Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-549

549. országos Slés 1896. február 3-án, hétfőn. 153 tudós, JaquesBertillon előadást tartott Európa nagyobb városainak lakásviszonyairól. Ezen előadásban kimutatta azt, hogy Európának hat nagy városa közt a szegényeknek és munkásoknak a lakásviszonyai Budapesten a legrosszabbak, mert míg például Parisban — Bertillon statisztikája szerint — száz lakos közül 14, Bécsben és Berlinben 28, Moszkvában 31, Szent-Pétervárott 47 vagy 48, addig Budapesten száz lakos közül 71 lakott túlzsúfolt lakásban. Ugyanazon kongresszusra a legtekintélyesebb és legelterjedtebb angol orvosi szaklap, a »Lancet« is elküldő tte levelezőjét, a ki maga bejárta a városnak különböző részeit, megtekintette a muukáslakásokat, a belvárosi pinezelakásokat sem hagyta figyelmen kivül és az általa látottakat, tapasztaltakat következő czíni alatt: »Mit nem mutattak meg a nemzetközi higiéniai és demográfiai kongresszuson*, megírta lapjában. Ebből a czikkből bátor vagyok egynehány idézetet felolvasni. (Halljuk! Halljuk.') Először azt mondja: »Budapest Európa összes fővárosai között, a szegényes munkásosztály lakásviszonyait tekintve, egyike a legeslegrosszabbnak.« Meglátogatta a »Laneet« tudósítója a városi szükséglakásokat is; ezekről a következőket mondja: »Ugy látszik, arra nem is gondoltak, hogy a közegészségügy alapelveire is figyelemmel legyenek. Midőn ott állottam e nyomorult városi épületek előtt, a moslékkal öntözött talajon s védekeznem kellett a nyilt gödör undorító bűze ellen, lehetetlen volt, hogy eszembe ne jussanak a londoni grófsági tanács által a Parker-streeten épített mintaszerű közös lakások. Ha a város nem képes többre, mint hogy ilyen fabarakkokban ötkrajczáros díjért közös ágyakra fektesse a szegényeket, jobb, ha semmit sem tesz. Ennek a helynek a megtekintése elég ahhoz, hogy mindenkit meggyőzzön arról, hogy Budapest hatóságainak fogalma sincs arról, hogy a szegények lakásait illetőleg minő kötelességei Tannak. Budapest város a midőn fabarakkokat építtet és ad ki a szegények lakásául, a melyekben még az ágyak sincsenek az illendőségnek megfelelően egymástól elválasztva, a hol a szobákban nincsenek meg a sízükséges felszerelések, kényelemnek szine sincs ; nincs csatornázás : nem jó, de rossz példát mutat.« De nem folytatom tovább, t. képviselőház, mert azt hiszem, hogy az eddig felolvasottak elégségesek arra, hogy a t. háznak, a t. belügyminiszter úrnak, a ki bizonyosan értesülve van mindezekről, a figyelmét xijolag felhívják erre a kérdésre. Én a magam részéről csak arra kérem a t. belügyminiszter urat, hogy ismert erélyével méltóztassék ezt a dolgot a kezébe venni. KÉrvu. NAPLÓ. 1892—97. XXIX. KÖTET. Biztosítom, hogy minden jóérzelmű és minden művelt ember szívesen megbocsát neki egy kis autonómia-sértést, ha ezt az ügyet máskép rendezni nem lehetne. A tételt különben elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon,) Illyés Bálint jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A közegészségügy, a melyről épen az előttem szólott t. képviselőtársamtól szakszerű, átgondolt és szép beszédet hallottunk, valójában eléggé fontos, sőt nagyon is fontossággal bir arra, hogy a magyar törvényhozás termeiben, ezzel a ránk nézve olyan kiváló súlyú ügygyei egy kissé foglalkozzunk akkor, a mikor annak módja, ideje és helye van, mint épen jelenleg. (Halljuk!) Nevezetesen, ha a népszaporulatot, különösen pedig a halandóság arányát számbaveszszük, — a statisztika kimutatása szerint — Európa különböző országaiban, és hozzáteszem még különböző fajainál, akkor az ember megdöbbenve áll meg, a mennyibea épen magyar fajunknál a szaporulat aránylag kevés, a gyermekhalandóság különösen nagy, úgy, hogy Németországban, a hol tudvalevőleg sokan vannak, a kik nem nagyon jó barátai nemzetünknek és fajunknak ezer esztendő óta, — mondom — Németországban vannak tudósok, a kik már kiszámították, hogy a magyar faj mikor fog kihalni. Remélem, hogy a magyaroknak az a jó istene, a ki ebben az országban az ezer évet megérnünk engedte, meg fogja engedni, hogy megérjük a második ezredévet is, természetesen olyaténképen, hogy magunknak is, minden nemzedéknek legközelebb ennek, a melynek mi tagjai vagyunk, kötelessége megtenni a viszonyokon azokat a javításokat, a melyeket a modern közegészségögy sgy polgáriasait nemzettől megkíván. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én azok ismétlésébe, a miket az előttem szólott t. képviselőtársam elmondott, nem akarok bocsátkozni, azoknak részleteit csak érintem, azt azonban szívesen elismerem magam is, hogy nem minden a kormányok lanyhaságán vagy erélytelenségén múlik, a mi múlik e tekintetben, hanem sok helyen municzípiumaink sincsenek áthatva annak tudatától, hogy mekkora fontossággal bir a közegészségügy hazánkra és fajunkra nézve. A gyakorlati életben is érintkezvén és társalogván a közegészségügy hivatott őreivel, arra a meggyőződésre jutottam, hogy e téren pártkülönbség nélkül el kell követni mindent, hogy a viszonyok javuljanak. A közoktatásügyi miniszter úr is, igen helyesen, nagy súlyt helyez erre a népiskolákban és preparandiákban. S minthogy első sorban az anya kötelessége a gyermeket ápolni, különös súlyt •20