Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-553
558. országos ülés 1896. február 7-én, pénteken. 265 »Határozati javaslat. A képviselőház utasítja a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy terjesszen elő törvényjavaslatot, mely az egyenlőség, a viszonosság, az önkormányzat alapján egyfelől rendezi az összes egyházak és az állam közötti viszonyt, másfelől az állam felforgatására törekvő, az állam integritását megtámadó, a magyar nemzet és az állam nyelve ellen gyűlöletet szító egyházak és iskolákká] szemben esetről-esetre, a visszaélés terjedelméhez képest lehetővé teszi a törvényhozási kormányzási eljárást. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Illyés Bálint jegyző : Szacsvay Sándor ! (Felkiáltások: Nincs itt!) Hock János! Hock János: T. képviselőház! (Nagy zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök: (Csenget) Csendet kérek! Hock János: T. képviselőház! (Folytonosan tartó zaj.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek'! Hock János: T. képviselőház! (Folytonoszaj. HaUjuk! Halljuk!Elnök csenget. Felkiáltások; Helyre! Helyre!) Ugron Gábor t. képviselőtársam nagyszabású és emelkedett beszéde megrajzolta elém a képet, a katholikus autonómia szervezetéről, a melyet minden jó magyar katholikus bátran aláírhat és elfogadhat egyházi szervezetében. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mert ez az autonómia nemcsak a hitélet fejlesztését, a katholikusok tömörülését, hanem egyéb állampolgári és hazafiúi kötelességeket is szem előtt tart és arra iparkodik biztosítékot instituczióban nyújtani, hogy valaki lehet egyházának is hü fia a nélkül, hogy hűtlen lenne hazájához. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső haloldalon.) Én remélem, és bízom a jövő autonómiai kongresszus böleseségében és hazafias buzgalmában, hogy azok az eszmék és irányelvek, a melyeket Ugron Gábor képviselő úr itt felvetett és oly eloquencziával képviselt, a kongresszus anyagául is fognak szolgálni, és a jövő autonómia szervezetében ezen irányelvek teljes mér tékben érvényesülni fognak. Ez azonban a jövő dolga, t. ház. Most csupán arra a beszédre akarok kiterjeszkedni, a melylyel a kultuszminiszter úr a vitát megnyitotta, és a melyet méltán tekinthetünk a kongnia és autonómia kérdésében tett eljárások expozéjának. (Halljuk!) Mondom, csakis erre a tárgyra kívánok kiterjeszkedni és a közoktatásügy egyéb fontosabb problémáit, és azt az Ugron Gábor tisztelt képviselőtársam által is felemlített szomorú dolgot, mely sötét árnyékát ráveti a magyar közélet elposványosodására, most felhozni nem akarom. Előre jelzem azonban, hogy ezt még kriKÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXIX. KÖTET. tika tárgyává fogjuk tenni azon a helyen, a hol a tétel a költségvetésbe be van illesztve, és esetleg javaslatok alakjában is a tisztelt háznak indítványokat teszünk. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) T. ház! Midőn tehát a tisztelt miniszter úr beszédével foglalkozom strikte érteieinben, nyíltan megvallom, hogy felszólalásában vannak oly szimpatikus vonások, a melyekkel én teljesen egyetértek; de viszont nem hallgathatom el némely aggodalmaimat, a melyek a kérdés tüzetes átvizsgálásánál bennem támadtak és a melyeket e helyről a tisztelt ház előtt nyíltan fel akarok tárni. (Halljuk! Halljuk!) Hogy pedig meggyőzzem a tisztelt miniszter urat, miszerint tárgyilagos kritikára törekszem, elismerésemet fejezem ki neki azért, hogy épen nyilatkozatában találok egy komoly lépést az autonómia és kongnia létesítése érdekében. Évtizedek óta az első komoly lépést, a mely nem üres Ígéretekkel vagy a puszta jóakaratnak homályosságával iparkodik e kérdést a házban tárgyalni, hanem a komoly, törvényhozási akczió terére lép. És ez már magában véve érdem, mert a kezdeményezés bátorságát mutatja fel. De egyúttal szakítást jelent azzal az irányzattal is, a mely üres ígéretekkel iparkodott kilenezmillió katholikusnak jogos igényeit évtizedeken keresztül kielégíteni. (ÍJgy van! bal felől.) igazán, úgy voltunk mi katholikusok a mi autonómiánkkal, mint az a kereskedő a kirakatával, a ki a legszebb dísztárgyait rendesen akkor teszi ki, mikor nagy sürgés-forgás, vagy valami vásári zaj mutatkozik az utozán. Mikor azután az ünnepségek lefolytak s a vásárnak vége van, a dísztárgyat leporolják, visszateszik a régi helyére, hogy a használatban valami nagyon el ne kopjék és legyen egy vonzó tárgya a kirakatnak mindig. így voltunk mi is a mi autonómiánkkal. Mikor a választások ideje következett, egy-két határozati javaslat alakjában kitették a kirakatba, az országház asztalára, hogy a járókelő közönség bámulja meg és iparkodjék az üzletet nagyforgalmúvá, jövedelmezővé tenni. Mikor azután vége volt a választásoknak, a dísztárgyat leporolták, visszatették a sutba, hogy a legközelebbi időben ismét előhozzák. (Tetszés balfelöl.) Csakis a mi politikai viszonyaink között volt az lehetséges, hogy kilenezmillió honpolgárnak, tehát a nemzet többségének egy kérvényét 25 éven keresztül még feleletre sem méltatták, (Ügy van! Úgy van! balfelöl.) Ez nem csupán az országos többség akarata ellenében volt illojális eljárás, hanem, azt hiszem, iliojális eljárás volt a koronával szemben is, a melyre a gyanúsításnak homályát vagy árnyát vetette épen az az indolenczia, hogy a tömeg egy része a hibát, vagyis az elaborátum helyben S4