Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-552
«S2. orssságos ülés 1896. február 6-án, csütörtökön., 253 így. Hiszen ők nem tehetnek róla, ha őket az állam egészen magukra hagyta akkor, a mikor lelkükbe az ily gondolkozásra vezető érzületet és szellemet a nevelés emlőin beszívták. A t. miniszter úr maga is beismerte legközelebb, hogy a nemzetiségi iskolák az államellenes izgatásoknak, a dákoromán és pánszláv űzelmeknek a fészkei, de aztán hozzátette, hogy ezeken a bajokon a tankönyvek, tantervek, tanrend és fegyelmi eljárás ezélszerü szabályozásával is lehet majd a revizionális törvény megalkotásánál segíteni. Hiú reménykedés ez. Az a szellem, az az érzület, mely a dákoromán vagy a pánszláv érzelmű tanítókat eltölti, ki fogja könnyű szerrel játszani, meg fogja könynyen hamisítani a miniszter űr tanterveit és tankönyveit. Mi úton és módon fogjuk a naponkénti tanítást ellenőrizni? (Zaj.) Elnök 1 Kérem, ne tessék itt beszélni! Pogrányi József: Tanfelügyelőink minden napnak lefolyása után talán valami Röntgen-féle készüléket fognak alkalmazni, a melylyel megvizsgálják, vájjon a tanítók tanításainak igazi belső értelmén a hazafias tendencziák szimptomái feltaíálhatók-e ?! A Bach- és Schmerling-rendszerek sajtó-czenzurája elég szigorú volt, de minden szigor sem volt képes meggátolni, hogy a magyar ember a sorok közül is ki ne olvassa azt, a mi onnét ki volt olvasható vagy olvasandó. A t. miniszter úr kísérlete a népoktatási törvények revíziójával bizony nem fog a mostani állapotokon gyökeresen segíteni, csak a csalódások számát fogja ismét egygyel szaporítani. Fejtegette legközelebb a t. miniszter úr, hogy a kizárólagos állami népoktatás még Franczia- és Poroszországokban és általában oly országodban sincs meg, a hol a népoktatás törvény által állami feladatnak kimondatott, mert ott vannak az állami népiskolákon felül felekezeti és községi népiskolák is. Ez igaz, de vegyük ám hozzá azt is, hogy ezek a felekezetek és községek csak az állami törvényhozás engedélyével és hozzájárulásával, vagyis átruházott hatáskörben gyakorolják az iskolafentartási jogot; ép úgy, mint a hogyan teljesítettek nálunk eddig egyházi hatóságaink, illetve lelkészeink az anyakönyvvezetés teendőit. Mi törvényalkotásainkban — különösen ha központosítási mfíyeletekrőí van szó — nagyon szeretünk a francziák és főkép a poroszok mintái után menni, hát miért nem akarjuk őket a népoktatás terén is követni ? 0 nekik nincsenek nemzetiségi bajaik, minekünk vannak. Ha ők mégis állami feladatnak deklarálták a népoktatást, mi kétszeresen vagyunk utalva ugyanazt cselekedni. Ha ott a hatáskör átruházása érvényben, gyakorlatban van, minálunk is lehetséges, sőt ezélszeríí is lesz meghonosítani, mert vannak hazafias felekezeteink és elégséges bő számmal ilyen városaink és községeink. (Helyeslés a szélsőbalon.) Azt is nyilatkoztatta a t. miniszter úr legközelebb, hogy az 8 liberalizmusa nem képes megemészteni a kizárólagos állami népoktatás eszméjét, mondván, hogy egy szabad állam szabad intézményeihez az nem méltó. Ne koptassuk el, t. miniszter úr, Örökös emlegetésekkel azt a liberalizmust. (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez is,mint sok más, vesztheti a minduntalan való emlegetés által becsének igazi erejét. Ha a szabadelvtíség érvényesülése valamely konkrét esetben, vagy valamely intézmény megalkotásánál nemzeti érdeket nem sért, ám támogassák azt. Ha a szabadelvtíség érvényesülése valamely nemzeti érdeknek kielégítésével 411 kapcsolatban, úgy ez utóbbiért az elsőt is támogatni kötelesség. A kötelező polgári házasság intézménye, mint magában véve tisztán liberális irányú törvényalkotás, a szabadelvű eszmék álombirodalmában még igen sokáig ott barangolhatott volna, ha nagy nemzeti és társadalmi érdekeink nem követelik annak életbe léptetését. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Midőn azonban a liberalizmus önczélként akar szerepelni, midőn az ebben az irányban túlteng, s érvényesülése az állam legeminensebb és legmagasabb érdekeibe ütközik, a milyen liberalizmus a mi viszonyaink között az általános választói jognak vagy az általános tanszabadságnak hirdetése is, az ilyen szabadelvtíség túl lő a czéíon. Azt, mint nemzetemre károst én nem pártolhatom, sőt úgy érzem, hogy azt e helyről támadnom elengedhetetlen kötelesség. A t. miniszter úr e kérdés felett tartott legutóbbi beszédében, úgy odavetőleg, azt mondotta, hogy az államosítás 25—30 millió forint kiadásba kerülne. Adatokkal a miniszter úr azt a 25—30 milliót nem támogatta; pedig kívánatos volna, hogy a kérdésnek ezzel az oldalával is tisztába jöjjünk, mert vannak ennél a számösszegnél jóval kisebb méretű számkombinácziók is, melyek többnyire a 17 — 23 millió között mozogtak ; míg másrészről vannak igen sokan, a kiket az államosítás követelésétől egyedül a pénzügyi szempontok nehézségei tartanak vissza. A t. közoktatásügyi miniszter úr legutóbbi beszédében a népoktatás kérdésére vonatkozó álláspontját abban foglalta össze, hogy ő az államosítás hivei előtt lebegő nemzeti czélt a felekezeti és közsi'gi iskolákkal versengő állami népiskolák folytonos szaporításával is elérhetőnek véli. Ha azonban az állami népiskolák folytonos szaporítására fektetjük e tekintetben a fősúlyt, akkor számolnunk kell azzal is, hogy a felekezeti népiskolák fentartása mellett meddig mehet az állami népiskolák javára a terjeszke-
