Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-552
550 64 *' országos fllés 1896. február 6-án, cetttflrtSkSn. állam által közvetlenül kezelt népoktatás segélyével érhető el. Fajilag és felekezetileg szaggatott népességű államban a polgári összetartozandóság közös érzete, a polgárok azonos gondolat- és érzelemvilága hogyan is fejlődhetnék valaha ki az állam jellegét magán viselő nemzeti nevelés és annak szelleme nélkül?! A mi eddig követett közoktatási rendszerünk azonban, úgy látszik, más, közvetett úton véli elérhetni a czélt. Gyakran halljuk ugyanis hangoztatni, hogy a széthúzó elemek törekvéseit végre is a saját nemzeti kultúránk túlsúlyával, fölényével fogjuk lefegyverezni. Ez a mondás jelszónak szép, de a maga egészében nélkülözi a belső, a gyakorlati igazságot. A kulturális tálsúlyt vagy fölényt a nemzet egyik része egyes osztályainak a másik és a többi fölött, egyéb tényezők mellett, a magasabb iskolai és értelmi képzés nyújtja; de az az értelmi és erkölcsi erő, mely ezen az úton előáll, csak egyes körökre, lefelé csak bizonyos határig terjed, a min túl hódítni, vonzani, egész néptömegeket magához kapcsolni képtelen, ha közötte és azon nép között, legalább általános gondolkozásban és érzésben, megfelelő népnevelés híján, nincs meg az alkalmas erkölcsi kapocs. A kulturális túlsúlyi elméletnek nincs gyakorlati jelentősége ott, a hol idegen befolyásoktól vezérelt egész tömegek politikai létezel ul maguknak a kifelé való gravitáczióban megnyilatkozó szeparatizmus elvét tíízték ki, mert ott az ellenséges népérzelem visszautasító ellenállásán a kulturális túlsúlyban rejthető erőknek minden erkölcsi befolyása megtörik. (Igaz! a szélső baloldalon.) Hallani lehet népoktatási rendszerünk védelmére azt is, hogy nincs ok aggodalomra, mert a népoktatás feletti legfelsőbb felügyelet is az állam kezében van. No hát llami felügyeleti befolyás, a mi gyarló felügyeleti szervezetünk mellett, meglehetősen illuzórius, de ha még oly szigorral gyakoroltatnék is, nyilvánvaló, hogy a puszta felügyeleti hatáskör nem fogja soha a közvetetlen rendelkezés előnyeit pótolni s ennélfogva a nevelés ellenséges irányú szellemét sem megváltoztatni. A tisztelt kormány akkor, a mikor a törvényhatósági közigazgatás államosításának szükségességét védi, a mellett egyik legfontosabb érvül azt szokta felhozni, hogy a központi kormány felügyeleti jogköre egymagában nem képes a közigazgatás jóságát, czélszeriíségét, annak a nemzeti feladatok eszközlésére alkalmassá tételét biztosítani és hogy ennélfogva a központi kormány a tisztviselők felett való közvetlen rendelkezés jogkörével is felruházandó. Ha ez a tétel, mint tapasztalatból eredt meggyőződésnek kifejezése, a kormány ítélete szerint valóban áll, tehát ott és azon a téren, a hol a központi kormány a maga felügyeleti szigorát, — a mindenütt jelenvaló hatalmi főispánok útján — annál hatályosabban gyakorolhatja, mert leküzdendő államellenes törekvésekre a törvényhatósági tisztviselőknél nem talál: akkor valóban érthetetlen, miért késik az államhatalom közvetetlen rendelkezési igényét a népoktatás terére is kiterjeszteni, a hol épen nincs késlekedésre idő. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Uralkodik egyes körökben, talán a t, kormány körében is, az a felfogás, hogy a népoktatás államosítása azért is kerülendő, mert ez az erőszakos magyarosítás színében tűnhetnék fel a nemzetiségek előtt, En azonban ennek a felfogásnak valamelyes elfogadható magyarázatát még nem hallottam. De, nézetem szerint, nincs is hozzá alap, mert az állami népoktatás uem foglalja múlhatlanúl magában a nyelvi egység létesítésének eszméjét is. Nem ez itt a ezél. A czél első sorban az, hogy a hazafias nevelési irány az egész vonalon, a tanítóképezdéktől kezdve lefelé a legfélreesőbb népiskoláig, biztosíttassák. Ennek egyetemlegesen való elérése pedig csak állami néptanítók, mint állami funkezionáriusok alkalmazásával lehetséges. (Igaz! Úyy van! a szélső baloldalon.) A feladat másodsorban az, hogy az állam hivatalos nyelvének elsajátítására az állam minden leendő polgárának mód és alkalom nyújtűssé k. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ez sem biztosítható máskép, mint csak az állami népoktatás által. Az első, a főezél, minden államnak saját Önfentartási kötelességéből, az utóbbi feladat az államnak a saját polgárai irányában való elengedhetetlen kötelességéből folyik. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Az államhatalomnak legszigorúbb kötelességeiről van hát itt szó, oly kötelességekről, melyeket ha elmulaszt, végzetes hibát cselekszik, a melynek balkövetkezései, elébb vagy utóbb, de kimaradhatianok. (Igás! Úgy van! a szélső' baloldalon.) Azt mondják erre némelyek, hogy a nemzetiségekkel szemben igen kényes a helyzet, már pedig az okos és körűitekintő politika a tényleges helyzettel való számolást el nem engedheti. Ez igaz, de csak azzal a hozzátoldással, hogy tekintetét egyszersmind a messzebb jövőre is kell irányoznia. Ha mi mindig csak a tényleges jelennel való megalkuvásnak politikai rendszerét űzzük, de a későbbi időkre nem gondolunk: megengedem, lehet ez is politika, de nem az a politika, a minőt követni erősebb állami öntudata népek szoktak. Különben, t. ház, mi az államosításra mindeddig, úgyszólván alig gondoltunk, de ez nem tartóztatta soha egy pillanatra sem vissza a nemzetiségi agitátorokat attól, hogy színlett, nem létező faji sérelmek miatt ne rágalmazzák örökké, belülről és kivűlről egyaránt, a magyar államot. (Helyeslés a szélső baloldalon.)
