Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-553

272 553. országos ülés 1896. február ?-én, pénteken. előle. Szükségesnek tartottam ezt megjegyezni, t. ház, mert a politikai életben nyilatkozatokat provokálnak, a melyeknek azután a következményeihez idővel ellenkező értelmet szoktak tulajdonítani és az illetőre rábizonyítani. Én egyszerű függetlenségi politikus vagyok, még pedig annak orthodox fajtájából való, a ki minden szempontot a függetlenség eszméjéből vizsgálok. A mi azzal egyezik, pártolom, a mi azzal ellenkezik, azt, bármily liberális színezettí lenne, határozottan visszautasítom. Ezzel konstatáltam álláspontomat. Egy körülményt azonban, t. ház, mindenesetre konstatálnom kell — igazságszeretetemnél fogva — a jelenlegi kormánynyal szemben is, és ez azon ismételt kijelentése, miszerint az eredetileg kontemplált és inicziált egyházpolitikai törvényjavaslatokkal a politikai működését e téren bevégzettnek tekinti; és még kifejezettebben az, a mit tegnap a kultuszminiszter úr is kijelentett, hogy a jelenlegi kormánynak politikai programmja között nincs meg az egyházi javak szekularizácziója. Ez mindenesetre, legalább formailag, megnyugtatásul szolgál az ország közvéleménye előtt. És ez nagyon természetes is, mert ezen kijelentést az állami élet jogrendjének eszméjéből folyólag nagyon helyesen tette a kormány. Radikális értelemben véve csakis általános szekularizáczió lehet, ennek pedig az állam összes egyházaira is ki kellene akkor terjeszkednie, mivel a specziális szekularizáczió az egyes felekezeteket jogellenesen sértené. Az egész közvélemény tele volt ilyen szekularizáczionális dolgokkal; aggályok fűzeitek hozzá, és remények tápláltáltak annak keresztülvitele iránt. Ép azért, ismétlem, nagyon helyesnek tartom, hogy a kormány részéről erre nézve legalább formailag- megnyugtató nyilatkozatot nyertünk. Különben is ez egy oly nagy kérdés, melyet csak úgy per tangentem beledobni a közvéleménybe igen veszedelmes dolog, mert ha egy kissé mélyebben nézzük a dolog mélységét, a szekularizáczió megkísérlése által egy 50 év óta megállapított jog- és birtokállapot felforgatása következnék be. Az pedig, hogy a szekularizáczió eszméjét maga az 1848 : XX. törvényezikk foglalná magában, épen nem bebizonyítható dolog, mert e törvényczikkből ezt kiokoskodni teljes lehetetlenség; ott egyszerűen arról van szó, hogy az állam egy terhes kötelezettséget vállalt magára a felekezetek és egyházak dotácziójára nézve, de abban arról, hogy ezen költségek épen valamely egyház vagyonának konfiskálásából vagy világiasításából fognának fedeztetni: a törvényben semmi említés téve nincs. Ismétlem, igen helyesnek tartom, hogy ezen fontos kérdés felett a kormány, legalább formailag, napirendre tért, valamint helyesnek tartom azt is, hogy nem akar tovább haladni radikális irányban, hanem a meglévő alapon vette tervbe az állam és az egyház közötti viszonyok további rendezését. Végre valahára tehát a jámbor óhajtások útvesztőjéből a katholikus autonómia és kongnia kérdése is a megvalósulás útjára jutottak. Ezen kérdések az úgynevezett szabadelvű pártnál eddig programm gyanánt felállítva nem voltak, de miután a kormány most azokat progammjáb i felvette, azok a szabadelvű párt programmjává is váltak ezáltal. A nemzeti párt és pártonkívüli képviselők az autonómia megvalósítását már régóta óhajtják ; és nézetüket e házban ki is fejezték. A 48-as és függetlenségi párt mindkét része szintén ismételten óhajtotta e kérdések törvényes rendezését, nevezetesen azon kiáltványban, mely 1891. deczember 31-én a párt nevében kiadatott, egyenesen szervi kapcsolatba van hozva az autonómia kérdése a kötelező polgári házasság kérdésével. Én nem kétlem, t. ház, hogy t. elvbarátaim elveiknek azt a kapcsolatát, melyet a polgári házasságra nézve oly önfeláldozólag fentartottak, hasonlóan elvi szilárds-íggal a katholikus autonómia kérdésére nézve is fenn fogják tartani, és annak megvalósítását a maguk részéről is elő fogják mozdítani. (Helyeslés a susélsö baloldalon.) Hy egyöntetű és összhangzó nézetek mellett végre reménye van a katholikus egyház minden tagjának az autonómia és kongrua megoldásához. A t. miniszter úr a múlt évben itt a házban előadott programrabeszédében a katholikus autonómiáról szólva, elismerte, hogy a katholikusoknak ahhoz époly joguk van, mint más felekezeteknek a maguk autonómiájához; akkor az autonómia érdemébe is belebocsátkozván, az autonómiának bizonyos határait állította fel, mint a melyeken túl katholikus autonómiát kiterjeszteni, szerinte, lehetetlenség lenne. Én azt tartom, t. képviselőház, hogy nem tartozott akkor a dolog lényegére, hogy nem tartozik még most sem a kérdést itt inczidentaliter és mégis érdemlegesen tárgyalni; mert erre az úgynevezett kongresszus van hivatva; és az a kongresszus fog ott anyagot szolgáltatni arra nézve, hogy az az eszme, a melyet Ugron Gábor az összes felekezeti autonómiának köztörvény általi biztosítására a jogegyenlőség és viszonosság alapján kontemplált, a többi autonómikus egyházak meghallgatása után vizsgálat és megvalósítás tárgyává tétessék, és köztörvényben nyerjen szankcziót. Én tehát, t. képviselőház, noha részemről is teljesen át vagyok hatva az autonómiának szükségességétől, annak érdemébe most nem bocsátkozom ugyan, de azokat az eszméket, a melyeket Ugron Gábor t. képviselőtársam határo-