhatározást nem találom meg a belügyi kormányzás cselekedeteiben. Sajnos, hogy a jelen kormányzati rendszerről, főleg a belügyminiszter úr működéséről el lehet mondani, hogy az valóban nem más, mint az adminisztrtativ élet tengelyévé tett kortézia. A múltban is találkoztunk, s a míg párttasa lesz, találkozni is fogunk pártos elnézésekkel, visszaélésekkel. De hogy rendszerré legyen, hogy egyetlen gondolata a közigazgatást szervezetnek ne legyen más, mint a kortézia, erre pátenst csak a miniszter űr vehet. Ebben merül ki az 8 összes politikai cselekvése. Az 8 kormányzata a közkormányzati erőszakoskodásnak, és hogy a miniszter ár kifejezésével éljek, a fineszeknek bizonyos vegyülékéből áll. Ritkán láttam még oly kormányférfiút, a ki feladatát oly egyoldalú és kicsinyes szempontokból ítélné meg, mint a miniszter úr. Az a nagy érdek, mely az ország közkormányzásában rá van bízva, mely az állampolgárok jogait egymás iránt és a köz iránt biztosítja, az ő kezében alárendelt dolog, mihelyt arról van szó, hogy egy helyen mint kell tönkretenni az ellenzéket, és más helyen hogyan kell biztosítani — ha kell, erőszakkal is — a kormánypárti mandátumot. S mikor mi itt adatokat bocsátunk rendelkezésére, a miniszter úr rendesen ahhoz a régi fogáshoz folyam dik, hogy a panaszt leküldi az illető megvádolt köztisztviselőnek, hogy adjon róla véleményt, és azt teszi itt a házban magáévá. Ha pedig nyilvánosan védeni vagy igazolni valamely vádat nem lehet, általánosságokat említ, melyekkel kitér a dolog természete elöl. Ez erőszakos védelmek eszembe juttatják annak az egyszerű, megszorult zsidónak helyzetét, ki, midőn valaki bevádolta, hogy egy hegedűt kölcsönzött neki s ő azt törve adta vissza, ügyvédje tanácsára így védekezett: Először hegedűt sohse adott kölcsön, másodszor, midőn kölcsön adta a hegedűt, már el volt törve, harmadszor, mikor a hegedűt visszaadtam neki, egészen jó volt. (Élénk derültség.) Jellemző szokása a belügyminiszter urnak, hogy valahányszor közkormányzati visszaélésekről beszélünk, konkrét adatokat kér egyes esetekről. Nohát, t. miniszter'úr, nyújtottam én a csongrádi választások ügyében konkrét adatokat a miniszter úrnak, és mi volt a következménye? Az, hogy a miniszter úr azt mondotta: akár ezt teszem, törvényt sértek, akár azt cselekszem, törvényt sértek, tehát, ha már törvényt kell sértenem, úgy sértem meg a törvényt, hogy az nekem használjon. {Derültség a baloldalon.) Perczel Dezső belügyminiszter: Azt tettem, a mit kértek! Hock János: Hogy pedig ennek a csongrádi esetnek a genezisére térjek, a mit e házban nem hoztam föl a kimélet okából, most nyíltan ki kell mondanom, hogy mielőtt e törvénysértés végbe ment volna, mi a miniszter úrnak Csongrád megyéből küldöttünk bizalmas természetű táviratot, melyben fölhívtuk figyelmét a törvénysértésre és visszaélésre, s akkor még teljes bizalommal a miniszter úr jóhiszeműsége iránt, kértük annak orvoslását. Bizonyára emlékezni fog a miniszter úr arra a táviratra, a melyet Csongrád vármegye ellenzéki köreinek megbízásából hozzá küldöttünk. — A távirat így hangzott: (Olvassa.) ^Kegyelmes urunk! Csongrádmegye összes ellenzéki köreinek tegnap tartott értekezleteiből fölkérettünk, hogy a csongrádi választás tárgyában a szerdai ülésben hívjuk fel az országgyűlés figyelmét azon törvénytelenségre, hogy Csongrádon, bár 600 választó nincs, mégis alkerületekben szándékolja a vármegye a választást végrehajtani. Ez a szándék azért is törvénytelen, mert egyetlen kerületben nincs meg a törvény által kívánt 200 választó, Botrányos a vármegye eljárása azért is, mert a választókat önkényesen, pártérdek szerint osztják be a kerületekbe, s Csongrádon még ma sem tudja senki, hogy melyik kerületben fog szavazni. Minthogy törvényes jogorvoslathoz a közönség nem is fordulhat, mert a felebbezés lehetősége is ki van zárva, ezért kívánják az ügyet az országgyűlés elé vinni. Mi azonban bízván abban, hogy esczellencziád semmiféle szabályrendelet jogczímén törvénytelenséget nem enged elkövettetni, újból sürgetjük kérvényüuk elintézését és hogy