Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-554

554. országos ülés 1896. február 8-án, szombaton. 287 kérdésnek ezt a részét félreértettem, egészen más, mondom, ha azt állítják, hogy a népoktatás ügyét állami érdekű intézménynek kell tekinteni és épen ezért az állam szuverenitásából folyó szükségesjingerencziát biztosítani is kell. Ez lehető is, csak a képviselőház jóakarata kell hozzá és még valami, és ez semmi más, mint egy kis felekezeti féltékenységnek legyűrése, leküzdése és akkor czélt lehet érni ezen a téren. (Helyeslés.) Hoitsy Pál képviselő úr és mások is, folyton azt hangoztatják — Hoitsy képviselő úr azt is kérdezi tőlem, vájjon gondoskodtam-e én az iskola feladatáról — hogy az iskola nemcsak tanít, hanem nevel is. Ezt inkább csak szónoki fordulatnak tekintem, de én mégis válaszolok reá és mondhatom, hogy minden egyes alkalmat, megragadok arra, hogy én arra, hogy az iskola neveljen is, buzdítsak és lelkesítsek. Mikor a szentgotthárdi gimnáziumot megnyitottuk — pedig igen sok középiskolai tanár azt mondja, hogy ő csak tanít, ő nem nevel — azt mondtam nekik: (Olvassa.) »De ne csak tanítsanak, uraim, — neveljenek is. Ne tekintsék ezt tudományos foglalkozásuk mellett alárendeltnek. Ne tekintsék a középiskolát olyannak, mely felment a nevelés kötelezettsége alól. Tudom, ezt nem is teszik, mert önök tudják legjobban, hogy minél több tiszta és férfias jellemmel gazdagítani a hazát — a legszebb hivatás. A tudomány igéinek hirdetése mellett minő nemes kötelesség az ifjú valláserkölcsös nevelése, az ifjú lélek önérzetének helyes vezetése és felhasználása, az akaraterő kifejtése, az önállóság kora megszoktatása és megértetése annak, miként jut az ember a kötelességek pontos teljesítése, az engedelmesség által a legnagyobb erkölcsi jóhoz : a lelki függetlenséghez. « (Élénk helyeslés.) T. ház! Én sokat gondolkoztam erről és soha egyetlen alkalmat se mulasztottam el, hogy a nevelést tegyem kötelességükké; én sajnosán érzem, épen hivatásom betöltésében, hogy a kötelesség teljesítése iránt nagyon sajátszerű fogalmak léteznek és terjednek el igen széles körökben. A tanfelügyelőség szervezetét méltóztatott Bánó t. képviselőtársam felhozni. Ismerem álláspontját, hogy a tanfelügyelőség mai szervezetével nincs megelégedve. Én vagyok legkevésbbé. Mikor programmbeszédemet kifejtettem, azt mondottam, hogy a tanfelügyelőség mai szervezete átalakítandó ; de hozzátettem, hogy a közigazgatás rendezésénél kell megtalálni a helyes kapcsolatot a tanfelügyelői intézmény helyes beillesztésére. (Mozgás a szélső baloldalon.) Ezek oly dolgok, melyeknél csak érvet érv ellen lehet sorakoztatni. Én meghajlok a jobb érv előtt. Én abban a nézetben vagyok, hogy ha a tanfelügyelőnek niucsen végrehajtási hatásköre, ha az majd esak nem egyszerűen véleményező orgánum, alig tud bizonyos tekintetben érvényt szerezni azoknak az intézkedéseknek, a melyeknek érvényt kell szereznie, s így nem felelhet meg feladatának. Ha beillesztjük a közigazgatás szervezetébe, sokkal nagyobb eredményeket fogunk annak idején elérni. Az tény, hogy az iskolalátogatások aránya nem oly nagy, mint a minő kívánatos volna. Méltóztassék meggondolni azt, hogy 17.000 népiskolában, 70 képezdében, 2.000 középiskolában, 200-nál több polgári iskolában keli a tanfelügyelőnek teljesítenie az iskola látogatását. Csupán 37°/o — nem tagadom — az iskolalátogatás aránya. Én lennék a legszerencsésebb, ha nekem rendelkezésemre állana, hogy én annyi segédtanfelügyelőt nevezhetnék ki, a mennyi az iskolalátogatási arány teljes helyreállítása szempontjából szükséges. Az idén talán 4 vagy 5 segédtanfelügyedovel voltam képes szaporítani, és szaporítottam a budgetemet néhány tollnokkal; és én volnék, mondom, a legszerencsésebb, ha megtehetném a segédtanfelügyelők számának nagyobbfokú szaporítását. De, t. képviselőház, hogy ezt nem tehettem, legalább arra az eszmére jöttem, hogy a törvényben lefektetett iskolalátogatói intézményből valami életrevalót tudjak létrehozni. (Helyeslés.) Méltóztatik tudni, t. képviselőház, hogy az iskolalátogatói intézmény a törvényben van lefektetve; én valamennyi képviselőtársaimat megkértem, (Igaz! Úgy van!) hogy legyenek szívesek az iskolalátogatásra részint maguk vállalkozni, részint másokat ajánlatba hozni. (Felkiáltások a baloldalon: Meg is tettük!) Megmondom, hogy miért fordultam különösen t. képviselőtársaimhoz. Nekem folytonosan azt mondják és egyáltalán el van terjedve, hogy az önkormányzatra Magyarországon nincsen elem, az ingyenes hivatalok teljesítése alól az emberek szeretik magukat emanczipálni. Én örvendetesen tapasztaltam, hogy t. képviselőtársaim pártkülönbség nélkül igen sok egyént, és lehet mondani, hogy a műveltség magasabb fokán álló egyéneket hoztak javaslatba. Maguk a t. képviselő urak is a legtöbben vállalkoztak és én ennek örülök, különösen abból az okból is, hogy az érdeklődést felköltsem a népiskolák iránt, mert ha a képviselő oda megy abba az iskolába, foglalkozik egy kissé az ifjakkal, ha itt ott egy kis díjat vagy egy könyvet ad, tessék elhinni, hogy az ily dologgal rendkívül sokat lehet az ügyön lendíteni, (Igaz! Űgy van! a jobboldalon.) ennek az erkölcsi hatását nem lehet rőfökben és méterekben kifejezni, de ennek az erkölcsi hatásnak, a mit ez gyakorol, tagadhatlanú! megvan a maga rendkivűl üdvös eredménye. Természetesen,