Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-548

548. orssságos ülés 189«. február 1-én, szombaton. 141 járul közreműködésével. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Remélem, hogy jövőre meglesz a haladás, és levonjuk a konzequencziát, hogy a magyar művészet emelésére szükséges minden eszközt megszerzőnk, de annak minden akadályát el is távolítjuk az útból. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nekem a kormánybiztos úr személye ellen természetesen megjegyzésein nem lehet; sőt igen örülök, hogy általa a szónoklatban ily messze lett elmenve, (Derültség a baloldalon.) és szívesen látom őt, mint egy magasabb czélt betöltő egyént, de a művészetek élén az ő állá sát nem tartom kívánatosnak, mert ismétlem, hogy én a művészeteket önmagukban való czélokisak tekintem, nem pedig eszköznek. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnöki Szólásra senki sincs feljegyezve. Kivan még valaki szólani? Visontai Soma : T. képviselőház! Pázmán dy Dénes t. képviselőtársam igen helyes eszméket hozott itt napirendre és fejtett ki, midőn arról beszélt, hogy a nemzeti színházon kivűl mindenesetre szüksége volna még a fővárosnak, hogy egyes városrészeiben, külvárosaiban még oly szinházak emeltessenek és épüljenek, a melyek arra volnának hivatva,, hogy a nemzeties szellemű fejlődést a fővárosban fokozzák és előmozdítsák. (Igaz! Ű,y van! a bal- és ssélsö baloldalon.) Ha más országok fővárosára áll az a tétel, hogy a színművészet, az alakító-művészet nemzeties missziót gyakorol, százszorosan inkább áll ez Magyarországra, és különösen a fővárosra, a hol, mint jól méltóztatnak tudni, a magyarosítás szempontjából még oly nagy feladatok várnak a nemzetre. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) És épen most, t. ház, mikor nekiindulunk, hogy ezeréves fennállásunk ünnepét megüljük és szinművészetünkről vitatkozunk, Önként kínálkozik az embernek az, hogy szemlét tartson a fővároson, hogy mint Magyarország fővárosa, mennyiben képezi az ma Magyarországnak, a nemzeti szellemnek az empórmmát. (Halljuk! Halljuk!) És mit tapasztalunk, t. ház? Azt látjuk, hogy a milleniumi Budapest típusa, domináló társadalma, forgalma, nappali és éjjeli élete bizony semmi ízében sem magyar, . . . (Igae! Ugy van! a szélső baloldalon.) sem külső jelentkezésében, sem tartalmában, Az úgynevezett city egészen német; vendéglői, a hova az idegenek zarándokolnak és megfordulnak, németek, kereskedelme német, a börzéje teljesen német. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Éjjeli élete meg épenséggel német. Pedig, t. ház, egy nagyváros élete felett oly könnyedén átsiklani és azt a fejlődési eszközök oly csekély részének tekinteni nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. kormánybiztos űr, a ki beszéd tárgyává tette az operaház és nemzeti színháznak belső életét, az orfeumot és a népszínházát egyszerre említette, pedig e kettő között, azt hiszem, nagy különbséget kell tenni. (Úgy van! Ügy van!) A népszínház nem vonható egészen diszkusszió keretébe, a mennyiben részben magánvállalat, és azért sem, mert a belügyi kormányzatnak az a rendészete kiterjeszkedik az úgynevezett »nem magasabb fokú« műfajú eló'adásokat rendező mulatságokra, santánokra, de a népszínházát és az éjjeli orfeumokat egyszerre és egy szempontból említeni nem lehet. (Helyeslés.) Az éjjeli élete egy fővárosnak uindig rendészeti és nemzeti szempontból kell, hogy figyelemre méltattassák. Ha tekintetbe veszszük, t. ház, a fővárost, úgy azt méltóztatik látni, hogy a mikor például megérkeznek az egyes vidékekről a vonatok, a színházi előadások már régen megkezdődtek; hol nyeri tehát az első impressziót a fővárosi életből az idegen, mert szinházba már nem mehet. Nyeri azon éjjeli életből, santánokból, orfeumokból és éjjeli előadásokból, a melyeket neki a főváros nyújt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És sajnálattal kell konstatálnom, hogy ezek az ízlés szempontjából és erkölcsi szempontból is oly alacsony nivón állanak, hogy ezt a belügyi kormányzat és a rendészet figyelmen kívül nem hagyhatja. Itt összehasonlítást tettek egyéb fővárosoknak és a magyar fővárosnak színészi élete között. Méltóztassék megengedni, hogy én az éjjeli élet kÖKt is némi összehasonlítást tegyek. Ott van például Francziaország, a melynek minden jellegét, típusát, mint belső erejének és nemzeti irányának lüktetését Paris, a főváros adja meg, de egyszersmind az az éjjeli élete is, mely felveszi karjaiba az idegent, a ki odazarándokol. Grringoire, a kit úgy ismerünk, mint népénekest a multakból, képezi a franczia nemzeti irányú törekvést az éjjeli életben, és Paulus, vagy Theresa asszony, a franczia santánokuak tagjai franeziáúl énekelnek, és mikor a franczia dicsőségét olykor-olykor dalban hirdetik franczia nyelven, az egész közönség velük dalol. Nem hiszem, hogy valaki volna itt, a ki nem pirulna tudatában annak, hogy milyen előadások folynak Magyarország fővárosában akár a Folies Caprieeban, akár más ilynemű helyeken. És én nem tartom ezt csak olyan egyszerű thémának, a mely felett könnyen át lehetne surrani, hiszen nagyon jól tudom azt, hogy a belügyi kormány is már ráirányoíta figyelmét ezen dolgokra, tudom, hogy épon a fővárosi rendőrségnek most gondját képezi, hogy bizonyos összefüggő szerkezetű előadásokat ott tartani ne j lehessen, tudom azt is, hogy ezen irányban a