Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-553
553. országos ülés 1896. február ?-én, pénteken. 273 zati javaslata magában foglal, és a melyet beszédében előadott, pártolom, valamint pártolom magát a határozati javaslatot is. Én azokban egy direktívát látok arra nézve, hogy köztörvényileg, tehát egy általános garaneziálís törvény által biztosíttassák ezen országban minden bevett egyháznak autonómiája úgy az állammal, mint azok között is, és egymással is szemben. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. miniszter úr a kongnia kérdéséről is említést tett, s annak jelenlegi állását is konstatálta itten. Ezek szerint az autonómia és kongrua kérdései bizonyos előhaladott stádiumba jutottak már, és — a mint a kormány programinja ígérte is volt — a megoldási lépésekhez immár közelednek is. A t. miniszter úr előadásából azonban két kellemetlen benyomást nyertem a kellemesek mellett. Ezen két benyomások egyike az, hogy a miniszter úr, annak daczára, hogy nézetem szerint a kongresszus össze nem hívására helyes oka nincs, ezt a kongresszust határozatlan időre elhalasztotta. Hát, t. ház, ez engemet annyival inkább kellemetlenül érintett, mert azt látjuk és tapasztaltuk, hogy a kormány egy olyan kérdésnek, a minő például az Ausztriával való kiegyezés kérdése is, napirendre hozását forszírozza, a mely pedig sürgősség tekintetében nem hasonlítható össze az autonómia és kongrua kérdésével, ha, mondom, az Ausztriával való közgazdasági kérdés megoldásának szükségességét, annak daczára, hogy a szerződés-felmondási idő még csak az év végén telik le, a jelen időszakban mégis keresztíílvihetőnektartja: akkor az autonómia kérdésére nézve ezt az elhalasztását részemről indokoltnak nem tartom; sőt, szerintem, általánosan közmegnyugtatásra szolgált volna a köztudatban, ha a milleniumi ünnepély alkalmával már ezen kérdés is végleg megoldható lett volna. T. ház! A kormány múlt évi programmbeszédében a közoktatási politikára is kiterjeszkedett, és erre nézve némi javításokat látott szükségesnek kilátásba helyezni. (Halljuk! Halljuk. 1 ) A jelenlegi közoktatási politikára nézve, t. ház, én részemről azon meggyőződésben vagyok, hogy azon rendszerváltoztatás nélkül gyökeres orvoslást nem lehet eszközölni. T. ház! Egy államban, mely a maga létére és jövőjére figyelemmel akar lenni, tűrhetetlen, hogy némely népiskolákban az állam nyelvét annyira ignorálják, mint ez nálunk történik; tűrhetetlen, hogy azokban államellenes törekvések istápoltassanak, mint a hogy ez történik némely nemzetiségi iskolákban Magyarországon, így vagyunk a közoktatás kérdésével. A tanfelügyelők és tankerületi igazgatóknak ellenőrzését a mostaninál sokkal hatályosabbá kell tenni. Lehetetlenné kell tenni, hogy MagyarKÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XXIX. KÖTET. országon a tanítók a magyar nyelv megtanulását elhanyagolják, és hogy a magyar nyelvet az 1879-iki törvény ellenére meg ne tanulják. Lehetetlenné kell tenni, hogy megtörténhessék az, a mi állítólag a múlt évben a szászokkal megtörtént, hogy a szász tanítók holmi pártpaktumok tekintetéből a magyar nyelv megtanulását elodázhassák. (Űgy van! a szélső baloldalon.) Áttérve most, t. ház, a magasabb szellemi élet nyi! vaníliásaira: egész szomorúsággal kell bevallanom, hogy művelődési állapotaink nem örvendetesek. Ha a húsz éves szabadelvű kormányrendszer csak azt a szellemi előhaladást, csak azt az erkölcsi életet létesítette, a melyben az ország jelenleg áll; akkor igen szomorú dicsőség éri a múlt kormányokat, ha f csak ilyen szellemi haladást létesítettek a szellemi kultúra terén a lefolyt 20 évi idő alatt! (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hová jutottunk? Azt tapasztaljuk, t. ház, hogy ebben az országban a kozmopolitizmus, és annak mindenféle kinövései annyira lábra kaptak immár, hogy ma-holnap már a magyar a maga nemzeti jellegéből kivetkőztetve, az államot felforgató eszmék áldozatává válik, A közéletnek sivárságát semmi sem mutatja annyira, mint az a felvilágosodottsági szenvelgés, mely most mindenütt mutatkozik ; szenvelgése annak, hogy a vallás közönbös dolog, és a ki akar, istentagadó lehet fölemelt fővel. Mindez oda vezet, hogy megrendülnek az erkölcsök, megrendülnek az eddig elért szellemi vívmányok, és lassanként kivetkőzik ez a nemzet a maga veleszületett szellemi fensőségéből, és áldozatul esik annak a merkantilis szellemnek, a meívnek csak az érdekhajhászaí a feladata és életczélja. (Űgy van! a szélső baloldalon.) Oda jutottunk, t. ház, hogy ma már fel sem tűnik az, hogy közéletünknek oly sebei fakadnak fel, a melyek a társadalmi és állami élet tökéletes romlására mutatnak. (Űgy van! a szélső halóidalon.) íme, a jelen évi költségvetés tárgyalása alkalmával már egy második eset lyukadt ki, mely társadalmi életünk romlottságát bizonyítja. Hisz, t. ház, az épen nem ellenkezik az ősi magyar szellemmel, hogy ha a magyar ember oly tökéletesen kiműveli magát, hogy az európai népek konczertjében megállja a maga helyét; de azért nem kell eltulajdonítani azon tulajdonságokat, melyek a magyar népet kivetkőztetik eredeti jelleméből, és a melyek csak beteges nyilvánulások minden művelt társadalomban. Nem szükséges, hogy a művelődés folyamata azokat a jellemző szép tulajdonságokat, melyek a magyar embert mindig, minden népek közt becsültté, tiszteltté tették, eltörülje. Erre az abnormis helyzetre a kultúrát intéző 85
