Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-549

152 549. orsaágos ülés 1896. február S-án, hétfőn, tására vonatkozó tervezetet. Azóta több izben megsürgette és kérelmezte ezen ügynek elintézését, azonban úgy látszik, a dolog még mindig a tanulmányozás stádiumában van. Elismerem, hogy a t. belügyminiszter úrnak helyzete nagyon nehéz, mert megjegyzendő, hogy az orvosoknak egy másik csoportja nem kívánja az orvosi kamarák felállítását és szervezését, és így tehát a t. belügyminiszter úr természetesen nagyon nehezen határozhatja el magát, hogy melyik iránynak adjon igazat. Részemről nem akarom a t. belügyminiszter urat sem az egyik, sem a másik irányban kapaczitálni, csak arra kérem, méltóztassék ezen ügyet kezébe venni, és azt végleges megoldáshoz vezetni. Az egyetlen igazságos megoldás. nézetem szerint, az volna, hogy ha a gyakorló orvosok alkalmas módon megkérdeztetnének az iránt, vájjon kivánják-e az orvosi kamarák felállítását, vagy nem, ós ha kiderülne, hogy az orvosok esetleg túlnyomó többsége kívánja a kamarák felállítását, akkor valóban nem látom át, hogy az állam a maga részéről miért ne járulna hozzá. Ausztriában például, a hol az orvosi kamarák kérdése sokkal később jött szőnyegre, mint nálunk, már régen szervezve vannak és működnek. Ha minden közegészségügyi kérdést ilyen olcsón lehetne megoldani, mint az orvosi kamarák kérdését, akkor csakhamar virágzó közegészségügyi állapotokról lehetne beszélni. Ezután bátor vagyok még a gyógyszertárakra vonatkozólag néhány megjegyzést tenni. Elismerem, t. ház, hogy a jelenlegi adományozási rendszer nem tökéletes. De bármi szigorú Szabályokat is hozunk e tekintetben, míg az adományozási rendszer fennáll, fenmarad egy bizonyos hézag is, a melyet a józan megítélés és az elfogulatlan megbírálás kell, hogy betöltsön, ha csak nem akarjuk elfogadni azon államoknak rendszerét, a melyek a gyógyerészetet szabad iparnak tekintik, mint például Angolország, Francziaország és Olaszország. Ezen országokban bármely gyógyerés?; tetszés szerint akárhol nyithat gyógyszertárt. Thaly Kálmán: Ez az igazi! Pap Samu: De, t. ház, én azt hiszem, hogy ennek a rendszernek is megvannak a hátrányai. Megvallom, én nem ismerem eléggé az említett országok gyógyszertárainak helyzetét és szinvonalat, hogy ítéletet tudjak mondani a szabad rendszer előnyeiről és hátrányairól, de anynyit már most mernék állítani, hogy részemről csak oly felszabadítását a gyógyrertáraknak tartanám a közegészségügy érdekében levőnek, a mely mellett az állam legalább a legszükségesebb gyógyszerek árának meghatározását magának tartja fenn, mert a gyógyszer nem olyan, mint a czukor meg a kávé, a melyből minden ember tetszése szerint vásárol, és anynyit, a mennyi a pénzéből telik. A gyógyszert szegénynek és gazdagnak egyenlő mértékben és egyformán kell megvennie, és én nem tartanám a közegészségügy érdekében levőnek, ha a gyógyszerek árát a magánkereskedés fluktuácziójának tennők ki. De bármiként rendeztessék is e kérdés, okvetetlenül szükséges volna a gyógyszertárak behatóbb felügyeletéről és ellenőrzéséről gondoskodni. (Halljuk!) Jelenleg a tiszti főorvosok hatáskörébe tartozik a gyógyszertárak felügyelete. De, t, ház, egy orvostól alig lehet azt követelni, hogy a gyógyszerismében és a gyógyszertári kezelésben annyira jártas legyen, hogy egy, a gyógyszertárban beható alapos vizsgálatot végezni legyen képes. De ha fel is teszszük, hogy egyikmásik tiszti orvos ezen qualifikáczióval bír, egyéb elfoglaltsága mellett ideje nem marad arra, hogy az ő területén lévő gyógyszertárak felett állandóan beható, alapos vizsgálatot teljesíthessen. A gyógyszertárak ellenőrzését és felügyeletét, nézetem szerint, külön gyógyszertári felügyelőkre kell bízni, vagyis az állam szolgálatában levő, elméletileg és gyakorlatilag képzett gyógyszerészekre, ezeknek a szakképzettsége több garancziát nyújtana a gyógyszerek jó minőségét és a kiszolgálás pontosságát illetőleg. Mindjárt hozzáteszem, hogy ezen gyógyszertári felügyelőknek rendszeresítése miatt nem kellene az államot például újabb kiadásokkal terhelni, mert ezeknek a költségét nagyon jól fedezhetnék maguk a gyógyszertárak vagy az adományozásnál bizonyos díj lefizetése útján, vagy pedig forgalmukhoz arányított hozzájárulással. Befejezésül, t. képviselőház, bátor vagyok még a fővárosi munkáslakásokról röviden megemlékezni. (Halljuk! Halljuk!) E kérdés nemcsak humanisztikus és közerkölcsiüégi, hanem közegészségügyi tekintetben is kiváló fontossággal bir; mert az egészségtelen, túlzsúfolt lakásokban fejlődnek ki a ragályos betegségek, és onnan terjednek el a paloták fényes termeibe. A munkáslakások talán egyetlenegy városban sincsenek oly rossz állapotban, mint Budapesten. Két-három család, azonkívül több idegen férfi és nő lakik egy szobában. T. ház! Ezeket a körülményeket nemcsak mi tudjuk, hanem tudja azt a külföld is. Érdekes, miként vélekednek a külföldi szakkörök a budapesti lakásviszonyokról, különösen a munkáslakásokról. (Halljuk! Halljuk!) Az 1894-ben Budapesten tartott nemzetközi higiéniai és demográfiai kongresszuson egy franczia