Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-548

132 548. országos ülés 1896. február 1-én, szombaton. 1 -tol ugyanazon év deezember 31-ig volt össze­sen 297 előadási nap; ebből idegen előadás 185 volt, eredeti 112. Tehát egy harmad rész annyi az eredeti, mint a mennyi a külföldi. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) De már most lássuk műfajok sze­rint: a klasszikái drámát "Skakespere képviseli, ebből tizenöt előadás. Tudjuk, mit jelentenek a Shakespere-előndások nálunk, a mostani ha­gyományos szervezet mellett, egy-egy bukást jelentenek. Ha ön szememre vetette, kormány­biztos úr, az újkori szerzők bukását: hiszen ott naponként megbukik egy klasszikái szerző da­rabjával, mert unatkozó közönség hallgatja az unalmas, selejtes előadásokat, melyek nincsenek hivatva arra, hogy a legmagasabb szellemet, nagyravívást; a drámai tónust megadják a szín­háznak: hiszen a t. kormánybiztos úr sokkal inkább gyöoyörködik az alantas előadásokban, és azokat a darabokat nézi első sorban, a me­lyek a kaszszát megtöltik, nem pedig a közön­ség lelki világát, érzületét; (Úgy van! a bal­oldalon.) a bohózatokat, épen a melyeket emlí­tettem: »Váh's után*, »Kis szórakozott«, »Meg­boldogúlt«, »Pon~Biquet«, »Pry Pál«, »Eosen­kranz és Giildenstern«, »Ibolyafaló« stb., a fran­ezia legfrivolabb obszczönitások mellett a német imitáló színirodalom leggyarlóbb torzszüleményei betöltöttek összesen 36 estét, míg az új dara­boknak, a melyeket,— mint»Fra Girolamo«, »A1­kibiades« és a többi — előadatott a t. kormány­biztos úr, összesen 26 este jutott az egész éven át, tehát kevesebb, mint az idegen léhaságok­nak és bohózatoknak. Méltóztassanak ebből meg­ítélni, hogy miként fejlődhetik a magyar dráma­irodalom, és miként fejlődhetik a magyar drámai művészet ilyen mostoha, ilyen lelketlen, ilyen érzéketlen elbánás mellett. És, t. képviselőház, míg egy Bánk bánt (Halljuk! Halljuk!) nem va­gyunk képesek a kor követelményeihez képest bemutatni, az mellőző, mostoha elbánásban ré­szegül, addig a »Kis szórakozott«-tal pompázunk és hirdetjük, hogy új betanulással adjuk, hogy ínég inkább becsalogassuk a közönséget egy ilyen, művészi prodnkeziót nem is nyújtható da­rabbal. Még az új szereposztással dicsekednek, mint a kinek van egy illetlen adomája és azután új mezbe öltözteti, hogy még egyszer megrázza vele a közönség nevető idegeit. (Halljuk! Hall­juk!) Ilyenekre feesérlődik a figyelem ezen szín­háznál, de nagy, komoly, energikus alkotásoknak nincs helye. A korszellemben rejlik-e ennek oka, t. ház, vagy a művészi erők fogyatkozásában, vagy az úgynevezett kormánybiztosi vezetésben és szellemben? (Derültség. Halljuk I) T. ház! Állítottam, hogy az intendánsi állás eltörlendő,a kormánybiztos pedig felfüggesztendő hivatalától, és ha intendáns kinevezését látja szükségesnek a kormány, ám történjék meg, de — a millenium előtt, ezt ismét hangsúlyozom — azon két szempontból, mert a nemzeti színház nem képes- a mostani rendszerrel a jubileum alatt méltóképen bemutatni a magyar drámai művészet magyar tárgyait, de nem lesz képes az opera sem megfelelni annak a nagy hiva­tásnak, a melyet tőle méltán várunk, a rend­kívüli nagy áldozatok után, melyek milliókra és milliókra rúgnak már éveken át, még min­dig mélyebbre és mélyebbre sülyed az opera művészi színvonala. T. ház! A kormánybiztos úrnak igen szép jelszava van: (Halljuk! Halljuk!) hogy a ma­gyar nemzeti operát alkossuk meg, de a kor­mánybiztos úr methódusa megezáfolja ezt, ez csak írott malaszt marad. Mi történt ott az ő rezsimje alatt a személy­zet megmagyarosítäsára? {Zaj. Halljuk ! Halljuk ! Elnök csenget.) Például elbocsátott egy kitűnő tehetségű művészt, a ki egész életét, művészeté­nek javát az operának szentelte: Odryt, hogy ez gyenge hangú énekes. És akkor mit tett télvíz idején az intendáns? Elmegy külföldre baritonistát hajszolni, és idehoz egy idegen baritonistát, a kinek minden fellépése, ha meg­történik és el nem reked, ha nem rekedsége által szerez fináucziáiis babérokat a kormány­biztosnak, — a mint Fenyvessy t. képviselő­társam megjegyezte — tehát ha fellép, akkor mindig megjelenik a rendező a színpadon, a ki bocsánatot kér a nagy, ünnepelt művész nevé­ben, hogy indiszponálva van! (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) B. Nopcsa Elek: Ez csak egyszer történt. Bartók Lajos: Többet nem is lépett föl. (Derültség.) B. Nopcsa Etek: Négyszer! Bartók Lajos: S kérem, a mint egy kor­mánypárti lap megjegyezte, — talán kissé gyöngédtelenül, — ugyan hogyan megy a kor­mánybiztos úr külföldre énekeseket hallgatni, mikor nem is tudja jól meghallani az énekesek hangját? (Derültség balfelöl.) De így érthető, hogy az operának igazán ő a legfőbb reprezen­tánsa; mert igazán mondom, hogy tiszta zenei hallással nem lehet kiállani az operát. (Derült­ség a bal- és szélső baloldalon.) Hát történt-e ott valami? Történt-e ott egy helyes intézkedés is, kivéve tudniillik Káldy­nak szerződését igazgatóvá, a mi ismét az in­tendánsi intézményt dicséri, — a melyet én itt a személyektől, a mai viszonyoktól eltekintve, a legfőbbképen támadok — mert íme, a mai kormánybiztos úrnak a legfőbb oszlopa épen az a férfiú, a kit egyik elődje, Beniczky Fe­rencz, az operai fegyelmi törvényszék útján

Next

/
Thumbnails
Contents