Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-554

554. országos ülés 1896. február 8-án, szombaton. 277 nak a megvalósítására, melyeket maga elé tűzött. Azóta egy esztendő telt el, és mi azt tapasztaljuk, hogy a t. miniszter úr a közoktatási ügyeknek csaknem miuden ágában újításokat, változtatásokat léptetett életbe, vagy legalább kilátásba helyezett. Nem is csodálkozhatunk ezen, ha meggondoljuk, hogy annak, a ki a közoktatási tárczának ügyeit ma veszi kezébe, évtizedek mulasztásait, huszonkilencz évnek hibáit és bűneit kell helyrehoznia. (Úgy van! a hal- és szélső haloldalon.) Mert hogy ha visszatekintünk, csakugyan elszomorodva kell belátnunk azt, hogy a 29 év óta tartó alkotmányos, békés érának jótéteményeit, kedvező viszonyait egy téren sem aknázták ki oly kevéssé, mint épen a közoktatásügyek terén. (Úgy van! a szélső haloldalon.) Hogy ha a közoktatás ügyének vezetőit 1867 óta mindig az az erős és öntudatos törekvés vezette volna, hogy ők a magyar nemzeti szellemet a közoktatásügy minden terén, a legalsóbb népiskoláktól a felsőbb iskolákig érvénja-e juttassák, és hogy ha ezen törekvésüknek tényleg komoly és erős fellépéssel adtak volua kifejezést, akkor nekünk most nem kellene annyi nem magyar, sőt magyarellenes törekvéssel találkoznunk nemcsak az elemi iskolákban, hanem, fájdalom, még bizonyos középiskolákban is. (Úgy van! a szélső haloldalon.) És örömmel látom, hogy a t. közoktatásügyi miniszter úrnak sok jóakarata, buzgósága van ezen bajok szanálására. De szeretném, — és e tekintetben, megvallom, nem vagyok hajlandó az elismerést előlegezni — (Helyeslés halfelöl.) szeretném látni, hogy nem fog-e abba a hibába esni, melybe estek elődjei. Mert elődjeinek hibái kétfélék voltak: egyrészt mulasztások ott, a hol tenni kellett volna, másrészt intézkedések és újítások ugyan, de minden rendszer és minden öntudatos czélok nélkfíl. (Úgy van! halfclől.) A hibák egy része volt, hogy nem tették meg, a mit kellett volna, másrészt pedig az, hogy tettek, néha sokat is tettek, de minduntalan változtatásokra, javításokra volt szükség. Hiszen nem kell egyebet említenem, mint hogy 1867 ota a középiskolai tanrendet háromszor kellett változtatni. A rendszeres ég czéltudatos javítás kezdete mindenesetre a népoktatási törvény revíziójában keresendő. Örömmel vettem tudomásul, hogy a miniszter úr a népoktatási törvényt revízió alá venni szándékozik. Arról azonban, legnagyobb sajnálatunkra, még semmit sem tudunk, hogy mily arányban, és mily elvek alapján szándékozik a revíziót keresztülvinni. T. képviselőház! Többen előttem szólott képviselőtársaim köítíl már elismerésüket fejezték ki azért, hogy a közoktatásügyi tárcza idei költségvetése jóval meghaladja az előbbi években ezen ügyekre preliminált összegeket. Én is azok közé tartozom, a kik mindig kévéseitek azon összegeket, melyeket a magyar állam közoktatási és közművelődési czéljaira fordít. De az a csekély haladás, melyet az idei költségvetésben találunk, engem egyáltalában nem elégíthet ki, nemcsak azért nem, mert magában véve a különbség nem valami lényeges azon nagy feladatokkal szemben, a melyek előttünk állanak és megoldásra várnak, hanem azért sem, mert mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy egyszerre nagy összegeket költünk, de azután nincs köszönet benne, nincs azoknak semmi látszatja. (Helyeslés halfelöl.) Különösen az utóbbi időben néhány igen szomorú tapasztalatra kellett jutnunk. Az egyik dolog, a melyet én is felemlíteni kívánok, s a mit már Bánó József t. képviselőtársam említett, az iparművészeti múzeum építésére szánt 400.000 forintos új tétel az idei költségvetésben. T. képviselőház! Én nem látom be azt, hogy a közoktatási ügyeknek miféle haszna van abból, vájjon az épület pirogránittal van-e burkolva, vagy sem. A czél az, hogy intézményeket létesítsünk, de ne fektessük a súlyt külsőségekre. (Helyeslés a bal- és szélső haloldalon.) Sokkal szegényebb ország és sokkai szegényebb nemzet vagyunk, (Igás! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) minthogy ilyen külső luxus-dolgokat engedjünk meg magunknak. T. képviselőház! A mikor tudjuk, hogy mily nagy áldozatok árán jutnak be az államkincstárban levő összegek, az állam pénzei; hogy annak a szegény embernek mennyit kell áldoznia és fáradnia azért, hogy az adóforintját megfizethesse, hogy akárhányszor az utolsó párnáját, tehenét elárverezteti a magyar állam azért, hogy az adót rajta behajtsa; (Igaz! Úgy van! a hal és szélső haloldalon.) a mikor tudjuk, hogy ahhoz az állami pénzhez mennyi köny és mennyi verejték tapad: (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) akkor sokkai lelkiismeretesebben kellene bánni az állam pénzével, mint a milyen elbánás ott most tapasztalható. (Helyeslés a balés szélső baloldalon.) Egy másik eset, melyet szintén nem hagyhatok sió nélkül, s mely e vitában eddig még nem említtetett, egy kis kézikönyvnek — vagy minek nevezzem — a megjelenése, melyet múlt őszszel a közoktatásügyi minisztérium költségén adtak ki, valami »Társalgási Leczkék« czím alatt. (Derültiég a hal- és szélső haloldalon.) A» egész közvélemény hangos gúnykaczajjal fogadta; s azt halljuk, hogy a t. miniszter úr e munka költségeire 18.000 forintot utalványozott; a szerzői díjra úgy tudom 3000-et, a kiadásra 10.000-et. De eltekintve attól, hogy