Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-552

236 552. országos ülés 18%. február 6-áii, csütörtökön. várról külföldön megjelent, ezt ábrázolja. Európa­szerte számos egykorú könyvben, röpiratban ol­vashatjuk annak a dicsőségns asszonynak három évi hősi ellenállását a szabadság ezen szikla­fészkében, a mely olyan híressé tette Munkács, vagy az idegenek szerint Monkacz, Mongacz nevét, mint magát a magyart, úgy, hogy, t. ház, még a portugál, dán, holland s mindenféle né­pek, nemzetek nyelvén is ismerik a XVII. század végéről a munkácsi várnak leírásait s való, avagy fantasztikus rajzait. A további szabadság­harez idején Zrínyi Ilona méltó fia, II. Rákóczi Ferencz fejedelem alatt Munkács még inkább megépült, megbűvölt, megszépült; s legutolsó védbástyája volt a szabadságnak úgy akkor, valamint 1848/49-ben is, Komárommal és Péter­váraddal együtt. Tehát Munkács vára azon erős sziklafészek, a mely, volt rá idő, egyetlenegy­magában állott fenn a szolgaság jármába döntött országban, mint a szabadság sziklafészke. S ezt a helyet az abszolutizmus azzal akarta meggya­lázni, hogy börtönné alakította át, a nemzet felvi­lágosítására törekvő nagy embereket, mintKazinczy Ferenezet a szabadság várába záratta el, és ott pengette a bilincseket, és azóta folytonosan e czélra szolgál; mi átörököltük fegyházzá átalakítva a Bach-szisztémából; s ennek a meggyalázó hiva­tásnak szolgált tényleg e szabadságnak dicső­séges múltú Sziklavára. Mivel bebizonyult, hogy fegyháznak nem való, mert a mortalitás benne igen nagy ; minthogy azon dísztermek, a melyek­ben egykor Lorántffy Zsuzsanna, Báthory Zsófia, és Zrínyi Ilona fejedelemasszonyok s a nagy Rákóczi fejedelem laktanak, a melyekben a kerubinokat ábrázoló szép stukkó-díszeket még mindig látni — van egymásután hat terem, melyek a terraszra néznek, a mely terraszon a millenáris emlékoszlop fog felállíttatni — ezen termeken kivtíl a többi tágasabb termek, a me­lyek hajdan lakóházak, ma munkatermekűl szol­gálnak; lakházakul araboknak kazamaták szol­gálnak, a melyek bombamentesek, de melyeket természetesen mind szellőztetni nem lehet, ezért van a nagy mortalitás ott; e boltokat hajdan csak bombardmentek idején lakták emberek. S ehhez még a mély várkút felett elhelyezett taposókerékbe most hat-nyolcz rabot állítanak bele és velők végeztetik a vízfelvonatás munkáját nehéz vedrekben. Ezelőtt kétszáz esztendővel már lovakkal vonatták e vízmerő gépet, de a XIX. század barbárizmusa a rabokra kényszeríté ezt a fel­adatot. A nagy, hektoliternyi vedrekben ki­merített víznek e taposó munkájánál átmeleg­szenek, aztán az erős hegyi légvonatba kerülnek, úgy, hogy nem csoda, ha e miatt is oly nagy a halandóság a munkácsi fegyenczek közt. Csak üdvözölhetem tehát és humánusnak találom a t. igazságügyminiszter úrnak azon intézkedését, hogy ezt a várat mint fegyházat végleg megszüntetni szándékozik. Ez a vár, t. ház, az állam tulajdona, a kincstáré. Tömérdek benne az épület, nemcsak magában a várban, de a vár alatt is, a fegy­őrök által lakott kaszárnyák, laktanyák mind jó épületek. Ezt az ép, erős, emlékezetes várat romba dőlni engedni vétek volna, mikor az szá­zadokon át dicső fényben tündökölt, és midőn most az Felső-Magyarországon a magyarság kulturpontjává tehető, nagyon csekély költséggel, a mint már ezt megpendítettem a regnikoláris deputáezió előtt, és Bereg vármegyében is pro­pagandát csináltunk, hogy ez a munkácsi vár rendeztessék be történelmi és természetrajzi múzeummá. Hiszen vannak ennek a várnak dísztermei, a mely közül hat jókora terem még a fegyháztól is teljesen elválasztható, ennek a berendezése nagy költséggel épen nem jár, és azért melegen ajánlom a t. miniszter úr figyel­mébe, mint a kinek tárczájához tartozik az ily múzeumoknak a felállítása. A t. miniszter úr­nak, mint említettem beszédein elején, örömmel konstatálom, kiváló érzéke van a magyar kul­túra iránt. Méltóztassék ezt az eszmét fel­karolni, és megtenni a lépéseket ott egy ily nemzeti múzeum felállításához. Meg lehetne mal­most is kezdeni; hiszen hamar készen volnának a berendezéssel, ott van Munkács városában Lehoczky Tivadarnak e vidékbeli prehisztorikus tárgyakban, különösen bronzokban gazdag gyűj­teménye, mely könnyen megszerezhető; ott van Bereg vármegyének régi levéltára, mely bármikor átvihető, ott vannak a beregi, mára­marosi, ugocsai, ungi, szatmári stb. vár­megyei nemes családok levéltárai, melyek örök megőrzés végett bizton elhelyezhetők volnának. Ott van fi nagy gróf Schönborn-féle uradalom, a hajdani munkácsi herczegség óriási területe, a mely természetrajzi, erdészeti, geológiai és más egyéb ritkaságokban bővelkedik; s e tárgyakat egybe lehetne gyűjteni, a miben az uradalom főúri tulajdonosa szívesen hozzájárulna ehhez, úgy, hogy akár félév alatt be lehetne ren­dezni az egészet. Most még ott vannak a rab­munkások telepei, köztük asztalosok, ezekkel a legolcsóbban lehetne megcsináltatni a berende­zésre szükséges kellékeket. A terv ott van a miniszterelnök urnak a mit készítettem, átadtam neki, hogy miképen lehetne elkészíteni azt a hat nagy termet, mely eddig dolgozóhelyiségííl szolgált és a múzeum czéljaira átalakítani. Mindez majdnem minden költség nélkül létesülhetne, és valósággal egy magyar Wartburggá tehetnők ezt a várat, vagy legalább olyanná, mint a minő érdekes vár az ország nyugati részén Fraknó, és az ország

Next

/
Thumbnails
Contents