Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-548
132 548. országos ülés 1896. február 1-én, szombaton. 1 -tol ugyanazon év deezember 31-ig volt összesen 297 előadási nap; ebből idegen előadás 185 volt, eredeti 112. Tehát egy harmad rész annyi az eredeti, mint a mennyi a külföldi. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) De már most lássuk műfajok szerint: a klasszikái drámát "Skakespere képviseli, ebből tizenöt előadás. Tudjuk, mit jelentenek a Shakespere-előndások nálunk, a mostani hagyományos szervezet mellett, egy-egy bukást jelentenek. Ha ön szememre vetette, kormánybiztos úr, az újkori szerzők bukását: hiszen ott naponként megbukik egy klasszikái szerző darabjával, mert unatkozó közönség hallgatja az unalmas, selejtes előadásokat, melyek nincsenek hivatva arra, hogy a legmagasabb szellemet, nagyravívást; a drámai tónust megadják a színháznak: hiszen a t. kormánybiztos úr sokkal inkább gyöoyörködik az alantas előadásokban, és azokat a darabokat nézi első sorban, a melyek a kaszszát megtöltik, nem pedig a közönség lelki világát, érzületét; (Úgy van! a baloldalon.) a bohózatokat, épen a melyeket említettem: »Váh's után*, »Kis szórakozott«, »Megboldogúlt«, »Pon~Biquet«, »Pry Pál«, »Eosenkranz és Giildenstern«, »Ibolyafaló« stb., a franezia legfrivolabb obszczönitások mellett a német imitáló színirodalom leggyarlóbb torzszüleményei betöltöttek összesen 36 estét, míg az új daraboknak, a melyeket,— mint»Fra Girolamo«, »A1kibiades« és a többi — előadatott a t. kormánybiztos úr, összesen 26 este jutott az egész éven át, tehát kevesebb, mint az idegen léhaságoknak és bohózatoknak. Méltóztassanak ebből megítélni, hogy miként fejlődhetik a magyar drámairodalom, és miként fejlődhetik a magyar drámai művészet ilyen mostoha, ilyen lelketlen, ilyen érzéketlen elbánás mellett. És, t. képviselőház, míg egy Bánk bánt (Halljuk! Halljuk!) nem vagyunk képesek a kor követelményeihez képest bemutatni, az mellőző, mostoha elbánásban részegül, addig a »Kis szórakozott«-tal pompázunk és hirdetjük, hogy új betanulással adjuk, hogy ínég inkább becsalogassuk a közönséget egy ilyen, művészi prodnkeziót nem is nyújtható darabbal. Még az új szereposztással dicsekednek, mint a kinek van egy illetlen adomája és azután új mezbe öltözteti, hogy még egyszer megrázza vele a közönség nevető idegeit. (Halljuk! Halljuk!) Ilyenekre feesérlődik a figyelem ezen színháznál, de nagy, komoly, energikus alkotásoknak nincs helye. A korszellemben rejlik-e ennek oka, t. ház, vagy a művészi erők fogyatkozásában, vagy az úgynevezett kormánybiztosi vezetésben és szellemben? (Derültség. Halljuk I) T. ház! Állítottam, hogy az intendánsi állás eltörlendő,a kormánybiztos pedig felfüggesztendő hivatalától, és ha intendáns kinevezését látja szükségesnek a kormány, ám történjék meg, de — a millenium előtt, ezt ismét hangsúlyozom — azon két szempontból, mert a nemzeti színház nem képes- a mostani rendszerrel a jubileum alatt méltóképen bemutatni a magyar drámai művészet magyar tárgyait, de nem lesz képes az opera sem megfelelni annak a nagy hivatásnak, a melyet tőle méltán várunk, a rendkívüli nagy áldozatok után, melyek milliókra és milliókra rúgnak már éveken át, még mindig mélyebbre és mélyebbre sülyed az opera művészi színvonala. T. ház! A kormánybiztos úrnak igen szép jelszava van: (Halljuk! Halljuk!) hogy a magyar nemzeti operát alkossuk meg, de a kormánybiztos úr methódusa megezáfolja ezt, ez csak írott malaszt marad. Mi történt ott az ő rezsimje alatt a személyzet megmagyarosítäsára? {Zaj. Halljuk ! Halljuk ! Elnök csenget.) Például elbocsátott egy kitűnő tehetségű művészt, a ki egész életét, művészetének javát az operának szentelte: Odryt, hogy ez gyenge hangú énekes. És akkor mit tett télvíz idején az intendáns? Elmegy külföldre baritonistát hajszolni, és idehoz egy idegen baritonistát, a kinek minden fellépése, ha megtörténik és el nem reked, ha nem rekedsége által szerez fináucziáiis babérokat a kormánybiztosnak, — a mint Fenyvessy t. képviselőtársam megjegyezte — tehát ha fellép, akkor mindig megjelenik a rendező a színpadon, a ki bocsánatot kér a nagy, ünnepelt művész nevében, hogy indiszponálva van! (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) B. Nopcsa Elek: Ez csak egyszer történt. Bartók Lajos: Többet nem is lépett föl. (Derültség.) B. Nopcsa Etek: Négyszer! Bartók Lajos: S kérem, a mint egy kormánypárti lap megjegyezte, — talán kissé gyöngédtelenül, — ugyan hogyan megy a kormánybiztos úr külföldre énekeseket hallgatni, mikor nem is tudja jól meghallani az énekesek hangját? (Derültség balfelöl.) De így érthető, hogy az operának igazán ő a legfőbb reprezentánsa; mert igazán mondom, hogy tiszta zenei hallással nem lehet kiállani az operát. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Hát történt-e ott valami? Történt-e ott egy helyes intézkedés is, kivéve tudniillik Káldynak szerződését igazgatóvá, a mi ismét az intendánsi intézményt dicséri, — a melyet én itt a személyektől, a mai viszonyoktól eltekintve, a legfőbbképen támadok — mert íme, a mai kormánybiztos úrnak a legfőbb oszlopa épen az a férfiú, a kit egyik elődje, Beniczky Ferencz, az operai fegyelmi törvényszék útján