Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-547

Mt. országos Ülés 1896. január 31-én, pénteken. \\\ (Zaj.) Sajnálom, hogy csupa magasztaló és dicsőítő szavakkal nem tudok szolgálni, de azt hiszem, hogy azt a szót maga a földmívelésügyi miniszter úr is előhozta, mikor ő^száj- és körömfájásról beszélt. (Élénk derültség.) Óhatatlan tehát, hogy az itt, ezen a színpadon ne ismétlődjék, (Derültség.) a miért engem rendreutasítani nem lehet. (Zaj.) T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy a kor kívánalmaihoz képest a nemzeti színház a minisztériumnak, a kormánynak lehető legfigyelmesebb, különös szakszerű gondozására számíthat a jövőben; épen szert javítanunk keli ezen elfajult állapotokon. Nékünk, a kiknek a nemzetiségekkel szemben nincs egyéb fegyverünk, mint a szellem hatalma, minden teret meg kell ragadni, a mi adva vau, arra, hogy a magyar szimpátiát legalább rááraszszuk a nemzetiségekre, hogy rokonszenves művészeti politikával őket magunknak megnyerjük. (Igax! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez azért nagyon helyes, — bár nem tudom, hogy miképen gondolkozik erről a mélyen tisztelt, úgynevezett kormánybiztos úr — (Felkiáltások balfelöl: Sehogy sem!) hogy a belügyi tárezából, a hol a nemzeti színház és opera a lelenez és tolonczügyek között szerepel, a közoktatási minisztériumhoz tétetik át, mert csakugyan a kultuszminisztériumnak kell a méltó vezetést megadnia. Ezt régen hangoztatják már a pénzügyi bizottságban; ezt t. képviselőtársaim : Fenyvessy, Pázmándy és mások is sürgették, sőt újabban már legalább tervbe van véve, hogy a nemzeti színház és az opera általában pedig a színházi ügyek helyeztessenek át a kultuszminiszteri tárczához. Ezt úgy képzelem, hogy a két színház igazgatója körül legyen egy vezéregyéniség, a ki a kultuszminisztériummal a kontaktust fentartja, de az intendánsi állás, melyre semmi szükség, töröltessék. (Helyeslés balfelöl.) Szerveztessék ott külön művészeti szakosztály, annál inkább, minthogy már úgyis a kultuszminisztériumnál vannak a szini iskolák, a zenei konzervatóriumok. De méltóztassék a belügyminiszter úrnak ezt maga kezdeményezni, mert a kultuszminiszter úr, már puszta courtoisieból sem fogja szorgalmazni. Különben megjegyzem, hogy annak, a mit az intendánsi állásról mondtam, nincs semmiféle személyes vonatkozása, hanem csak tisztán elvi jelentősége. Venio nunc ad fortissimum virum. (Halljuk!) Leszek bátor az intendánsi állásról beszélni. Mindenekelőtt kijelentem, hogy a színházaknak a kultuszminiszteri tárczához való áthelyezésén kivül az intendánsi állás eltörlését is kívánom, s erre nézve határozati javaslatot is leszek bátor benyújtani. Az intendánsi állást a legszükségtelenebbnek, legveszedelmesebbnek, legdeprimálóbbnak tartom művészetünkre nézve. Pénzügyi bizottságaink kitűnőségei — Hegedűs Sándor, Berzeviczy, Fenyvessy, Pázmándy és többen mások, túlnyomóan kormánypárti képviselők — évek óta ismételten hangsúlyozták ez állás fölösleges voltát. Nem fogom jellemezni az intendáns hatáskörét, hanem példákat hozok fel e hatáskörről. Méltóztassék azokból ítélni. (Halljuk!) Az intendánsi dinasztia őse, egy modoránál és egyéniségénél fogva kiváló férfiú, a ki a rossz kormányzati intézményt személyes előnyei által tette elfogadhatóvá, b. Podmaniczky Frigyes szerződtetett egy főrendezőt, egy igen tehetséges magyar zenészt. Következik egy új intendáns, gr. Keglevich István, ki ezt a főrendezőt azon a czímen, hogy az opera bizonyos tagját Amerikába akarja elszerződtetni és ezért őket az impresszárió előtt énekelteti, elmozdította. Meggyőződésem szerint e főrendező ezért inkább kitüntetést érdemelt volna. (Derültség) Denique elbocsáttatott 15.000 forint végkielégítéssel. A kormánybiztos Beniczky Ferencz szerződtet egy teljesen idegen zenészt, Mahlert, karmesternek évi 12.000 forinttal, és csak gr. Teleky Gféza akkori belügyminiszter ellenállásán múlt, hogy Mahlernek, ki soha Magyarországon se volt és mcgyarúí nem beszélt, 100.000 forintnyi kölcsönt ugyanekkor nem adtak, jóllehet az intendáns, azaz kormánybiztos ajánlotta annak megadását. Most következik gr. Zichy Géza, az új intendáns, a ki az addig szerződött Mahlert elcsapva, vele együtt kidob az ablakon 25.000 forint végkielégítést, s ugyanakkor szerződteti igazgatónak Nikischt, tehát ismét tisztán idegen embert évi 18.000 forint fizetéssel, vagyis anynyival, a mennyi a belügyminiszter évi fizetése együtt. Ennyit kapott az intendánsnak alárendelt igazgató; de a mikor neki öt évre szóló 18.000 forintos szerződést adtak, ő ugyanakkor 15.000 forint előleget kapott, kamat nélkül, a mely 25 év alatt lett volna törlesztendő. S most következik az igen tisztelt kormánybiztos úr, a ki Nikischt elbocsátotta, nem tudom, vájjon végkielégítéssel-e, avagy csak úgy, hogy magával vitte a 25 év alatt törlesztendő, kamatnélkűli 15.000 forint előleget, a melyből addig talán 600 forintot fizetett vissza. Ámde ekkor a kormánybiztos úr a már feledésbe ment és fegyelmi úton elbocsátott főrendezőt kinevezte az operához igazgatóvá. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nagyon helyes volt!) Nemcsak ez volt helyes, de az is, hogy az intendánsok mind elmentek. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Az is helyes lesz, hogy ha az igen tisztelt kormány-