Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-549

549. országos tlés 1896. február 3-án, hétfőn. 151 szegény községet arra kényszeríteni, hogy magának egy gőzdezinfektort berendezzen, mert eltekintve ezen gépek alkalmazásának nehézségeitől, hegyes vidékeken az a haszon, melyet ezek a gépek nyújtanának, nem állana arányban azzal a megterheléssel, mely ebből a szegény községek lakosságára hárulna. Ezekután bátor vagyok áttérni a t. belügyminiszter urnak előttünk fekvő közegészségi jelentésére az 1894. évről. E jelentésben több oly adatot találok, a melyek örvendetes javulásról tesznek bizonyságot. Kétségtelenül a legkedvezőbb eredménynek kell tekintenünk, hogy a diftéria 1894-ben 11.900 emberrel kevesebbet szedett áldozatul, mint az előző évben. Ennek az eredménynek oka kétségtelenül a diftéria enyhébb fellépése. Hogy mennyiben folyt be ezen eredmén yrea diftériának újabb gyógymódja a »serumtherapia«,az a jelentésből természetesen nem tűnik ki. Nézetem szerint a jövőre nézve talán helyes volna a kérdés ezen oldalára is kiterjeszkedni, hogy a szerumterápiának még eddig el nem döntött, és sokak által kétségbevont értéke lehetőleg ezen az úton is tisztába hozassák. Sikeres volt 1894-ben a kolera elleni küzdelem is. Ha tekintetbe veszszük a forgalmi eszközök mai fejlettségét, a mely a kolera terjedését lényegesen megkönnyíti, úgyannyira, hogy például Oroszországban 1830-ban a kolera Asztragántól Kazánig 51 nap alatt, 1847-ben 63 nap alatt, 1892-ben pedig — tehát a vasúti utazás korszakában — hét nap alatt jutott el; mondom, hogy ha ezt figyelembe veszszük, lehetetlen teljes elismeréssel nem adózni a közegészségügyi adminisztráczió azon közegeinek, a kik ott működtek, és a mely működésnek az volt az eredménye, hogy a kolera majdnem teljesen a föllépési helylyel Gralicziával szomszédos Máramarosmegyére lokalizáltatott. E kedvező adatok mellett azonban az említett jelentés Ománokat is tartalmaz, a melyek kevésbbékedvezőek. Ilyenek azon adatok, amelyek az orvosok szaporodásáról szólanak. 1894-ben az egész országban csak 106-tal szaprodott az orvosok száma. Ez a szaporodás is kizárólag a /árosokra esik, míg ellenben a vidékeken az orvosok száma nemcsak hogy nem szaporodott, de ellenkezőleg: fogyott. Az országnak 11.105 olyan községe vau, a melyben orvos nem lakik, és az ország lakosságának több mint fele, 556% nincsen közvetlenül orvossal ellátva. Ezen az orvosi hiányon a szegényebb vidékeken addig is, míg ezen vidékeken a lakosság szellemi fejlettsége és anyagi gyarapodása következtében a baj önmagától megszűnik, nézetem szerint csak a körorvosi intézmény javításával és fejlesztésével lehetne segíteni. A szakkörök egy része már évek óta hangoztatja a közegészségügy és ezzel kapcsolatosan a körorvosi intézmény államosítását. Én e kérdésbe most beboesátkozni nem akarok, és megelégszem annak kijelentésével, hogy nézetem szerint okvetetlenül szükséges volna az egészségügyi körök szaporítása és némely vidékeken a körorvosok fizetésének a javítása. 1894-ben az egész országban 1117 közegészségügyi kör volt, és nem volt betöltve 176. A betöltendő egészségügyi körök között voltak olyanok, a hol 300—400 forint fizetést és 20--30 krajczár látogatási díjat kínáltak a pályázóknak. Természetes, hogy ily viszonyok között, minthogy magánkeresetre alig van kilátás, pályázó nem akadt. De némely vidéken a közegészségügyi körök oly nagy terjedelműek, hogy valóságos illúzió azt képzelni, hogy ily nagy körben egy orvos képes megfelelni mindazon feladatoknak, a melyeket a közegészségügyi törvény a vállaira rak. Emberfeletti erőmegfeszítéssel sem volna képes erre. De kérdem, hogy mi sarkalja, t. ház, azt a körorvost, hogy talán nagyobb buzgalommal lásson a dolgai után ? Talán az a csekély fizetés, vagy a valóban szégyenletes látogatási díjak? A körorvostól megkívánja a törvény, hogy minden időben, éjjel-nappal, saját egészségének, sőt életének koczkáztatásával is embertársainak rendelkezésére álljon, de arról nincs gondoskodva, hogy ez a sokat gyötört és kínzott ember legalább tisztességes megélhetési viszonyok közé helyeztessék. De nemcsak a körorvosok közt, hanem általában az orvosok közt nagy a panasz. Általános tapasztalat, hogy az orvosi hivatásnak erkölcsi tekintélye és anyagi értéke — természetesen általánosságban szólva, és nem egyes orvosok működését tartva szem előtt — állandó hanyatlásban van. Bizonyítja ezt azon körülmény is, hogy az orvosnövendékek száma mindkét hazai egyetemen tetemesen megfogyott, mert a fiatalság most már nem tartja annyira érdemesnek ezen sok gonddal és fáradsággal járó pályára lépni, mert az az állageiedmény, a melyet az orvosi pályán elérni lehet, nem áll arányban azon gonddal és fáradsággal, melybe a diploma megszerzése kerül. Maguk az orvosok elismerik, hogy ezen tünetnek egyik oka ők maguk, és épen ez érlelte meg az orvosok körében azt az eszmét, hogy a testületi szellem erősítése, a közös kari érdekek megvédése, továbbá a közegészségügyi kérdések megvitatása, azok megoldásának sikeres előkészítése czéljából szükséges az úgynevezett orvosi kamarák szervezése. A budapesti orvosi kör, a mely ezen mozgalom élén áll, évekkel ezelőtt, ha jól emlékszem, még gróf Teleki Géza belügyminiszternek benyújtott egy, az orvosi kamarák felállí-