Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-547
547. országos ülés 1896. jauvár 31-én, pénteken. 101 kérdésénél felmerültek, s a törvényhozó testület által előirányozva, megszavazva, s a király által szentesítve vannak?: akkor azok törvényes jogczíme ellen államjogi és alkotmányos szempontból kifogást senki sem tehet. De kérdem, vájjon azon költségek ellen, melyek nem a törvényhozó testület által szavaztattak meg; s nem a király által vannak szentesítve, és mégis ép úgy terhelik a községek polgárait, mint az állami és más adók : nem lehet-e alkotmányosság czímén kifogást emelni? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Méltóztassék meggondolni, hogy az mégis veszedelmes dolog és eljárás, egyfelől tönkretenné a községeket, másfelől pedig megrontaná jogérzetüket is, és az alkotmányosságnak oly felfogását érvényesítené meg esetleg öntudatában, a melyek polgári hivatásukat az állam iránt nagyon meglazíthatják. Kérem, ezen gondolatomat méltó megfontolás tárgyává tenni. És, t. ház, itt alkotmányjogilag egy igen fontos szuverenitási kérdés is fölmerül, a melyre a t. házat figyelmeztetni kötelességemnek tartom. Alkotmányos szempontból semmi oly állami természetű kiadás vagy teher, melyet az országgyűlés meg nem szavaz, a király meg nem erősít, nem szentesít, nálunk nem lehet elvileg érvényes, költségeket megszavazni joga csak az országgyűlésnek van. Ha tehát egy legalsó közigazgatási szerv, ha egy képviselőtestület szavaz meg kényszerhelyzetben a maga lakosait terhelő költségeket, állami pénzszolgáltatásokat: ez teljesen összeférhetlen a törvényhozó testület szuverenitásával. Én figyelmeztettem már más alkalommal is a t. házat, és figyelmeztetem most is, hogy az adózás egy igen-igen nevezetes és fontos kérdés. Már O'Connell, a híres agitátor mondotta egyszer, hogy az emberi test szerveinek legérzékenyebb része a zseb. Az adózás pedig mindig a tulajdon szentségének bizonyos megtámadása; már pedig, ha ez ok nélkül a törvény ellenére támadtatik meg, akkor a tulajdon szentségében megzavart állampolgár közjogi érzetének oly megsértésére ébredhet, a mely végső elemzésben oda juthat, hogy őt mindenféle polgári kötelmei alól föl is mentheti. S ez nem oly csekély dolog, t. ház. Méltóztassanak visszaemlékezni az államok alkotmányos történeteire, nevezetesen Angliára, ÉszakAmerikára. Ezekben a törvényellenes adóztatás kérdése igen fontos következményekkel járt ezen államokra. (Igaz! Úgy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! Nem folytatom tovább. Csak eszméket akartam felvetni, a mik megfontolandók, s már régebb idők előtt kellett volna azok következményeit e háznak már megfontolni. (Helyeslés a széhö baloldalon. Halljuk! Halljuk !) A mi már magát as intézményt illeti, t. ház, annak idején volt alkalmam erre vonatkozó nézeteimet kifejteni. Azokat a nézeteket most is vallom, és vallani fogom mindaddig, valameddig az élet tapasztalatai az ellenkezőről meg nem győznek. Azért eziíttal csak azt jegyzem meg, hogy valóságos dualizmus érvényesülését látom a törvény végrehajtási rendeleteiben megkísérelve: mert az anyakönyvvezető részint mint a község választott tisztviselője, részint mint állami tisztviselő van e teendők végzésére rendelve. Ezen kettős minőség pedig a végrehajtás terén vagy az egyik, vagy csak a másik kárára érvényesülhet. És ezen kárt és romlást a végrehajtás, illetve a közigazgatásban még tetézni, növelni fogja a dualizmus azon további rendszere, melynél fogva egyhelyt a község terhére fognak az anyakönyvek felállíttatni s fentartatni, máshelyütt pedig külön állami anyakönyvvezetőket fognak felállítani. Ugyanazok a községi terhek, melyeket én felemlítettem és nehezményeztem, hangsxilyozva vannak Okolicsányi László és Sima Ferencz t. barátaim által is, és határozati javaslataikban azok orvoslására van javaslat téve. Azokban ki van fejtve, hogy miként lehetne, részint a jövőre, részint pedig a dolog sürgősségénél fogva még közelebbről érvényesítendő intézkedéseket is tenni ezen bajok orvoslására. Én ezen javaslatokat, melyek felfogásomnak különben is tökéletesen megfelelnek, tehát pártolom; azonban magát a tételt bizalmatlanságnál fogva nem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hévizy János jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. képviselőház! Én csupán néhány megjegyzésre akarok szorítkozni, a melyek az anyakönyvvezetéssel összefüggésben vannak, s a melyek már az eddigiek után előttünk mint tapasztalatok jelentkeznek. Azt hiazein, a t. miniszter úr maga is a leggondosabb figyelemmel vizsgálja azt, hogy az általa kibocsátott rendelet mennyiben felel meg a kitűzött czélnak s a törvény rendeltetésének, és e tekintetben neki is ugyanazok a tapasztalatai lesznek, a melyek mindenkinek vannak az országban, kik némileg figyelemmel kísérik ezt az intézményt: hogy tudniillik rendkivűli mértékben nehézkes, bürokratikus és a közönségre nézve zaklató eljárás az, a mely a miniszteri rendeletekben lefektetve van. Teljes mértékben osztom azt a czélt és felfogást, melynél fogva az anyakönyvek, melyek a polgárok statuálására nézve nagymérvű bizonyítékot képeznek, a lehető legnagyobb preezizitással és kellő jogi garancziával vezettessenek. De e szempontból oly túlzásig menni, mely az illető közegre nézve is valóságos szekatúrát és