Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-543

543. országos ülés 1896. január 27-én, hétfőn. 15 Midőn tehát ezen nyíláson a főispánok tételénél a rendszer és annak egész árnyoldala i!y örvényben nyilvánul, akkor a gyökeres orvosszert részemről egyébben nem látom, mint a főispáni rendszer és főispáni állások megszüntetésében. E tekintetben teljesen pártolom tehát Ivánka Oszkár t. képviselőtársam határozati javaslatát. Azok a javaslatok, melyek itt a borsodi eset ötletéből még fenforognak, úgy, mint a Herman t. képviselőtársam határozati javaslata, valamint gróf Csáky Albin határozati javaslata is: azok mind abból az inczidensbőb merültek föl és egyáltalában a jövőre vonatkozó intézkedéseket foglalnak magukban. Ámde, t. ház, ezek csak a jelen helyzetet akarják szanálni, de a multat érintetlenül akarják hagyni, azonban ezen múltat mindenképen expiálni kell, és azért én részemről más javaslathoz nem járulhatok, mint azon kiegészítő határozati javaslathoz, melyet t. barátom Bartha Miklós beadott, és azért én azt pártolom, (Helyeslés a baloldala.) Illyés Bálint jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A tárgyalás alatt levő tétel nemcsak a főispánokról, hanem a főpolgármesterekről is szól. (Halljuk! Halljuk!) A tételnek ezen második része teszi kötelességemmé, hogy ezen ügyhöz a magam részéről is hozzászóljak. Kötelességemmé teszi ezt azért, hogy én az ország közvéleménye előtt igazoljam azt, hogy az a ragály, a mely egy egész országot elfogott, legnagyobb sajnálatomra, még a fővárost sem kímélte meg és annak területére is átcsapott. (Halljuk! Halljuk!) Ha ez nem tenné kötelességemmé a felszólalást, kötelességemmé tette volna az, hogy nekem a belügyminiszter úrral is akad egy kis leszámolni valóm. 0 ugyanis, midőn köteleeségszertíleg másutt voltam elfoglalva, beszédet mondott, melyben arra a már nem szokatlan útra tért, hogy kicsit gorombáskodott. Azt mondta, — és csodálatos, hogy a bécsi lapok beszédének csak e passzusát tartották közlésre méltónak, — hogy büszke arra, hogy nincs velem egy ízlésen. A mi az Ízlést illeti, Babó és Ivánka t. képviselőtársaim saját álláspontjukat már abszolválták. A mi engem illet, én sokkal édesebben, szelídebben akarom azt abszolválni. Vegye tudomásul, t. miniszter úr, hogy el vagyok tökélve, öntől a azoktól, kik velem e kérdésben szemben állanak, sokkal nagyobb gorombaságot is mosolylyal tűrni. De én, hogy ízlésemet megkülönböztessem a miniszter úrétól, minden gorombaságtól menten és objektíve egy kis illusztráczióval fogom bemutatni, milyen az én ízlésem, és milyen az övé. (Halljuk/) Vegyünk egy példát; kezdjük a patikán. Hogy egyszer s mindenkorra elimináljak egy momentumot a dologból, hogy én sem egy apának, sem egy rokonnak soha ez életben rossz néven nem veszem, s azért neki szemrehányást tenni soha nem fogok, ha gyermeke vagy rokona érdekében tisztességes emberhez illő lépést tesz. Sohasem fogom azt vádolni, a ki valamit kér, hanem azt, ki esetleg mások hátrányára megadja. (Helyeslés balfelől.) Ezzel legyünk tisztában. A patika dolgában is csak azt a momentumot tartottam kiemalendőnek, hogy a miniszter úr — az én Ízlésemnek meg nem felelőieg, de az övének megfclelőleg — számtalan más érdemesebb mellőzésével egy patikát adományozott, a mely nagy anyagi emolumentum is. Miben különbözik az én ízlésem az övétől? A miniszter úr feláll és azt mondja, hogy azért nem adja annak a 53 szór folyamodott provizornak a patikát, mert annak előbbi időkben már patikája volt. Ha e lapszus a miniszter úrral megesik ott, hol főispánok vagy főszolgabíró bizonyos balmazújvárosi jelentésekkel tévesen iuformálják, ezt értem, meg is tudom bocsátani, nem is teszem őt egyénileg felelőssé, hanem csak állásában. De ha ez oly ügyben esik meg, melynek anteaktái és összes iratai saját minisztériumában vannak, a hol tehát neki nemcsak joga, hanem lelkiismereti kötelessége saját aktáit megvizsgálni, mielőtt nyilatkozik: akkor engedje meg a miniszter űr, — nem büszkeségből, hanem egyszerűen konstatálom, — szeretem, hogy más ízlésen vagyok, mint ő, mert az a Terstyánszky Béla nevű 53-szor folyamodott úri ember a ^Magyarországban* kijelenti: »Bec^ületszavamra mondom, hogy a miniszter urnak az állítása valótlan.* Perczel Dezső belügyminiszter: Szóltam én Terstyánszkyról ? Zsoldosról volt szó! Azt nevezte meg a képviselő úr. (Mozgás balfelől) Várady Károly: Az összesekről volt szó. (Zaj). Polónyi Géza : Mikor a miniszter úr arról beszélt, hogy azt az 53-szor folyamodót miért utasította vissza, nem lehetett Zsoldosról a szó, mert az tudtommal nem 53-szor folyamodott, hanem csak egyszer; 53-szor csakis Terstyánszky Béla folyamodott, és erről állíttatott, hogy azért lett, mint érdemesebb, elutasítva, mert már patikája volt. Most már tudomásul veszem, hogy a t. miniszter úr megint rektifikál. Ugron Gábor: Rektifikál személyekben! Polónyi Géza: Ez a dolognak gyöngébb oldala. Látja, t. miniszter úr, az én ízlésem egészen más. Az én ízlésem szerint arról a helyről óvakodni kell, nehogy valótlanságot állítsak oly aktákra nézve, melyeket magam kezelek, nehogy az essék meg velem, hogy