Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-545

54 545. országos ttlée 1896. január 29-én, szerdán. csánatot kérek, ez alkotmányos országban meg nem engedhető; az ily eljárást a törvényhozás kebelében meg kell bélyegezni, és csak az a csoda, hogy az ily sommás úton és törvénytelenül eljáró főispán urakkal szemben, a lelkük mélyéig elkeseredett ellenzéki férfiak szintén nem sommás úton járnak el, de ha tovább folytatják, el lehetnek készülve, hogy az elkeseredés velíik szemben snintén meg nem engedett útra tér. Nagyon jó volna ezeknek a megyei királyoknak olvasni tudni az élet könyvébői, és levonni az üdvösséges tanulságot; különösen az utóbbi napok eseményei nagyon alkalmasak az üdvösséges elmélkedésre. Ha figyelemmel kísérjük ezen események alakulását, nagyon érdekes mozzanatokra akadunk. A belügyi tárcza költségvetését tárgyaljuk, az Isten békéjének epedő vágya töltötte be a törvényhozást, és mondhatni az egész országot, és egyszerre mintha fényes, ragyogó téli napon történt volna, megjelent és becsapott, a mire nem számítottak : az Isten haragja. A jogaiban megnyirbált, megzsarolt és elnyomott nép zokogó sírása felhatolt az égig, a büntetésre és bosszúra lassú lépéssel haladó isteni harag villáma hirtelen lecsapott, hogy megalázza a magát felmagasztalni törekvő kevélységet. Az isteni harag ezen czikkázó villámok, igaz, csak egy szerencsétlen ember tenyere retett ijesztő fényt, de ezen szomorú fény egyszersmind bevilágította azt az egész rendszert, mely a szabadelrü czég alatt az enyészet szélére juttatta az ezeréves Magyarországot. Ez a rendszer nevelte azt a szerencsétlen embert, ez emelte magas pozicziójába, a hol neki nemcsak fényben, de egyszersmind erkölcsben tündökölni és ragyogni kellett volna, hogy például szolgáljon azoknak, kik alant vannak és reá tisztelettel tekintenek. Ebben a rendszerben meg vau mindaz, a mi a nemzeteket valaha örökre eltemette. Kapzsiság, nagyravágyás, gyón meggazdagodási vágy a közérdek rovására, tudatlansággal párosuló hiúság és kevélység, elbizakodottság, megbízhatlanság, megvásárolhatóság, egyszóval mindazon bűnök ijesztő sokasága, melyek világbirodalmakat örökre eltemettek. Most, hogy a baj megvan, és idekerült, az or*zág színe elé, mit tapasztalunk? A becsületre és tisztességre történik az árverés. Valóban, ha ez az eset nem volna oly megdöbbentő és mélyen elszomorító, kaczagtató és festő ecsetje alá illő jelenet volna, hogy az ezredéves Magyarország ünnepe efféle jelenettel kezdődik. Azok, a kik eddigelé konokul visszautasítottak minden ellenzéki helyes indítványt, melynek czélja a visszaélések megszüntetése volt, egyszerre mellükre vernek, és azt mondják, »de bizony már ezután mindnyájan becsületes és tisztességes emberek leszünk*, a miből a logika kegyetlenül azt akonzequeneziát vonja le, hogy »tehát eddig lehettek olyanok is köztetek, a kik nem voltak olyanok.« T. ház! Én megvallom, szívesen csatlakozom az eddig benyújtott indítványokhoz, melyeknek czélja a visszaélések lehető megszüntetése. Utóvégre a közmondásban nagy igazság van : az alkalom szüli a tolvajt, meg kell tehát szüntetni az alkalmat, és akkor megszűnik a lehetőség arra nézve, hogy gonosz tett elkövettessék. De ezeket az intézkedéseket elégségeseknek a baj orvoslására én nem tartom. A közszellemet kell megváltoztatni, a lelkek megújhodására, megtisztulására van szükség; erre nézve pedig az első lépés a hibának beismerése, az elkövetett csúnya és meg nem engedett tettek megbánása, megútálása és elhagyása. Már most miként állunk ezen követelmény dolgában ? A t. miniszterelnök úr a helytelen tett beismerésében igen rossz példát tanúsított. Akkor, mikor itt az »Isten béké«-jének helyreállítása czéljából első feltételül a választások tisztasága hangsúlyoztatott és követeltetett, a miniszterelnök úr az égbekiáltó, kézzelfogható tények, adatok és bizonyítékok daczára is nem átallja felállani ama magas helyről, melyet elfoglal, és kijelenteni, hogy a választások tisEtagága nem hiányos. A t. belügyminiszter úr egyik felszólalása alkalmával itt ünnepélyesen kijelentette, hogyő utasította túlbuzgó közegeit, miszerint tartózkodjanak attól, hogy a választó közönséget a néppárti iratok elkobzása czímén zaklassák, és nekik kellemetlenséget okozzanak. És mi történik ? Ezen ünnepélyes kijelentéssel szemben Torontálmegyéből, Kis Orosziból a legutóbbi napokban érkeztek panaszok, hogy csendőrök házról-házra járnak, felírják azoknak neveit, a kiknél néppárti füzeteket találtak, és a közönség zaklatása nem ért véget. Már most vagy komoly volt a belügyminiszter kijelentése, és vagy való alappal bírt az az állítása, hogy tényleg utasította a közegeit, va^y pedig itt két utasításnak kell lenni, egy nyíltnak és egy titkosnak, mert annyira mégis megkopottnak a belügyminiszter úr tekintélyét nem képzelhetem, hogy közegei az ő, az ország színe előtt kijelentett ünnepélyes ígéretei daczára, épen ellen • kezőjét tegyék annak, mint a mit 8 rendelt nekik. Ez csak egy szimptóma; van egy másik jelenség is. A belügyminiszter úr intézkedett, hogy az anyakönyvvezetők túlkö vetélései a kellő mértékben leszállíttassanak, és a törvény korlátai közé szoríttassanak. Múlt évi november hó 26-án kiadatt egy rendeletet, melynek