Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-550

560. országos ülés 1896. február 4-én, feedden. 185 gondolatot ébresztik benne, mintha ő nem várhatna más párttól semmit, csak a néppárttól, mert más pártok nyomtatványait az államhatalom nem üldözi, csak egyedül a néppártéit, és mártiromságot csinálnak és a mártiromság koszorújával vonják körűi azokat a dolgokat, a melyeket a legjobb hagyni, hogy alkotmányunk fórumán szabadon érvényestíljenek, és ellenérv alakjában, mert akkor nagyon könnyű lesz nekik, és nagyon könnyű lesz nekünk is, ha igazunk van, bebizonyítani igazságunkat, és érvényesíteni azon felfogással szemben a saját felfogásunkat. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Kérem én a t. belügyminiszter urat, — konkrét esetre hivatkoztam, — hogy ebben az ügyben indítsa meg a vizsgálatot és nyugtassa meg az országot. És kénytelen vagyok a fővárosi rendőrségnél, bár elismerem annak haladását és fejlődését, és helyeslem mindazt, a mit Pázmändy Dénes és Holló Lajos t. barátom elmondottak, megint a polgári jog érdekében felszólalni. (Halljuk ! Halljuk!) Megint nem saját pártfeleim érdekében emelem fel szavamat, a munkások érdekében, mert azt tapasztalom, t. ház, hogy Magyarországon a munkásoknak nagy és erős agitácziójára a legtöbb jogalapot nem a mi társadalmi rendünk, nem a munkásviszonyaink, nem a bérviszonyok, hanem tisztán a rendőri hatalomnak durva és oktalanul visszaélő kezelése szolgáltatja, (Ügy van! a szélső baloldalon.) A rendőrségnek a munkások minden gyűlésébe való beavatkozása, de beavatkozása oly módon, a mit sehol, még Piripóeson sem tűrnének el a polgárok, hacsak egy parányi önérzet van bennük, az a rendőrségi beavatkozás megszabja a népgyűlést tartóknak, hogy miről szabad nekik beszélni. (Egy hang a szélső baloldalról: Hogy kinek szabad beszélni!) Azt is megszabja, hogy kinek szabad er ak beszélnie; ha népgyűlést hívnak össze, másnak, mint az előre bejelentett szónokoknak, nem szabad felszólalni. Hogy miről beszéljenek, abban is a határokat, korlátokat, még talán az időt is a rendőrtanácsos vagy a rendőrbiztos, ki oda ki van küldve, szabja meg. Szóval minden munkás-, vagy mondjuk szocziálista-gyűlésnél, de még a nem szocziálista gyűléseknél is, hanem minden munkásgyűlésnél mit olvasok én a lapokban? Egy állandó marakodást a gyűlés rendezői, szónokai, tagjai és a rendőrség közt. A helyett, hogy az a rendőr méltósággal ülne ott, mi történik? Ha a tagok valamit hibáznak, tessék a hibást bíróság ©lé állítani, de a rendőrnek nincs joga Magyarországon bárkinek száját betömni, legyen az munkás, vagy dologtalan ember. (Zajos tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Magyarországon mindenkinek joga van a maga véleményét megmondani, hirdetni és kifejteni, és KÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XXIX. KÖTET. keresni kell egy alkotmányos országban, hogy épúgy, mint a parlamenti tárgyalásokban, a nép ajakán érvényesülő vitatkozás rendjén is a nép meggyőződjék a jobbról, elmélkedjék állapotának javításáról, és így nyugalom szereztessék azon meggyőződés alapján, hogy önmaga rendelkezik sorsa felett. De ha összegyűlnek a munkások, és azt tapasztalják, hogy bármely népgyűlés, melyet bárhol tartanak, több joggal és szabadsággal bir, mint a melyet ők tartanak, akkor beszáll az a gondolat a munkásemberek szívébe és arról álmodoznak, hogy őket a jelenlegi társadalom üldözi és nem engedi, hogy saját ügyeiket megbeszéljék, holott ellenkezőleg arra kellene törekedni, hogy a munkások által összehívott gyűlések valójában vitatkozó gyűlések legyenek, hogy ott az érvek érvekkel összemérkőzzenek. És ha arról akar gondoskodni a t. miniszter úr, hogy az állam érdekeit is valaki védelmezze meg, akkor csak engedje meg a szabadságot érvényesülni, mert minden visszaélés, minden hamis okoskodás, a társadalom visszássága a szabadság által jobban van orvosolva, mint az elnyomás által. (Úgy van! a ssélső baloldalon.) Minden munkásban egy ilyen munkásgyűlés után az a gondolat ébred fel: az az elnémított szocziálista munkás micsoda igazságokat mondott volna, ba engedték volna szólani. így az ő képzelőtehetsége teljes erejével működik és festi meg magának a képet, hogy mit alkothatott volna és hogy rémült volna meg a polgári társadalom tőle; pedig egyedül egy rendőrtisztviselőnek butasága, korlátoltsága és a szabadság törvényének meg nem tartása és a belügyminisztérium részéről ilyen visszaéléseknek védelemben részesítése az, a mi a munkások kedélyét elkeseríti, őket a társadalmi rend ellenségévé, és a polgári rendet megtámadni minden perczben készekké teszi, mert nem találták meg a törvény és az alkotmány azon oltalmát, a melyre a legegyszerűbb polgára az országnak is kell hogy számíthasson. (Élénk helyeslés a ssélső baloldalon.) Hát, t. képviselőház, az utóbbi időben hallottam eseteket; egy eset olyan volt, a melyben munkások egyszerűen innen Budapestről eltolonczoltattak. Hát engedelmet kérek, Magyarországnak van egy sovinizmusa, a melyért sokszor megtámadják, és midőn a minap egy oláh főúrral vitatkoztam a felett, azt mondottam, hogy a magyar sovinizmus és az oláh sovinizmus közt nagy különbség van, és ez az, hogy míg a magyarok sovinizmusa abban áll, hogy mindenkit magukhoz akarnak kapcsolni és magukba akarnak olvasztani, az oláhság sovinizmusa abban áll, hogy ők senkit magukhoz nem akarnak kapcsolni, mindenkit ki akarnak országuk 24